Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Magyarország most már felső értékhatár nélkül adhat támogatást olyan nagyvállalatoknak, amelyek jelentős károkat szenvedtek el a koronavírus miatt egy friss európai bizottsági döntés szerint – fogalmazott egy interjúban Zupkó Gábor, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője.

„Az Európai Bizottság már márciusban ideiglenes, azaz az idei év végéig alkalmazható keretet fogadott el, amely növeli az európai állami támogatási szabályok rugalmasságát válaszul a koronavírus-járványra. Azóta három lépésben bővült a támogatható vállalatok köre, illetve a támogatás lehetséges formája” – mondta el Zupkó, hozzátéve, hogy „Magyarország is – részben uniós forrásból – számos olyan gazdasági támogatást nyújt egyes vállalatoknak az ideiglenes többletmozgásteret kihasználva, amelyek korábban nem lettek volna lehetségesek.”
„Ide tartozik például a kutató-fejlesztő szektorban dolgozó mérnökök bértámogatási programja, a nagyvállalatok beruházási támogatása, vagy a különböző garancia- és hitelprogramok, amelyekből egy-egy vállalat akár 800 000 euró értékben részesülhet. Kiemelném az egyik legutóbbi bizottsági döntést is, amely alapján

Magyarország felső értékhatár nélkül adhat támogatást olyan nagyvállalatoknak, amelyek jelentős károkat szenvedtek el a koronavírus miatt”
– sorolta a Növekedés.hu interjújában.
A jövőre tekintve úgy fogalmazott, „lehetséges, hogy a jövőben további könnyítések is bevezetésre kerülnek a tapasztalatok és a tagországi kezdeményezések alapján.”
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
