Elvesz, mert a szövegekre többnyire szépen ráfekvő látvány és a basszusgitáros zúzása néhol teljesen ellopja a show-t. És szerencsésen hozzá is tesz, mert a szövegkönyvet író Vecsei a kevésbé ismert versekből – lásd a címadást, amely az Alvás előtt egyik sora – és nem csupán Radnóti, de Gyarmati Fanni naplóiból is találóan választott egymásra rímelő, néha énekelt, máskor prózában elmondott részleteket.
Így a cél végül mégis többszörösen teljesül:
az összlátvány és -érzet tényleg a szívre hat.
Mindennek következtében Radnóti szépen kiemelődik az egysíkú mártír költő skatulyából, miközben az előadás is többdimenzióssá tágul, és „Fanni és Mik” (Hegedűs Bori és Vecsei H. MIklós) izgalmas kapcsolatán keresztül általában is beszél a szerelem, a költészet, az ember vagy a háború mindenkori természetéről.
Akad egy-két nagyon plasztikus, szép jelenet, kép is. Például amikor – a Nemzeti nagyszínpadának kivételes adottságait kihasználva – Vecsei-Radnóti egy oszlopon állva, mindenki fölé magasodva a szemünk előtt válik az embertelenségben felfénylő emberség szimbólumává, vagy amikor egy nagyon fontos, ha nem a legfontosabb ponton, minden körítés nélkül, egyszerűen elhangzik a Nem tudhatom… És persze nem nehéz érteni a krisztusi párhuzamokat sem: „kell az áldozat”, mondja Radnótinak keresztelő papja, Sík Sándor, és ő ezek után még kevésbé akar elmenekülni a sorsa elől.