A pénteki napot végül dr. Nemes Gábornak, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ vezetőjének a Szent László-herma kalandos történetéről szóló előadása, majd a Szent László arcvonások című dokumentumfilm vetítése zárja. Utóbbi a néhány évvel ezelőtt elvégzett tudományos vizsgálatok menetét, eredményeit, valamint a Szent László-kultusz legfontosabb helyszíneit mutatja be.
Június 28-án, szombaton idén először Gyirmót is bekapcsolódik az ünneplésre. A Rodeo Ranchon egész napos hagyományőrző programsorozattal és egy komplett lovagkori táborral várják az érdeklődőket, este 21 órától pedig a Győri Lovasszínház Szent László, a lovagkirály című, nagyszabású, a Szent László-legenda alapján készült produkciójára kerül sor.
„Az élmény veled teljes, fesztiválozz Győrben!” – ahogyan a város idei nyári mottója is szól?