Thaiföld célja, hogy az ország 2037-ben a magas jövedelmű országok közé kerüljön, amit a termelékenység növelésével és a magánbefektetések ösztönzésével kívánnak elérni.
Bizonytalan globális helyzet
A globális gazdasági növekedés 2,5 százalékos lehet 2020-ban, ami erősödést jelent a tavalyi évhez képest, de nagyon sokat számít még, hogy miként alakul a kereskedelmi háború. Thaiföld nagyban függ az exporttól, amely a kereskedelmi feszültségek miatt csökkent.
„Könnyedén kihathat a kelet-ázsiai régióra a nagy gazdaságokban a gyenge exportkereslet miatt kialakuló lassulás” – mondta Birgit Hansl, a Világbank elemzője.
2019-ben a belső fogyasztás és az export visszaesése okozta a gazdasági növekedés lassulását az országban. Ezenfelül a mezőgazdasági export 7 százalékkal csökkent 2019 első három negyedévében. A feldolgozóipar exportja 6 százalékkal esett vissza, de leginkább