„Én is abban a tudatban voltam, hogy állami pénzből azt kutatok, amit akarok” – magyar-amerikai fizikus az MTA-ügyről a Makronómnak

Grüner György a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Kaliforniai Egyetem, Los Angeles (UCLA) professzora. Egyetemi tanárként a Los Alamosi Nemzeti Kutatólaboratóriumban osztályvezető és a UCLA Solid State Science Center igazgatója volt. Emellett több innovatív vállalatot alapított és vezetett. Tudományos munkásságát Alexander von Humboldt- és Guggenheim-díjjal, illetve a világon egyedüliként kétszer is, a Világgazdasági Fórum „Technology Pioneer” díjával ismerték el. 1981 és 1997 között a világ legtöbbet idézett fizikusa volt. ​A mosonmagyaróvári születésű, de Kaliforniában élő nemzetközi hírű fizikus és innovációszakértő az 1990-es évek elejétől az innovatív magyar képzőművészeti alkotásokat gyűjti: a Grüner-gyűjtemény a Vasarely Múzeumban tekinthető meg szeptember 9-ig.

***

Innováció, startup, inkubátor, ökoszisztéma. Sok magyar ember vagy kkv érezheti úgy a számtalan idegen szó hallatán, hogy ha ez a jövő, akkor azt nem magyarul írják. Miért fontos mégis az innováció és hogyan teheti gazdagabbá a magyar embereket?

Talán egy példa rávilágít a kutatás-fejlesztés elemeinek, a felfedezésnek, az invenciónak (a hasznos ötlet feltalálása) és az innovációnak (az ötletet tovább tökéletesítő és piacra vivő folyamat) kapcsolatára és különbségére. Ahhoz, hogy az okostelefonokig eljussunk, szükség volt arra, hogy részletesen megvizsgáljuk bizonyos anyagok, mint például a szilícium és az alumínium elektromos tulajdonságait. Emellett, mintegy száz évvel ezelőtt létrehoztuk azt az elméleti eszköztárat, a kvantumfizikát is, amely segítségével ezeket a tulajdonságokat meg is érthettük. 

A tranzisztor feltalálása az ötvenes években történt. Ez volt az invenció, a kreatív lépés, mely a már létrejött tudás felhasználásával egy potenciálisan hasznos valamit hozott létre. Ez a korábbi felfedezésekre épített kutatás eredménye volt. 

De ezer és ezer apró, gyakorlati újítás, azaz innováció kellett ahhoz, hogy az integrált áramkörök megszülessenek, hogy ma minden okostelefon egymilliárd tranzisztort tartalmazzon. Ez egy több mint fél évszázados és most is tartó innovációs lánc eredménye.

E három lépés: a felfedezés, az invenció és az innováció elengedhetetlenül szükséges. Bármerre is nézünk, ez határozza meg nem csak az elektronika, hanem a vegyipar fejlődését is és azt is, hogy például milyen gyógyszereket használunk.  

Nyugtasson meg, hogy az innovációk létrehozásához nem kell fizikusnak lennünk!

Az életünket nem csak a természettudományos innovációk javítják. Az üzleti modellezés innovációi azt segítik, hogy a vállalatok hatékonyabban dolgozzanak együtt. És természetesen a bitcoin és egyéb blockchain technológiák, szoftverprogramok is tekinthetők üzleti innovációknak.

De innováció az is, amikor azon gondolkodnak a pszichológusok, hogy a hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekek milyen pszichológiai sérüléseket szenvednek és hogyan, milyen módszerekkel tudnánk rajtuk segíteni.

Valós állítás-e az, hogy innovációnak csak azt tekinthetjük, ami profitot termel, a fogyasztók a vásárlásukkal jutalmazzák, azaz a pénzükkel szavaznak rá?

Ha egy definíciót kellene adni, „az innováció egy újítás fejlesztése, továbbvitele úgy, hogy az társadalmilag és gazdaságilag hasznos legyen, miközben vagy meglévő igényeket elégít ki, vagy új igényeket teremt meg”. Igen, az innováció alapvető eleme a hasznosság.

Egy ötlet, egy felfedezés önmagában nem elég, ha azt nem követi majd az innovációk sok pénzt igénylő hosszú sora. Enélkül a felfedezés társadalmi haszna meglehetősen kevés. És persze a hasznosság megítéléséhez – és így az innovációs lánc finanszírozásához – kell egy üzleti komponens is: a piac ismerete és feltérképezése. 

És miért fontos ez a gazdaságnak, vagy egy vállalatnak?

Ma már általánosan elfogadott tény, hogy az innováció a gazdaság fejlődésének legfontosabb tényezője. Egy jól működő gazdaságnak a leglényegesebb eleme: az amerikai kormány mostani felmérése szerint

Ezért beszélünk olyan sokat az innovációvezérelt gazdasági növekedésről, ami a termelékenység fontosságának újrafogalmazása. 

Pontosan. És ez az „innovációvezérlés” egyre fontosabbá válik.

Azonban sajnos ez a gazdasági növekedés legnehezebben mérhető eleme is. A tőkét és a munkaerőt könnyen megmérhetjük, de a gondolatok és a piacképes üzleti modellek gyarapodását már nehezebben.

Az innováció gazdasági hatását viszont közgazdászok mérni tudják, és hosszú éveken át szerzett tapasztalatokból tudjuk és érezzük, hogy mi az innováció, ki számít innovációs tehetségnek, és hogy miként működik az úgynevezett „transzláció”: az út a felfedezéstől egy hasznos termékig.

A kérdés inkább az, hogy egy társadalom, egy ország milyen eszközöket használjon arra, hogy egy innovatív társadalmat építsen fel. 

Ráadásul egyre nagyobb verseny folyik szerte a világon az innovációs tehetségekért, mert ők azok, akik a gazdaság üzemanyagát állítják elő.

Elsőként azt kell látni, hogy az innovációk egyre gyorsabb ütemben követik egymást. Ha ötszáz évvel ezelőtt valaki cipész volt, akkor valószínűleg az apja és a nagyapja is cipész volt és tudta, hogy a fia is az lesz. Egy tudásanyag, vagyis szakma több generáción keresztül „elegendő” volt a megélhetéshez. 

Száz évvel ezelőtt azonban változás történt és „egy tudás” már csak egy életre lett elegendő. 

Mintha felgyorsult volna az idő. Az embereknek ma már állandóan tanulniuk kell, alkalmazkodni az új technológiáknak nem csak a kifejlesztéséhez, de az alkalmazásához is.

Ezért is alapkérdés az innováció:  befolyásolja a társadalmi viszonyokat, összetarthatja, vagy szét is szakíthatja a társadalmat. Az idő ilyen gyorsulásához alkalmazkodni kell, ezért alakult ki az innovatív tehetségek megszerzéséért és megtartásáért az öldöklő nemzetközi verseny – és ezért kezelik a fejlett társadalmak az innovációt kiemelten fontos társadalmi elemként.

Hogyan lehet az innovatív tehetségeket bevonzani?

Világszerte rájöttek arra, hogy az innovációra képes tehetségeket milyen eszközökkel lehet kiképezni, esetleg külföldről be- és elhozni, illetve megtartani. Máshogy teszik ezt Szingapúrban, Hong Kongban, Kínában, Szaúd-Arábiában, Svájcban és az Egyesült Államokban. 

Szingapúrban azt ismerték fel, hogy önerőből nem tudják az innovációs tehetséget kitermelni, mert az egyetemeik nincsenek még azon a szinten, hogy ez lehetséges legyen. Ezért ott az innovációs tehetség importjáról van szó. 

ahol szintén irigylésre méltó támogatásban részesül, hogy kutatást, fejlesztést és innovációt végezzen.

És itthon?

Meg vagyok győződve róla, hogy itthon is egy ország- vagy helyzetspecifikus modellre van szükség. Nem csak az innovatív tehetség nevelésére, de itthon tartására is. Hiszen nyitva vannak a határok, a tehetségek el tudnak menni.

Kellenének magyar példák, sikertörténetek, kellenek a hazai egyetemekről induló sikeres startup vállalatok, a látványos együttműködés az egyetemek és a vállalatok között ahhoz, hogy egy innováció-nációvá váljunk.

Itthon egy sajátos helyzet alakult ki:

És ez egy alapvető strukturális probléma: nincs meg, illetve csak most van kialakulóban az a rendszer, amely az innováció létrehozását az egyetemeken, a mikro-, kis és középvállalatoknál ösztönözné. Ezért a gazdaságpolitikának meg kell teremtenie a modern innovációs környezetet és infrastruktúrát.

Önmagában nem elég, hogy kreatívak vagyunk, ha nincs hozzá az innovációk létrejöttét támogató környezet. Nem elég többé, hogy a magyar ember a csavaros észjárására hivatkozik, mert ebből legfeljebb kiváló ötletek születnek. De ez nem innováció, ötlete bárkinek lehet. 

Igen, itt az innovációs ökoszisztéma modernizálására van szükség. Az innováció nem a semmiből születik, kell egy olyan környezet, amely egy, az innovációt termelő, felhasználó és támogató elemekből álló rendszer. 

Kell először is az állam, mely a profitot kereső magánbefektetőkkel együtt támogatja az innovációk létrehozását. Hogy egy jól átgondolt pályázati rendszeren valamint pénzügyi, inkubációs házak finanszírozásán keresztül megvalósítási és tanácsadási támogatást nyújtson az innováció termeléséhez, addig a pontig, amikor a piac átveszi a támogató szerepét. 

Kell ugyanakkor az invenció és az innováció termelési mechanizmusa is: az egyetemeken és a nemzeti vagy vállalati laboratóriumokban. És kellenek a startup, a kis-, a közép- és a nagyvállalatok, amelyek felhasználják, megvásárolják és továbbfejlesztik az innovációkat. 

És itt lényeges a kis- és mikrovállalkozások szerepe, hisz ezek határozzák meg az innováció „magyar” összetevőjét. Ezek azok a cégek, amelyek kezdeti pénzügyi támogatása alapvetően a kormánytól és csak részben a piactól származik.  

Mit tehet még az állam?

Az állam az anyagi támogatás mellett törvényekkel, szabályokkal, adókedvezményekkel is segítheti az innovációs folyamatot. Az USA-ban egy mintegy harminc évvel ezelőtt hozott törvény azt célozta meg, hogy a megtermelt szellemi vagyon az egyetemek tulajdonában maradjon és ne az államé legyen. Ebben a pillanatban az egyetemek érdekeltté váltak abban, hogy szabadalmak és innovációk szülessenek – és hogy ezt a szellemi tőkét az egyetemek valódi tőkeértelemben hasznosíthassák.

rövidesen idea-gyárakká váltak.

Magyarországon ez a modell még nem valósult meg, de öröm látni, hogy ebben az irányban is megtörténtek az első fontos lépések, és hogy a figyelem az innováció területére, mint központi kérdésre irányult. Ráadásul úgy tűnik, az az anyagi fedezet is rendelkezésre áll, amely az első lépésekhez szükséges.

Mi a probléma a jelenlegi innovációtermelő rendszerünkkel? Milyen rendszerek működnek más országokban?

A kutatáshoz pénz kell. Sok pénz. A tényeket elhanyagoló, platóni és arisztotelészi gondolkodás már rég elvesztette értelmét. Leonardo óta tudjuk, hogy a tények igazolásához kísérletek kellenek. 

De ez a korszak, a Galilei és Newton által egyedül, a pisai ferde toronyban, esetleg a garázsban folytatott kísérletezés és berendezés-építés korszaka is elmúlt, legalábbis bizonyos tudományágakban. 

Megváltoztak a nyitott kérdések megválaszolásához szükséges feltételek, a kutatások összetettsége és a kutatás eszközeivel szemben is egyre nagyobbak a követelmények. Ez mindinkább rávilágított arra, hogy a kísérletekhez már pénzre van szükség. Ma már nagyon sok pénzre. Egy új elemi részecske megtalálása ma már többmilliárd dollárba kerül.

Egy intézet fenntartásának költsége pedig száz iskoláéval egyenlő. Ez alapjaiban változtatta meg a kutatási rendszert.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ahol kutatás van, ott innováció is lesz. A valóságban hol zajlik a kutatás és hol történik az innováció?

Az Egyesült Államokban a második világháború után alakult ki az az ökoszisztéma, mely mára kiválóan szolgálja a társadalmi érdekeket és ezért lényeges támogatásban részesül. A felfedezés-invenció-innováció vagy más rendszerezés szerint az alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti termékfejlesztés az egyetemeken, a minisztériumok által támogatott, és azok célkitűzését szolgáló kutatólaboratóriumokban valamint ipari laborokban, szoros együttműködésben történik.

Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy az egyetemeken alap és alkalmazott kutatás, a nemzeti laboratóriumokban célirányos kutatás-fejlesztés, az ipari laborokban pedig a cégek számára fontos technológiák termékké való fejlesztése folyik.

Tudna esetleg más példákat is hozni?

Közelebbi példaként említhetném a német Max Planck-intézethálózatot (és testvérintézeteit, a Fraunhofer-intézeteket, ahol alkalmazott kutatások és fejlesztések folynak). 

A közhiedelemmel ellentétben számos Max Planck-intézetben kifejezetten invenció-fókuszú kutatás folyik. Ezek gyakorlati hasznosítására a Max Planck hálózat aktív szabadalmazó és technológiatranszfer tevékenységgel is foglalkozik, főleg a Max Planck Innovation szervezeten keresztül.  

Ezen túl az intézethálózat lényeges eleme – és társadalmi hasznossága – az utánpótlás nevelése. A kutatók majdnem fele diák, döntő többsége fiatal, nem állandó alkalmazott. Az intézethálózat kis létszámmal dolgozik, lényegében csupán az igazgatóknak és a technikai, laboráns személyzetnek van állandó kinevezése.

Milyen szerepe lehet itthon a Magyar Tudományos Akadémiának?

Az MTA, mint tudjuk egy tudós társaság, de egyben egy intézethálózat is. Olyan intézethálózat, amely döntő többségben alapkutatással foglalkozik. Itthon még szenvedünk attól, hogy évtizedekkel ezelőtt kialakult a tudomány felosztása: tanítása az egyetemeken, kutatása pedig a kutatóintézetekben folyt. 

Az MTA jelenlegi működési felállása e rendszer maradványa.

Az ilyen társaságok általában csupán tanácsadóként szerepelnek az országot foglalkoztató fontos kérdésekben – hozzá kell tenni, hogy a tanácsadás egy fontos feladat. De ez egy hosszú távon fenntarthatatlan helyzet: az intézetek máig megmaradtak és működésüket, eredményességüket alapvetően nem a társadalmi hasznosság határozza meg.  

Az üzleti szférára jellemző versenyzői modell, ahol a piac határozza meg hogy mi történik, a magyar tudományos életet sajnos alig érte el. A „business of science” nem létezik, az alkalmazott kutatások többször lenézettnek számítanak. Mikor Michelangeloról és széklábakról lamentálunk, elfelejtjük, hogy ő, szinte az összes kortársához hasonlóan mintegy „alkalmazott” művészetet űzött, ahol

ami nélkül a művek ma nem léteznének. 

És akkor Handel Vízizenéjéről és Mozart Requiemjéről még nem is beszéltünk. És elfelejtjük vagy nem tudunk Steindl Ferenc asztalosműhelyéről, ahol a világhírű biedermeier remekek készültek.  

Tehát túlértékeljük a felfedezést, az alapkutatásokat?

Probléma a kutatások társadalmi hasznosságának otthoni megítélése. Meg kell értenünk, hogy a felfedezésnek, tehát az alapkutatásnak önmagában nincsen értéke, illetve, pontosabban ez a társadalmi érték kreálásában csupán globálisan fontos, de nem ott és akkor értékteremtő, ahol a felfedezés történt. 

Egy magyar felfedezésből általában nem magyar találmány, vagy nem egy hasznos magyar eszköz lesz. Az alapkutatásokból születhetnek nagyon hasznos eredmények, bár nehéz elképzelni, hogy egy kisbolygókutatásból vagy galaxisok egymásra gyakorolt hatásának kutatásából tíz éven belül innováció és termék lesz. De az ilyen kutatások leglényegesebb, fontos haszna, hogy a fiatalok megtanulják, hogy hogyan kell kutatni. És ezért az ilyen kutatásokat főleg egyetemeken kell folytatni.

Persze ezt az innovációközpontú tanítást is lehetne jobban csinálni:

De ennek a tanítása már az egyetemek felelőssége. Mint ahogy az innováció tanítása is, amire itthon kevés energiát szentelünk.

Szóval az alapkutatásból nem lesz innováció?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy az alapkutatásból általában csupán évek múlva, és általában máshol lesz invenció és esetleg megint máshol lesz majd az innováció. A tranzisztor felfedezéséből Werner Heisenberg nem, de még a Bell Laboratórium – ahol az első tranzisztor megszületett – is csak közvetve húzott hasznot. A kisvállalatok viszont jól jártak vele, közülük is az Intel vállalatot érdemes említeni. Azt az Intelt, melyet a magyar származású Gróf András vezetett hosszú ideig.  

És ezért az alapkutatást végző tudóstársadalomnak fel kellene tennie a kérdést, hogy

Olyan tevékenységekre, amelyek nem jelennek meg a magyar társadalom életszínvonalának javulásában, nem jelennek meg az egészségügyben, az alternatív energiák, az új anyagok kutatásában és számtalan más területen?  Nyilván nem lenne rossz hírverés Magyarországnak, ha valaki itt is nyerne egy Nobel-díjat de ennek a „hasznát” nem szabad túlbecsülnünk.

Mi a tapasztalata, mennyire vállal felelősséget a tudományos élet?

Emlékszem rá, hogy amikor, mintegy negyven éve a hazai Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgoztam,

konferenciákra járok és publikálok. Mindezt nem annyira a társadalom érdekében, hanem azért, hogy a tudós barátaim elismerjenek. Egy zárt elefántcsonttoronyban dolgoztam és elvártam, hogy ezt az ország finanszírozza.

Ma más a véleményem. Nem csak az elmúlt idő miatt, és nem csak azért, mert az elmúlt mintegy két évtizedben invenciókkal és innovációval foglalkoztam, hanem azért, mert megváltoztak a kutatás körülményei, a társadalmi hasznosság elvárása egyre nő, az anyagi források az innovációra tevődtek át.

Egyetemem, a University of California Los Angeles (UCLA) a világ egyik vezető kutatóegyeteme, ahol a magas szintű oktatás magas szintű kutatással párosul. Az egyetem állandóan azon dolgozik, hogy a társadalomnak nem csupán a diákok képzésén keresztül, hanem technológiák és innovációk megteremtése által is egy rendkívül hasznos eleme legyen. 

A kutatóknak itthon is választ kellene adniuk a társadalom számára arra, hogy miért hasznos az, amivel foglalkoznak. 

Vannak nagy megoldásra váró kérdések: az energia, a víz, az élelmiszerellátás, az egészségügy. És vannak globális tendenciák: a mesterséges intelligencia, a robotok megjelenése a gyártástechnológiában, a mobilitás, az úgynevezett „nagy adathalmazok” hasznosítása, az új, additív gyártási módszerek. 

Ezek azok a területek, ahol a tudománynak és a technológiai fejlesztésnek lényeges szerepet kell játszania. És itt érkezünk el újra a társadalmi hasznosság kérdéséhez. Hol, mire fókuszáljunk, mik a társadalmi hasznosság kritériumai? Gravitációs hullámokat, kisbolygókat vagy új anyagokat kutassuk? Érdemes-e nagy gyorsítókhoz csatlakozó kis mellékprojektekre sokat áldoznunk? Mint mindig, jól megfogalmazott alapvető kérdésekre van szükség, ezek meghozzák majd a megfelelő válaszokat is. 

Az innováció egyik alaptétele az, hogy „markets matter most”, magyarul talán „az igény a legfontosabb mozgatóerő”.

a pénzhez kötődő igény figyelembevétele nélkül.

Azaz saját magukat ítélik meg, hogy jól költötték-e el az adófizetői pénzt.

Pedig számtalan kutatási program, projekt és intézet van, amely hangsúlyozhatná, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által javasolt iránynak megfelel, hiszen társadalmilag nagyon is releváns témákat vizsgál. Itt van példaként a hazai agykutatási program. Az agy működésenek megértése rendkívül fontos a társadalomnak – az egészségügy talán legdinamikusabban fejlődő ága. 

Biztos vagyok benne, hogy folynak hazánkban olyan kutatások, amelyekből nem csupán felfedezések de invenciók, szabadalmak is létrejöhetnének, kisvállalatok indulhatnának el. Lehet, hogy ez a program már meglévő egyik lényeges eleme – nagyon remélem, hogy így van.

helyére kerül a kutatás, mint társadalmilag fontos tényező, indokolhatóvá válnak a ráfordított anyagiak, és a tudomány a társadalom egyik legfontosabb elemének – az innovációnak – a mozgatóerejévé válik. Érdekes, hogy ezt még ennek a programnak a jövőbeli haszonélvezői sem érzékelik és értékelik. 

Közben nem jutnak el az innovációk a magyar kkv-khoz és vállalkozásokhoz.

Ahogy említettem, nincs meg még a megfelelő struktúra, amely a szellemi tőke létrehozását és hasznosítását szabályozza. Ha az egyetemek, a kutatóintézetek, vagy az akadémia lennének a szabadalmak tulajdonosai, érdekük lenne az innováció segítése. 

Képzeljük el, hogy az MTA létrehoz egy innovációs centrumot, amely az akadémia által végzett kutatás és fejlesztés eredményeként benyújtott szabadalmakat és eszmei tőkét menedzselné, és ezzel a tőkével gazdálkodhatna!

Túl egyszerűen hangzik.

A megfelelő ökoszisztéma megteremtése csupán az egyik lényeges elem, megfelelő mentalitásra is szükség van. 

Az amerikai diákok vállalkozni akarnak, a magyar hallgatók pedig jól fizető, stabil állásokat keresnek a multiknál.

Ez így van. Kalifornia egy innovációs állam. Egyrészt megvannak az eszközök: az innovációs rendszer, az állami támogatás, a kockázati tőke. És megvan az a közös mentalitás, amely az innovációt az egyik leghasznosabb tarsadadalmi tevékenységként ismeri el.  

Mit tegyen Magyarország, hogy innovációban a világ élvonalába kerüljön?

Először is kell egy jól működő, modern ökoszisztéma: a megfelelő szabályok és a résztvevők kapcsolatrendszere, amely az innovációt erősíti. Kell másodszor egy mentalitás, amelyet az előbb említettem. És kell hozzá pénz. Sok pénz. Hogy a pénzből tudás, majd utána újra pénz legyen. Magyarország a felfedezések terén jól áll. Nem reménytelen elvárás az, hogy az innovációban is „jól álljon”.​

(Fotók: Vasarely Múzeum Budapest, ahol szeptember 8-ig megtekinthető Grüner György gyűjteménye Képpé vált kísérlet címmel.)