Liberalizmus: szabadság, de beteges túlzások nélkül

„A liberalizmus az individualizmus legenyhébb formája. Eszménye a szabadság, de beteges túlzások nélkül. Tudatában van annak, hogy a korlátlanságig fokozott szabadságeszmény az együttműködés lehetetlenné tételével önmagát dönti meg.

Józansága vissza tartja attól, hogy túlzott reményeket fűzzön az emberek érdeknélküli együttműködéséhez. Rendszerét ezért az önzésre építi. Az önérdekben azonban nem csupán a társadalom mozgató erejét látja, hanem azt a tényezőt is, amely a közérdeket uralomra segíti, abból indulva ki, hogy az önzés az embereket a szabad verseny folytán erőik megfeszítésére sarkallja, ami által a jólétet biztosítottnak látja. Ebből magyarázható erős ragaszkodása a magántulajdon intézményéhez, mert ez állítja a gazdasági eszmény élvezetének kilátásba helyezésével az önérdeket a társadalom szolgálatába. Materialistikus alapbeállítottsága folytán a szabadság mellett az anyagi jólét a liberalizmus eszménye. Politikai téren demokráciát és parlamentarizmust követel.

Virágkorában a liberalizmus gyakorlati programmja az osztályhoz kötöttség és az állam beavatkozása ellen irányult. A gazdasági élet korlátainak megszüntetésére irányuló törekvésében a régi renddel szemben követelései: szabad föld, vagyis a jobbágyság eltörlése, szabad ipar, azaz a céhek eltörlése, kereskedelmi szabadság, vagyis a vámok eltörlése és szerződési szabadság. Jelszavai: laissez faire és laissez passer. Azaz: Hagyjátok a gazdasági életet magára, mert magától biztosítja a lehető legmagasabb jólétet! Még a céhek eltörlése után is ellenzője marad minden oly korlátozásnak, amely nem fakad a felek szabad megegyezéséből és ellensége az állam beavatkozásának a gazdasági ügyekbe. Az állam gazdasági téren való tevékenységét a józan észszel és a gazdasági élet törvényeivel ellenkezőnek tartja.

Annak ellenére, hogy a liberalizmus a maga józanságában minden túlzás ellensége, mégis meg kellett érnie a radikalizmus egy korszakát, amikor lelkes hivei mit sem tekintve akarták elveit érvényesíteni és buzgalmukban a szabad erőkifejtés minden korlátját természetellenesnek nyilvánították. E mozgalom Manchesterből indult ki és mindenekelőtt a gabonavámok megszüntetését irta zászlójára. Cobden és Bright állottak élén. A liberalizmus e szélső irányát, mely 1838-ban bontott zászlót és 1839 a gabonavámok elleni ligát alakította (Anti Corn Law League) manchesterizmusnak nevezik. Túláradó hévvel támad a liberalizmus e szélső szárnya mindennek, ami állami beavatkozás. A mérsékeltebb liberalizmussal ellentétben, amely a politikai célszerűség szem előtt tartásával meg tud alkudni az állami beavatkozás enyhébb mértékével és nagyobb ellentmondás nélkül elfogadja legalább is a munkásvédelem jogosultságát, a manchesterizmus mereven ragaszkodik a szabadság elvéhez és küzd mindennemű állami beavatkozás ellen.

Ha azonban a mérsékeltebb liberalizmus bizonyos engedményekre hajlandó is, elvi alapja mégis a gazdasági szabadság és a be nem avatkozás marad. Az állam gazdasági szerepét illetőleg a liberalizmus elvileg ugyanazon alapon áll, mint a manchesterizmus. A tulajdon, az egyén és a béke védelme belső és külső ellenséggel szemben az egyedüli, amit a liberalizmus az államtól követel. Minden egyebet szerinte a gazdasági erők működésének kell átengednünk.”
 

Forrás: Heller Farkas: Közgazdaságtan II. kötet. Közgazdasági politika. Budapest: Németh József Könyvkiadóvállalata, 1932, p. 20-21.