Bulgakov művéből a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata számára rendezett szimbólumokkal teli, látványos előadást Sardar Tagirovsky.
„Mivel ebben a közegben nevelkedtem, próbáltam úgy átadni Bulgakov világát, hogy érződjön, mit jelentett számára a sztálini időszak: egyszerre volt kegyelt, kegyetlen és kegyelmezett. Egy hatalom által félretolt ember, akinek mégis hatalmas szellemi tudással kellett munkanélküli módjára léteznie.
És ma, ebben a globális helyzetben talán újra megérezhetjük ennek a létállapotnak a súlyát – és azt is, hogyan tud ez a világ összeérni a mi jelenünkkel” – mondta Sardar Tagirovsky nemrég egy interjúban,
amikor sok más mellett a szatmárnémetiekkel közösen színre vitt A Mester és Margaritáról kérdezték. Hogy mi is volt az a közeg, amire az Almetyjevszki Állami Tatár Színház művészeti vezetőjeként is ismert rendező utal, nehéz lenne néhány szóval körülírni. Maradjunk annyiban, hogy ha az ember Kazanyban születik, majd tatár és volgai bolgár szüleivel előbb Kijevbe, majd Budapestre keveredik, végül a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzi meg a diplomáját, felnőttkorára valószínűleg elég árnyaltan lesz képes látni a világot.
És ez az árnyalt gondolkodás jelenik meg az ő A Mester és Margarita-felfogásában is, amit a tavaly májusi bemutatót követően legújabban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata közös miniévadának (Showcase 2026) keretében láthattunk január végén. Különös, hullámzó, álomszerű elő- adásként, amely az első felvonásban próbára teszi a nézői türelmet, hogy aztán a következő két etapban annál nagyobbat robbanjon. A még üres színpad felett uralkodó vörös csillag és fekete mágusok neveit kántáló fura kórus viszont már erős kezdőjelenetként nem hagy kétséget a keretezés felől:
realizmus és fantasztikum monstre összecsapása következik, tesztelve, változik-e szemernyit is közben „a moszkvai nép”.
Nos, talán nem árulunk el nagy titkot, ha az egyik csúcsjelenetből, azaz Woland (Rappert-Vencz Gábor) és csapata erősen szuggesztív varieté-előadásából kiderül, hogy „Moszkva népe nem változott”. Hasonló látványos csúcsjelenetekből akad még néhány, különösen Margarita megjelenése után; a sárga virágok között csodálatos dalt éneklő Sosovicza Anna képét ugyanúgy magunkkal visszük, mint a bál harsány, groteszk, mégsem öncélúan hatásvadász, egyre fokozódó őrületét.
Amúgy az egész társulat remekül működik együtt, pedig nincsen könnyű dolga a jelképek erdejében bolyongva, a nézők is elvesznének a többnyire okosan alkalmazott (ön)narráció nélkül.
A katarzis a végén elmarad – hiába a kis gyufaláng, ha a világ aztán egyszerűen elsötétül –, de több mint érdemes vállalkozás ez.
Nyitókép: Harag György Társulat – Szatmárnémeti Északi Színház
A felőrlő hadviselés új fázisába lépett 2026-ra. Kijev olyan autonóm drónrendszereket vetett be, amelyek ellen hatástalan az orosz elektronikus zavarás, ezzel pedig a front mögötti kulcsfontosságú zónát változtatták lángoló csapdává.
A kínai elnök hét év után először látogatott Észak-Koreába, ahol Kim Dzsongun ünnepélyes fogadtatásban részesítette, Peking pedig világossá tette: továbbra is Észak-Korea legfontosabb gazdasági és diplomáciai támasza kíván maradni.
A drónbehatolások miatt csúcsra jár a feszültség.
A védelmi vállalat szakembere nagyon magabiztos. Kérdés, kinek fájnának jobban egy ilyen támadás következményei.
A Roszatom diplomáciai és üzleti csatornákon jelezte Magyarországnak, hogy kész auditálni és tisztázni a Paks II. körüli vitás kérdéseket.
Mit fog ehhez szólni Von der Leyen?
Erőszakba torkolltak a belfasti migránstámadás miatt szervezett tiltakozások: a tüntetők felgyújtottak egy buszt, házakat támadtak meg és összecsaptak a rendőrséggel.
Csak a szuperbelpesti-és budai gigaprogresszívek párhuzamos valóságában ennyire pofonegyszerű, hogy a csúnya, rasszista egyházi sulik kirekesztik a cigány gyerekeket.
