Kapunyitási krízis: Pán Péterek a nagybetűs élet küszöbén

Ideje volna felnőtté válnom. Jobb későn, mint soha. Habár?!

Lehet, hogy jobb soha, mint későn.

 /Petri György/
 

Már nem serdülők, de még nem is felnőttek

Jeffrey Jensen Arnett pszichológus professzor nevéhez köthető az „emerging adulthood” kifejezés, vagyis a kezdődő felnőttkor fogalma, amelyet a serdülő-és fiatal felnőttkor közé tesz, és a 18-28-as éveikben járó fiatalokat érinti. A „quarterlife crisis” vagy más néven „életnegyedi válság” vagy „kapunyitási pánik” kifejezés arra az életszakaszra jellemző feszültségekre igyekszik magyarázatot adni, amit a felnőttlét küszöbén álló fiatalok átélnek. Arnett az újonnan megjelenő életszakasz létrejöttének okát a 20. század végére átalakult szokásokban és életvitelben látja. A fiatalok jellemzően később, a húszas éveik végén házasodnak,

A későbbi házasságkötés és gyermekvállalás oka részben az elhúzódó tanulmányok folytatásában rejlik, amikoris sokan még 25 éves kor felett is képzik magukat.

Az évek során egyre népszerűbbé, és elérhetőbbé váló felsőoktatás egyre több fiatalt sarkall diplomás képzettség megszerzésére. Dr. Túri Zoltán klinikai szakpszichológus szerint az elhúzódó serdülőkor problémája különösen az értelmiségi pályára készülőket sújtja:

– állapítja meg a szakember. Túri szerint „Az egzisztenciálisan beérett szakember – belgyógyász, ügyvéd stb. – a negyvenes éveit taposva furcsa ellentmondásban él: egyrészt felelős szakember, másrészt még mindig otthonról támogatják, ha valami jelentősebb kiadása, beruházása van. Felnőtt és gyerek egyszerre.”

Murinkó említi, hogy a szülői anyagi támogatást élvező fiatalok körében jellemzőbb, hogy viszonylag hosszabb ideig keresgélik saját szerepüket a világban, vágyuk, hogy tanuljanak, és több dolgot kipróbáljanak a valódi felnőttlét előtt.

és lassabban, sokkal megfontoltabban közelednek az elköteleződést igénylő választások felé.

A könnyebbséget jelentő szülői anyagi támogatás gátolja a fiatalokat a felnőttlét szerepeivel való azonosulásban, mint például az anyagi függetlenségben, a saját háztartás vezetésében, vagy a szülői beleszólás nélküli döntéshozatalban. Ez sok esetben vezethet konfliktushoz a szabad akarattal rendelkező, önállósodni vágyó, de arra anyagi és különböző okokból kifolyólag még képtelen fiatal, és a szülők között, akik eltartott gyermeküket a fentebb említett okok révén nem látják még „igazi” felnőttnek.

Dr. Hajduska Mariann pszichiáter és pszichoterapeuta ennek az életszakasz megjelenésének fő okát a szülőkről való leválási nehézségben látja, ami mögött túl szoros családi légkört feltételez. Szerinte ezek a fiatalok félnek az önállóságtól, alacsony az önbizalmuk, és érzékenyek a kritikákkal szemben. A Granadai Egyetem 2007-es kutatása is alátámasztja, hogy

Ide sorolhatjuk mindazon szülői törekvéseket, amelyek túlzó módon a legapróbb veszélyektől és problémáktól igyekeznek megvédeni a gyermeket, megoldják helyettük az aktuális problémát, önállóságát háttérbe szorítva. Felnőtté válva ez a fiatal gyakran szembesülhet bizonytalansággal, önbizalomhiánnyal, illetve gyakran fordul másokhoz tanácsért, segítségért.

Furstenberg mutat rá, hogy a hátrányosabb helyzetű fiatalok korábbi gyermekvállalása, és korábbi munkába állásának oka a kényszer, mivelhogy középiskolai tanulmányaik befejeztével anyagi támogatás hiányában dolgozni kényszerülnek rögtön. Glen H. Elder szociológus kutatóprofesszor szerint azok,

amit a túl fiatal kor esetében a többszempontú felkészületlenségben, míg idősebb korban a nehezebb alkalmazkodásban lát. A hosszabb tanulmányokat folytató diákok gyermekvállalásra a megfelelő egzisztencia megteremtése után vállalkoznak, amik közé sorolhatjuk a karriert, saját autót és lakást, amelyek megszerzése hosszabb időt vesz igénybe. Stabil állás helyett többféle munkahelyet is kipróbálnak, illetve a párkapcsolatok terén is inkább a váltogatás jellemzi őket, ami a társadalom által is elfogadottabbá vált napjainkban. Ezek a tényezők mind késleltetik a családalapítást. 

Robbins és Wilner szerint „Ez az a korszak, amikor az egyén a leginkább koncentrált módon kérdőjelezi meg a jövőjét. Ez az időszak az akadémiai világból a felnőtt világba való átmenetet fedi le, a késő kamaszkortól a harmincas évek közepéig, bár általában a legintenzívebben a huszonéveseknél jelenik meg.” Elkülönítik a kapunyitási krízis két csoportját.

amikor igyekszenek leendő szakmájukat jól megfontoltan kiválasztani. A harminchoz közelebbi fiatalokra pedig az a ráeszmélés miatti szorongás jellemző, amikor a vágyott jövőképüket hasonlítják össze a jelenlegi élethelyzetükkel.

A modernkori Pán Péterek jellemzői
 
Pán Péter mesebeli karakterét mindannyian ismerjük, ő az a gyermeki lelkületű örök fiatal, aki Sohaországban repkedve élvezi a gyermeklét önfeledtségét az „Elveszett Fiúk” vezetőjeként. Felnőni nem akar, a gyermeki személyiségvonások jellemzik karakterét. Dan Kiley pszichológus nevéhez köthető a Pán Péter-i hasonlatból eredő elnevezés, amelyet ma az Arnett által is definiált új életszakaszban, a kezdődő felnőttkorban élő fiatalokra használunk.

amelyről szerzett tapasztalatait le is jegyezte az „A Pán Péter-szindróma: Férfiak, akik sosem nőnek fel” című 1983-ban megjelent könyvében. Véleménye szerint ezeket a fiatalokat a társadalmi felelősségvállalás nem jellemzi, érzelemkezelési technikáik a serdülők megküzdési módjait idézik.

Önértékelésük alacsony, a kritikát rosszul kezelik. Általában nem jellemzi őket egy szakmán belüli hosszútávú elhelyezkedés vágya, többféle területen megpróbálnak érvényesülni, mire megtalálják a helyüket a munkaerőpiacon. Többen a világ felfedezését, az utazgatást választják, mielőtt magukra találnának.

Nehezen illeszkednek be a felelősséget és pontosságot igénylő munka világába. Viszont koruk előrehaladtával jellemezheti őket a munkafüggőség, figyelmük eltereléseként a többi területen való sikertelenségükről, ami a pszichológus szerint egy megküzdési mechanizmus. Nem minden esetben tudnak eleget tenni az életkoruk szerint elvárt szerepeknek, a jövőjüktől pedig félnek.

Bár napjainkban egyre gyakrabban használják a Pán Péter-szindróma kifejezést, nem tekinthető pszichopatológiás állapotnak, nem szerepel a mentális rendellenességeket tartalmazó DSM-V kézikönyvben.

Irodalomjegyzék:

Arnett, J. J. (2000): Emerging Adulthood. A Theory of Development from the Late Teens Through the Twenties. American Psychologist, 55(5), 469−80. In: Leist Balogh, B., & Jámbori, S. (2016). A kapunyitási pánik vizsgálata a megküzdési módok és a szorongás függvényében. Alkalmazott Pszichológia, 16(2):69–90. http://publicatio.bibl.u- szeged.hu/17545/1/AP_2016_2_070_leistjambori.pdf
Elder, G. H. (1975). Age differentiation and the life course. Annual Review of  Sociology, 1(1), 165-190. In: Murinkó, L. (2019). A felnőtté válás életúttípusai, előzményei és kimenetei a 2000-es években Magyarországon. Demográfia, Évf. 62. szám 2-3. http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografia/article/view/2772/2676
Erikson, E. (1998). The life cycle completed. New York: W.W. Norton. In: Leist Balogh, B., & Jámbori, S. (2016). A kapunyitási pánik vizsgálata a megküzdési módok és a szorongás függvényében. Alkalmazott Pszichológia, 16(2):69–90. http://publicatio.bibl.u- szeged.hu/17545/1/AP_2016_2_070_leistjambori.pdf
Kinley, D. (1983). The Peter Pan Syndrome. Men who have never grown up. New York: Dodd, Mead & Company. https://www.scribd.com/document/339906007/The-Peter-Pan- Syndrome-Men-Who-Have-Never-Grown-Up-Dan-Kiley-pdf
Leist Balogh, B., & Jámbori, S. (2016). A kapunyitási pánik vizsgálata a megküzdési módok és a szorongás függvényében. Alkalmazott Pszichológia, 16(2):69–90. http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/17545/1/AP_2016_2_070_leistjambori.pdf
Murinkó, L. (2019). A felnőtté válás életúttípusai, előzményei és kimenetei a 2000-es években Magyarországon.    Demográfia,    Évf.    62.    szám    2-3.
http://demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografia/article/view/2772/2676
Nagyné Kricsfalussy, A. (2017). Pán Péterek?-Avagy létezik-e a kapunyitási pánik a szakképzésből kikerülő fiataloknál? Különleges Bánásmód, III. évf. 2017/2. szám, 39‒62. http://real.mtak.hu/81331/1/KB2017_2_Nagyne.pdf
Overprotecting parents can lead children to develop ‘Peter Pan Syndrome’. University of Granada(2007). ScienceDaily. https://www.sciencedaily.com/releases/2007/05/07050 1112023.htm
Pribék, I., & Jámbori, S. (2017). A kapunyitási pánik és az észlelt társas támogatás összefüggéseinek vizsgálata a szegedi egyetemisták körében. Magyar Pedagógia, 117. évf.    2.    szám    139–152.    http://publicatio.bibl.u- szeged.hu/17543/1/Pribek_MPed20172.pdf