Az új német kormány úgy döntött, hogy kevesebb fegyvert ad el Rijádnak és Ankarának

2018. július 25. 11:10

Bár Németország a világ legnagyobb fegyverexportőrei közé tartozik, a korábbiaknál jóval kevesebb fegyvert ad el az új német kormány Szaúd-Arábiának és Törökországnak – jelentette hétfőn a ZDF német közszolgálati televízió.

2018. július 25. 11:10
null

Az adatok egy levélből derültek ki, amelyben a Baloldal nevű párt frakciójának kérdésére adott választ a német gazdasági minisztérium. A válaszból kitűnik, hogy március 14., az új kormány megalakulása óta a német hatóságok öt exportengedélyt adtak ki a NATO-szövetséges Törökországba irányuló fegyverszállításokra, összesen 418 ezer euró (136 millió forint) értékben.

Az év elejétől a jelenlegi kormány felállásáig még 34 ilyen engedélyt hagytak jóvá, 9,7 millió euró értékben. Tavaly 138 esetben engedélyezték fegyverek exportját Törökországba 34,2 millió euróért, 2016-ban pedig még 83,9 millió euróért adtak el fegyvert Ankarának német fegyvergyártók.
Szaúd-Arábiába a kormány megalakulása óta egyetlen esetben engedélyeztek fegyverexportot, 28,5 ezer euróért. Az év első tíz hetében viszont még 161,8 millió euró értékben érkeztek német fegyverek az arab királyságba.

Mindkét ország stratégiailag fontos, de problematikus partnere Németországnak – írja a ZDF.

A Törökországba irányuló fegyverexportot főleg azért éri bírálat, mert a két évvel ezelőtti, törökországi puccskísérlet után rendkívül feszültté vált a német-török viszony, és amikor a török hadsereg bevonult Észak-Szíriába, hogy a kurd milicistákat kiszorítsa a határ térségéből, német gyártmányú Leopard harckocsikat is bevetettek.

Szaúd-Arábia a jemeni polgárháborúba avatkozott be 2015-ben, és a konfliktusnak rengeteg civil áldozata is van, ami miatt Berlin nyíltan is kritizálta Rijádot. Ez diplomáciai feszültséget okozott a két ország között. A német koalíciós pártok a kormányalakításkor meg is állapodtak abban, hogy nem szállítanak fegyvereket azoknak az országoknak, amelyek közvetlenül részt vesznek a jemeni konfliktusban.

Nem nevezték meg az országokat, de a ZDF megjegyzi, hogy azóta az egyetlen szaúdi exportengedély mellett a Rijád vezette katonai koalícióban szintén részt vevő Jordánia is kapott német exportengedélyt, hogy fegyvereket vásároljon 150 ezer euróért. A szövetség másik hat tagjának nem adott el fegyvert Németország a kormányalakítás óta. A nyolc tagú, a jemeni, síita húszik ellen fellépő katonai szövetség tavaly még 1,3 milliárd euróért vásárolt német fegyvereket.

A német fegyverexport épp idén januárban érte el új csúcspontját. Németország a legnagyobb fegyverexportőrök között van, rendszerint a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Oroszország után, a hadiipari vállalkozások nagyjából 200 ezer embert foglalkoztatnak.

(MTI, Makronóm)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. augusztus 07. 18:08
Fegyvereket adnak el, aztán zavarja őket, ha használják azokat.
3M..
2018. július 27. 00:16
Ezt az MG-42-est szívesen megvásárolnám. Szebb Jövőt!
Akitlosz
2018. július 26. 19:51
"Bár Németország a világ legnagyobb fegyverexportőrei közé tartozik" Nincsen benne az első ötben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!