Kifarolnánk, de hová?

„Lehangoló, sőt pusztító jelenség, hogy a magyarországi politikai ellenzék ismét egy nagy műszaki létesítmény elveszejtésével akar felkapaszkodni a hatalomba. A rendszerváltással anno az ország számára életfontosságú vízlépcső elpusztítása árán szerezték meg a hatalmat, ami nemcsak azt jelenti, hogy megfosztottuk magunkat egy 80-85 százalékban elkészült, nagyon fontos mű használatától, hanem dollármilliókat kellett kiadnunk miatta a semmiért. A nagymarosi mű nemcsak vízügyi szempontokból hiányzik (hajózás, öntözés, árvízvédelem, egyéb), hanem mintegy 440 megawatt villamos teljesítmény hasznosításának elmaradása miatt is.

Most a paksi kapacitásbővítés elvetése lenne a hatalomba kapaszkodás lépcsője (szép kis képzavar, nemde?). Erre utal egy egyébként kompetens ember minapi nyilatkozata. Mártha Imre, az MVM egykori vezetője nyilatkozott így az egyik portálnak: »Akkor is egy erőmű épült volna, a Szovjetunió adott volna hitelt, majd jöttek a tiltakozások, és végül nagy költségek árán, de kifaroltunk.« Majd hozzátette: »Ha valaki hisz a történelem ismétlésében, akkor így 2026-ban fogunk kifarolni Paksból, feltéve, hogy most nem végezzük el az aktuális pénzügyi, technológiai és társadalmi kontrollvizsgálatokat.« (...)

Állítólag nem lesz szükség ekkora teljesítményre. Tényleg? A tervek szerint szerte Európában 2040-ig le kell majd állítani a belső égésű motorokkal járó autókat, és kizárólag villanymeghajtásút lehet használni. Tudjuk már, hogy ez a szándék mekkora többletfogyasztást jelent? Ki lehet persze számítani, nem túl nehéz feladat. Hozzávéve az ipari robotok nagymértékű terjedését is, amelyek ugyancsak óriási fogyasztók lesznek. Akkor már késő lesz arra ébredni, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő villamos teljesítmény, mert ugye egy erőmű építése elég hosszadalmas folyamat. Hiszen már most is a villamosenergia-igényeink majdnem egyharmadát importból fedezzük.”