A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön – Thomas Piketty a Makronómnak

Bukott éltanuló, avagy Magyarország eladó

Egy pszichológiai kutatás szerint nem azok a diákok viszik a legtöbbre, akik jeles bizonyítvánnyal rendelkeznek, mert ők kevésbé tudnak fontossági sorrendet felállítani az életben. Magyarország sem tudott: éltanulónak számított a privatizáció során a közép-európai országok között és a lecke minden részét kritika, koncepció és hosszú távú karriertervek nélkül magolta be. 

A külföldi tudás és technológia megtermékenyíti a szabad piacokat, a frigyből pedig innovációk és jólét születik a szocialista magyar ugaron – ismételgették a leckét a szocializmust elég jól, de a kapitalizmust még kevésbé ismerő közgazdászok. 

Bár a nagymértékben központosított kelet-ázsiai országok piacnyitása csak fontolva haladt, a közép-európai országokban azonban mintegy öt év alatt privatizálták az állam piaci vagyonának több, mint ötven százalékát általában jóval a könyv szerinti érték alatt.

Ennek oka, hogy a döntéshozók – különösen hazánkban – általános csodaszerként, túlzott elvárásokkal tekintettek a privatizációra. Ez a kor szabadpiac-párti ideológiájának való megfelelési kényszerrel társulva a stratégiai szemlélet, a vízió és a szakértői kapacitások hiányával együtt oda vezetett, hogy a kritikus infrastruktúra külföldi befektetők kezébe került,

– írja György László Egyensúlyteremtés című könyvében. 

Olyan országokban, amelyek határozott célokkal rendelkeztek, például meg kívánták védeni a munkahelyeket és állami tulajdonban igyekeztek tartani a stratégiai fontosságúnak tartott cégeket, a privatizáció sokkal mérsékeltebben haladt, sőt Lengyelországban meg is akadt, mert a kormányzat a neoliberális politikát követő magyar kormánnyal ellentétben szociális szempontokat is figyelembe vett és ebben a szakszervezetek támogatását is élvezte. 

A külföldi tőke térségbeli térnyerését Thomas Piketty új cikke is megerősíti, mely szerint a nyugati befektetők fokozatosan megszerezték a posztszocialista gazdaságok állótőkéjének negyedét (a lakáspiacot is beleértve), a vállalatokat tekintve ötven százalékát, a legnagyobb cégek esetében pedig még többet. 

Külföldi tulajdonú ország

A magyar cégek felvásárlása és az új, zöldmezős beruházások biztosították a magyar gazdaságnak a tőkét, a költségvetésnek pedig az óriási bevételeket. A magyar gazdaság megkezdte bekapcsolódását a világgazdaságba, alacsony bérű összeszerelő országként, már amikor nem zárták be végleg a külföldi tulajdonosok a velük együttműködő hazai szereplőktől megszerzett vállalatokat. A „hatékonyságnöveléshez” az állam is hozzájárult, bevételeit mindinkább az egymillió inaktivitásba vonuló dolgozó feltétel nélküli jövedelmeire költve.

Az elhibázott és túlzott, a külföldieket előnyben részesítő privatizáció súlyos következményekkel járt. A naiv hazai gazdaságpolitika még a közműcégeket is privatizálni kezdte, különböző külföldi vevők számára, hogy ne alakuljon ki monopólium a piacon. Mihályi Péter könyvéből azonban kiderül, hogy

és végül mégiscsak létrejött egy külföldi monopólium. A megszülető E.ON cégcsoport például a hazai áramszolgáltatásban 2007-re már 45 százalékos, a földgázkereskedelemben 28 százalékos részesedéssel rendelkezett. 

A korábbi éltanuló ekkor sem eszmélt, mert a leckét félreértve azt hitte, hogy a piaci, külföldi monopólium sokkal jobb, mint a hazai, állami. Így végül az adósságvezérelt gazdasági növekedésnek is köszönhetően Magyarországon 2006-ban a nettó külföldi eszközök a GDP százhúsz százalékát tették ki, míg a többi közép-európai országban legfeljebb hatvanat (lásd a cikk végén). Épphogy alábbhagyott a gazdaság privatizációja, amikor már meg is kezdődött a kétezres évek eladósodási hulláma. Így hazánk vált az egyik legeladósodottabb országgá, de ennek nagy ára volt.

Nettó külföldi eszközök (vagyon) a GDP arányában

„Az egyik legfőbb egyensúlytalanság ma a külföldi és a hazai tőke egyensúlyának felborulása, amely szakpolitikaként elhibázott folyamat eredménye, de ideológiaként racionális és kifizetődő a gazdagabb országok részéről” – mondta erről György László, a Neumann János Egyetem docense. Felhívta a figyelmet, hogy „2009-2010 óta folyamatos a magyar gazdaságpolitika törekvése az egyensúly helyreállítására: a nettó külföldi vagyon aránya abszolút értékben csökkenő pályára állt és már elérte a 2001-es szintet, bár a cseh és szlovén értékekhez való felzárkózáshoz tovább kell növelni a hazai tulajdon arányát.”

Nem véletlen tehát, hogy

Külföldi tulajdonú gazdaság, külföldre áramló jövedelem

A hazai gazdasági szektor jelentős lépéshátrányba került és létrejött a duális gazdaság, amelyben egy nagyon versenyképes multinacionális szektor ural akár teljes iparágakat, vagy válik a legfőbb foglalkoztatóvá több településen. Ez a piaci hatalom magyarázhatja, hogy a külföldi vállalatok alulfizetik a dolgozóikat a magyar cégekhez képest: a megtermelt jövedelemből kisebb hányadot fizetnek ki bérként, azaz a bérarány e cégeknél alacsonyabb. „Ha a külföldi és hazai tulajdon aránya felborul, akkor a tőke és a munkajövedelem elosztásának aránytalanságai is növekedhetnek” – mondta erről György László, a Századvég vezető közgazdásza.

A külföldi tulajdonú gazdaság ugyanis – még ha nagyobb növekedésre is lehet képes gazdasági fellendülések idején – a megtermelt jövedelmek egy részét is külföldi tulajdonúvá változtatja. 

Nem csak a közműszektorokban, hanem egy másik stratégiai ágazatban, a bankszektorban is így történt ez. A privatizáció segítette a külföldi vállalatokat, hogy Lóránt Károly számítása szerint végül a piac nyolcvan százalékát megszerezzék. A privatizáció ugyanis épp olyan időszakot előzött meg, amikor nagy vállalati összeolvadások történtek a privatizált szektorokban, amelyekben így oligopol piacok alakultak ki – ami azt jelenti, hogy csupán néhány nagy cég uralja a piacot.

E cégek sokkal nagyobb hozamokat értek el hazánkban, mint anyaországaikban. A bankpiacot a külföldi cégek a magyar kormány segítségével hódították meg:

A külföldi szereplők vagyonszerzésével megismétlődött az, ami az államszocializmus előtt is jellemző volt. Akkor német, francia, osztrák vagy éppen oszmán kézen koncentrálódott a magyarországi tőkeállomány jelentős része. Ez akkor is és most is azt eredményezi, hogy a statisztikailag mért egyenlőtlenségek alacsonyabbak, mint valójában. Csak a hazai szereplők közötti egyenlőtlenség alacsony, az országot elhagyó jövedelmeket a statisztika nem veszi figyelembe – tudhatjuk Filip Novokmet kutatásaiból. 

Nettó külföldi tőkejövedelem a GDP arányában 

A külföldre áramló tőkejövedelem márpedig épp Magyarországon volt a legmagasabb a visegrádi országok között a kétezres évekig, körülbelül háromszorosa a többi országból kiáramló GDP-arányos tőkejövedelemnek. Tőkejövedelem alatt a tőketulajdonosok (többek között a vállalatot vagy épp ingatlant birtoklók) tulajdonlásból származó jövedelmét, például bérleti díjat vagy éppen profitot értjük.

Míg Lengyelországból 2002-ig évente a GDP közel egy százalékára rúgó profit és tőkejövedelem hagyta el az országot, addig hazánkban ez egyes években a hat százalékot is túllépte és tartósan, drasztikusan meghaladta a többi térségbeli országot, 3,8 és 6,4 százalék között ingadozva. A kiáramló tőkejövedelem aránya 1995 és 2007 között megduplázódott. Az arány növekedése minden visegrádi országban lejátszódott.

Piketty és Novokmet friss számításai szerint pedig nem csak a kilencvenes években, hanem

nem csak a visegrádi országok között, hanem a közép-kelet-európai térségben is.

Eközben Szlovéniából vagy éppen Romániából átlagosan ennek kevesebb, mint a fele megy külföldre.

A francia közgazdász adatairól György László elmondta, hogy azok megerősítik azt a korábbi lengyel kutatást, amely „2012 körül megmutatta, hogy az uniós források több, mint fele végül visszaáramlik a nyugati országokba. Így az uniós támogatások nagy részben a nyugati nagyvállalatoknak nyújtott közvetett támogatásnak tekinthetők, a közép-európai országokon keresztül”.

Nyugat-Európa Magyarország egyik legnagyobb haszonélvezője

Ha ilyen sok tőkejövedelem és profit hagyja el a térséget, akkor fontos kérdéssé válik, hogy mennyit kap vissza Magyarország piacainak megnyitásáért és a magyar szempontból elhibázott privatizációs modell következményeinek enyhítése érdekében. 

Thomas Piketty számításai szerint 2010 és 2016 között a profitok és más tőkejövedelmek éves kiáramlása átlagosan a GDP 7,2 százalékát tette ki Magyarországon, tehát ennyivel csökkentette a külföldi tulajdonú gazdaság a nemzeti jövedelmet. A közgazdász szerint ugyanebben az időszakban az uniótól hazánkba érkező éves nettó támogatások átlagosan épphogy elérték a magyar GDP négy százalékát.

Az ábra alapján úgy tűnik, hogy

Beáramló és kiáramló jövedelmek Közép-Európában (GDP százalékában, éves átlag, 2010-2016)

Piketty ábrájának érdeme, hogy teljes képet ad a Magyarország és külföld közötti kölcsönös jövedelemáramlásokról. Rámutat, hogy a magyar gazdaság teljesítményének elemzése nem lehetséges a beáramló forrásokat jelentősen meghaladó külföldre áramló profitok nélkül, amelyek a nemzeti jövedelem mellett a potenciális beruházásokat és a megtakarításokat csökkentik.

A kérdés tehát, hogy miként teljesítene a magyar gazdaság uniós források nélkül önmagában nézve nem csak tudományos fantasztikum, hanem megtévesztő is. Sőt nincs még egy ehhez foghatóan értelmetlen és valós tartalom nélküli, ám ennyiszer hangoztatott kérdés a magyar gazdasági közbeszédben. Magyarország ugyanis bonyolult gazdasági kapcsolatokban áll a fejlett világgal, amelynek van egy mérlege. Eszerint hazánk sokkal több jövedelmet termel a nyugat-európai országoknak, mint amit uniós támogatásként visszakap. 

ezért képes kiegyensúlyozott képet adni a magyar gazdaságról.

Ezért alacsonyak a bérek

A magyar gazdaság külföldi tulajdonba adása miatt a magyarországi tőkejövedelmek egyre nagyobb része áramlik külföldre, ez pedig az alacsony fizetések mögötti okok egyike lehet. Több cikkünkben mutattunk rá, hogy a magyar munkaerő részesedése a megtermelt jövedelemből a visegrádi országokban átlagosan tíz százalékponttal alacsonyabb, mint a nyugat-európai országokban. Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy emiatt a közép-európai országokban kevésbé éri meg dolgozni, hiszen a létrehozott értékből a dolgozó kisebb részt kap, mint nyugati társa. 

Erről kérdeztük meg a jövedelmi egyenlőtlenségek egyik legfontosabb szakértőjének számító Thomas Pikettyt. A közgazdász a Makronómnak elmondta, hogy

„A térség alacsony béraránya nagyon erős és szemléletes bizonyítéka annak, hogy a külföldi tulajdonosok valóban magas hozamokat érnek el a kelet-európai országokban” – nyilatkozta Piketty. Hozzátette, hogy „emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a kelet-európai politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy

Ez összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank jelentésével, amely szerint a külföldi vállalatok alulfizetik a magyar munkaerőt.

A következmények pedig súlyosak, hiszen a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség akadályozza az innovációt, a vállalkozásokat és egy olyan rossz egyensúlyt tart fenn, amelyben a magasabb adók, az alacsony bérek, a magas adóelkerülés és a rossz minőségű közszolgáltatások megnehezítik a kormányzatnak a szegénység felszámolását.

Ráadásul a profit sokkal jobb forrása lehet a beruházásoknak, mint a támogatások, mivel utóbbi elszakadva a gazdasági szereplőktől bonyolult adminisztratív folyamatokon keresztül jut el a gazdaságba. És akkor a támogatások okozta ösztönzési problémákat (az úgynevezett holland kórt) még nem is említettük. 

Az egyik fő európai törésvonal

„Brüsszel, Párizs vagy Berlin nehezen érti meg, hogy miért nem mutatnak a keleti országok több hálát az uniós támogatások miatt. Ők viszont úgy látják, hogy a térség nyugati befektetéseinek megtérülése magas volt, az országokból külföldre áramló profit pedig jelentősen meghaladja az uniós támogatások mértékét” – mondta el Piketty legújabb cikkére utalva.

Írásában a szakértő egyébként amellett érvel, hogy

Eközben feltételezik, hogy a szabadkereskedelem a jólét méltányos elosztását eredményezi és úgy vélik, hogy ebből a természetes módon létrejövő egyenlőtlenségből méltányossági alapon nagyvonalú támogatásokat adnak a lemaradóknak. Azonban a jövedelmi és vagyoni viszonyrendszerek végtelenül bonyolultak, főleg egy az EU-hoz hasonlóan nagy politikai egységben, így a vagyoni viszonyok szabályozását nem lehet kizárólag a piac jóindulatára bízni.

Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben.

***​​

További ábrák