Előbb egy fél disznó, aztán néma csend – van-e értelme Hamletet játszani Gábor Miklós után?

Gálffi László, László Zsolt, Balázs Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Gloviczki Bernát – más korosztály, más színházi nyelv, közös bennük, hogy mindannyian játszották már, vagy utóbbi esetében játsszák még most is, Hamletet. A szerepek szerepe a drámák drámájában, amellyel kapcsolatban az örök hazai hivatkozási pont Gábor Miklós, aki több mint háromszázszor bújt a világ leghíresebb királyfijának bőrébe 1962 és 1967 között.

Hamlet naplója – bővített kiadás

És mivel nem csupán kiváló színész volt, de igen jó tollú író is, a próbafolyamat és az előadások időszakáról naplót is vezetett, amelyben „tárgyilagos szakmai pontossággal, de író álomfejtéssel írta le a színpadi szülés-születés folyamatát, ahogy napról napra, próbáról próbára alakult és formálódott benne és általa Hamlet, a dán. Hamlet, aki otthon van és idegen a hajdani Helsingőrben, 

E mondatokat már Szigethy Gábor vetette papírra annak a kis könyvnek az előszavában, amely – Hamlet naplója címmel – most jelent meg újra. Vagy mondhatni először, hiszen az elsőként 1963-ban, majd 1968-ban kiadott Gábor Miklós-naplókban (Tollal) még külön fejezetben szerepelnek ez erre az élet- és pályaszakaszra vonatkozó, hosszabb-rövidebb bejegyzések.

A kis jelző pedig nem véletlen, pláne nem a puszta szavakon bőven túl sugárzó tartalomra utal. Hanem arra az egyszerű tényre, hogy a kötet a POKET Zsebkönyvek és a MASZK Országos Színészegyesület azon közös sorozatának záródarabjaként került a ma olvasói elé, amely a szépíróként is magasan jegyzett színészek, így Latinovits Zoltán, Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Psota Irén, Garas Dezső és immáron Gábor Miklós írásaiból válogat. Az édesapja saját kezű bejegyzései, kiegészítései alapján bővített Hamlet naplója szövegének értő gondozása Gábor Júliának köszönhető, a személyes hangvételű bevezető pedig, ahogy korábban említettük, Szigethy Gábor rendező, színháztörténész évtizedek óta érlelt gondolatainak értő-érző összefoglalása.

Lenni vagy nem lenni

Hogy a nem csupán színházszeretők számára izgalmas, kortörténeti lenyomatként és egy, a hivatását a legmagasabb fokon űző ember mindennapi küzdelmeinek lenyomataként sem utolsó naplóbejegyzések újbóli napvilágra kerülése valóban esemény, sőt ünnep lett, ahhoz a MASZK-ot vezető Zoltán Áron elhivatottsága, lelkesedése volt az ugródeszka. A Vígszínház társulati tagja Mátyássy Bencével közösen álmodta meg azt a különleges talk-show-t, amelynek lényege, hogy minden olyan magyar színészt „tetemre hívjanak”, akik vagy korábban tettték ezt, vagy éppen most birkóznak életre-halálra a föld legismertebb és bukásában is legnagyszerűbb dánjával. 

És mint kiderült, az ő számuk nem is kevés; 

Így kerültek most egy közülük hatan egyszerre a Pestibe. Sőt, az eredeti terv szerint Cserhalmi György is jött volna, ha az egyeztetések során el nem felejti, hogy a beszélgetés napján éppen saját önálló estjével, a Székfoglalóval van jelenése az Örkényben. 

Ennek említése egyébként ugyanolyan derültséget váltott ki a nézőtéren, mint nem sokkal később Balázs Zoltán humoros-megrendítő történetei. A Maladype Színház vezetőjeként is ismert színész-rendező kétezres évekbeli, Bárka színházbeli Hamletje 

Annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy a brit Tim Carroll rendezte formabontó produkcióban a címszereplőn kívül nem sok biztos pont volt, mellé estéről estére a nézők sorsolták ki, hogy a többi színész éppen melyik karaktert játssza. 

Ahogyan a nézők hozták a kellékeket is, egyszer például egy műanyag fél disznót, ami „ha jól emlékszem, Hamlet Horatiónak írt levelévé változott”. De olyan is akadt – idézte fel még a későbbi személyes pályáját is nagyban meghatározó nagyjából nyolcvan teljesen különböző Hamlet-előadással kapcsolatban Balázs Zoltán –, hogy a nézőket „használta” egy-egy jelenethez:

„A Lenni vagy nem lennit az egyik oldaladon egy idős, csipkegalléros hölggyel, a másikon egy kisfiúval elmondani; még ma is beleborzongok abba a múltat és a jövőt, a születést és a halált, azaz az emberi lét egészét tökéletesen leképező pillanatba.”

Miért, kinek, minek?

És ha már a jövő, a huszonhét éves Gloviczki Bernátnak sem éppen egy hagyományos Hamlet-értelmezés jutott a Pesti színpadán így kettős szerepben – korábbi Hamletként (kétszer is) és Hamlet-direktorként – jelen lévő ifj. Vidnyánszky Attila dirigálásában. A tavaly a Katona József Színházban debütált, egyéb okokból is revelatív némacsend előnye ugyanaz, ami a hátránya: szó tényleg nemigen hangzik el benne, ami nem megkönnyíti, hanem, szövegmankó híján, pont hogy felfoghatatlanul megnehezíti a színészek dolgát. 

De – tette hozzá Gloviczki Bernát – ez a fajta külső-belső némaság talán segített neki közelebb jutni a lényeghez. 

hiszen „én is ugyanazt éreztem, amikor mindig máshol kellett bejönnöm, mint a többieknek, folyton egyedül, szótlanul kellett állnom előbb a takarásban, majd a színpadon, így a végére tényleg elértem odáig, mint ő, hogy ha ki is mondhatnám, ami bennem van, akkor sem tenném, mert mégis miért, minek, kinek?”

A hamleti magány és az ideális Hamlet-színész léte vagy nem léte mellett szóba került még, milyen ötvenévesen Hamletet játszani (László Zsolt, székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2015), zúgó helikopterzajban Arany János-mondatokat artikulálni próbálni (Gálffi László, Hamlet dán királyfi, tévéfilm, 1984). vagy bosszankodni azon az egyetlenegy nézőn, aki „a nézőtérről fújó hideg szél alapján érezhetően nem szereti, amit csinálok". 

És az is, hogy Hamlet szerepében a legjobb – mint a 2021-es kolozsvári, technóbulival kezdődő és ketrecharccal végződő változat főszereplője, Vecsei H. Miklós találóan megállapította – „hogy nincs egy mindenek feletti verzió, ahány rendező és színész, annyiféle lehet, és mindegyik ugyanolyan igaz és érvényes. 

A közönség pedig nemcsak hogy kíváncsi volt minderre másfél órán keresztül, de mint egy jó előadás esetében, tökéletesen együtt is ment a Gábor Miklós egy-egy jellemző mondata köré épített, sok kedves, vicces és olykor meghatóan elfogódott pillanatot hozó beszélgetéssel. Szinte borítékolható, hogy a Pesti Színház színpada a következő alkalmakkor sem lesz üres – amiből, ha jól számoljuk, még minimum hatnak még kell lennie.

Shakespeare Hamlet című drámáját 1962. január 14-én mutatták be a Madách Színházban a címszerepben Gábor Miklóssal, Vámos László rendezésében. (Fotó: Vígszínház)