Vége az áloméveknek! Nem száguldhatnak úgy a magyar bérek, ahogy eddig

„Egészen a válságig bezárólag meglehetősen egyértelmű a kép: a termelékenység és a reálbér emelkedése kéz a kézben járt egymással. A válság hatására ugyanakkor komoly leépítések következtek, a termelékenység is visszaesett. Érdekes azonban megfigyelni, hogy a termelékenység esetében meglehetősen gyors volt a kilábalás és már 2010-ben visszatért a mutató a válság előtti szintjére. Mindeközben a laza munkaerőpiac, vagyis az elérhető munkaerő bőségessége a reálbéreket sokáig nyomottan tartotta, így komoly olló nyílt a termelékenység és a reálbér között. A 2012 után megindult reálbéremelkedés tehát gyakorlatilag nem másról szólt, mint az olló zárulásáról, vagyis ez esetben nem mondhatjuk azt, hogy ez a folyamat bármiféle aggodalomra okot adna. Sőt azt is tudjuk, hogy mindeközben a termelékenység változatlansága gyakorlatilag a munkaerőpiac rohamos fejlődésének a következménye volt. Emelkedő aktivitás, növekvő foglalkoztatottság, csökkenő munkanélküliség és a válság előtti reálbérszint. Mindez megteremtette a lehetőséget arra, hogy a vállalatok kibocsátásukat ne tőkéből vagy technológiai haladásból, hanem munkaerőből fejlesszék. Mindez ugyanakkor a hatékonyságukat nem növelte, a befektetések ugyanis eközben elmaradtak.

Itt talán szintén érdemes lehet egy nagyon rövid kitérőt tenni és megemlíteni a gazdaságpolitika szerepét. A vállalatok egyrészt valóban úgy gondolhatták, hogy amíg olcsó a munkaerő, addig érdemes ezt felhasználni a növekedés táptalajának. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy számos ágazat, melyek rendkívüli összegeket költöttek, költenek innovációra, technológiai fejlesztésre, tőkefelhalmozásra, ágazati különadókat kaptak a nyakukba. Az első reakció pedig ezeken a területeken a beruházási és K+F költések visszavágása volt. Lényegében tehát a fejlődésre nem nagyon maradt más út, mint a munkaórák növelése (létszámbővítéssel). Az új adópolitikának tehát vélhetően lett egy nem szándékolt ám végülis kedvező eredménye: bezárult a reálbér és a termelékenység közötti olló.

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, 2017-ben a reálbér utolérte a termelékenység trendjét. A minimálbéremelés és munkaerőhiány okozta sokk azonban láthatóan ismét eltérítette egymástól a két mutatót. Ez az eltérés pedig úgy gondolom, hogy a két eshetőség közül a kevésbé fenntartható. Ugyanakkor jól látható, hogy miért nem érdemes talán aggódnunk azon, hogy a bérfelzárkózás tartós károkat okoz a gazdaságban. Közel hét évnyi stagnálás után a termelékenység emelkedésnek indult. A vállalatok tehát egyből reagáltak a megdráguló és szűkössé váló munkaerő helyzetére: beindultak a beruházások. Megnyugodhatunk, a piaci automatizmusok még mindig működnek.”