Rákosi hat levelet írt Dimitrovnak, ebből négyben más sem csinált, csak zsidózott

Izgalmas konferenciát tartott a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, mely az 1944-es ellenállók háború utáni sorsát dolgozta fel. Az eseményen a rövid köszöntőt Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár mondta, majd Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke szólalt fel, aki kiemelte, hogy a zsidóság tradíciójában fontos helyet kap az emlékezés. A rendezvényen több panelben tárgyalták az ellenállók történetét, a másodikon Müller Rolf, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Zinner Tibor neves jogtörténész, és Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársa is felszólalt Rigó Róbert moderálása mellett.

„Végrehajtottak mindent, ami Moszkvából jött. Ami Demény Pálékat illeti, és mindenki mást, aki nem a moszkvai illegális csapatban volt, előbb-utóbb a gépszíj elkapta. 

Zinner hozzátette, hogy egyetlen tanút sem találtak arra, hogy Demény valaha besúgó lett volna. Mikor 1988-ban a Párttörténeti Intézet felkérte Zinnert, hogy írja meg a koncepciós perek történetét, két dokumentumot adtak át neki összesen, két 1938-as ügynökjelentést Deményről – ebből kellett volna az 1945 utáni perek történetét megírnia.

Veszprémy egy zsidó ellenállóról beszélt, a baloldali cionista Kasztner Rezsőről.

Veszprémy kiemelte, hogy a megmentettek fele 18 év alatti volt, tehát Kasztner ilyen értelemben nemcsak ember-, de gyermekmentő is. A háború után mégis súlyos vádak érték, Izraelben megrágalmazták, ebből egy per kerekedett, ahol ugyan ő csak tanú volt, mégis kvázi ellene mondott ítéletet az izraeli bíróság. Ennek hatására később lelőtték a nyílt utcán, sérüléseibe belehalt. Veszprémy kiemelte, hogy ez a történet mutatja: nemcsak Magyarországon számoltak le ellenállókkal, de külföldön is belekeveredhettek a politikai csatározásokba, és ezért például Kasztner Rezső is az életével fizetett.

Müller Rolf szerint fontos kérdés: 

Később ezek a személyek egodokumentumokat gyártottak, és érdekes megnézni, hogyan láttatták magukat. A kihallgatási jegyzőkönyvekkel vigyázni kell, mert ott kérdésekre felelnek, tehát ez meghatározza a szövegeket. Az ember ilyenkor visszatekint magára, megalkotja a saját múltját. 

Müller korábban feltérképezte a politikai rendőrség vezérkarát, körülbelül 70 főt. Önéletrajzaikban meg kellett mondaniuk, mit csináltak ’44–45-ben. Sokszor ez egy fontos, folyamatos történet, és ha hihetnünk az iratoknak, percre pontosan megmondják, mit csináltak. A társaság jelentős részének 1945 nem volt határvonal, hanem egy permanens háború újabb fejezete nyílt meg, amikor egy újabb eszközt kaptak a kezükhöz, ez pedig a politikai hatalom, azon belül is a rendészeti hatalom volt. Ők ugyanúgy folytatták a harcot a fasizmus ellen, de az ellenség kategóriája kibővült, és már nem a fasiszták ellen harcoltak, hanem a népi demokrácia ellenségeivel.

Zinner kiemelte, 

„Rákosi hat levelet írt Dimitrovnak, ebből négyben kőkeményen zsidózott.” Moszkvában ezzel akkor nyerni lehetett – szögezte le a történész. Ekkor ott két szempont volt meghatározó: túléltél-e koncepciós pert, és zsidó vagy-e vagy sem, mert ha nem vagy, akkor van sanszod a jövőt illetően. Ez volt akkor az alfa és ómega. Erre fűzhetők fel a cionista perek is, melyeket Sztálin követelésére rendeztek meg.

Veszprémy hozzátette, hogy Magyarországon is akadtak kísérletek cionista perekre. 1953 előtt is voltak letartóztatások, de ’53-ban egyenesen a budapesti hitközség vezetőjét, Stöckler Lajost tartóztatták le. Stöckler a nyilas időszakban volt a fővárosi zsidó tanács de facto feje, többé-kevésbé egyébként helyt állt, nem volt lelkes kollaboráns.

A konferencián még számos neves történész beszélt, köztük Szekér Nóra, Bank Barbara, Kiss Réka, és moderált Máthé Áron is.

Nyitókép: NEB Facebook-oldal