A foglalkoztatottság lassan állhat vissza a korábbi szintre, újra közbeszólhat a járvány

2020. július 30. 14:23

Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma júniusban a májusi értékhez képest, ugyanakkor százezer ember veszítette el munkáját a járvány miatt. Elemzők szerint lassan érheti el korábbi szintjét a foglalkoztatás, a folyamatokat pedig a járvány és az ágazatok teljesítménye is befolyásolja – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

2020. július 30. 14:23
null

A lap idézi a Központi Statisztikai Hivatal friss, második negyedéves adatait, amelyek szerint júniusban 58 ezer fővel dolgoztak többen, mint májusban, a gazdaság újraindulásával ismét nő a foglalkoztatottak száma, arányuk 0,9 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. Tavaly júniushoz képest 38 ezerrel dolgoztak kevesebben.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően több mint 260 ezer ember munkahelye maradhatott meg a koronavírus-járványban – ezt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára mondta el a köztelevízió műsorában. Az államtitkár emlékeztetett:

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron
a munkahelyvédelmi bértámogatások kétszázezer embernek segítettek,

a munkahelyteremtő bértámogatás több mint negyvenezernek, és a kutatás-fejlesztés területén dolgozó mérnökök közül is körülbelül húszezer munkavállalónak nyújtottak támogatást. Bodó Sándor jelezte: most az a feladat, hogy további intézkedésekkel segítse a kormány azokat, akik vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.

Elemzők szerint a foglalkoztatás bővülése jelzi a gazdaság újraindulását, de azt is mutatja, hogy ez még nem teljes. Bár ágazati adatok egyelőre nincsenek, valószínűsíthető, hogy például

a turizmusban még messze van a foglalkoztatás szintje a válság előttitől.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője úgy vélekedik, a következő hónapokban van esély a foglalkoztatás további fokozatos növekedésére, ám ebből a szempontból meghatározó lesz, hogy az esetleges második hullám kapcsán milyen korlátozásokat vezetnek be világszerte, illetve hogy a szórakoztatóipar és a turizmus beindulása mikorra várható.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a három havi átlagos munkanélküliségi ráta emelkedése lassúnak, fokozatosnak hat, miközben a reálgazdaságban ennél gyorsabban mentek végbe a folyamatok. A következő hónapokban a hivatalos munkanélküliségi ráta az ING Bank szakértője szerint az év végére elérheti a hét-nyolc százalékos szintet.

A lap emlékeztet az Eurostat korábban közölt első negyedéves adataira, amelyek szerint

Magyarországon kisebb mértékben emelkedett az inaktívak aránya, mint az uniós tagállamok többségében.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!