Az utókor nácikat lát, nyilasokat lát, fasisztákat, részeg és brutális keretlegényeket, kocsonyás péppé vagy hamuvá változott halottak százezreit Európa talajában és kéklő egén. Az utókor esetleg nyilasból kommunistává válik, keretlegényből ÁVH-s verőlegénnyé vagy egyenesen tisztté, finom irodalmárból és tudósból esetleg komisszárrá.
2021. novemberében a pannonhalmi bencés apátságban töltöttem két hetet. Most persze nem erről az egyébként emlékezetes két hétről szeretnék beszámolni. Az ott eltöltött két hét alatt nagy sétákat tettem a környéken. Az egyik ilyen sétán vetődtem el a pannonhalmi téglagyárba.
Ez a téglagyár arról nevezetes, hogy itt töltötte életének egyik utolsó éjszakáját Radnóti Miklós.
Nem tudni, hogy tényleg az utolsót-e, mert halálának pontos időpontja nem ismert, de mindenesetre az utolsó éjszakáinak egyikét. A téglagyár ottjártamkor már nem működött, néhány évvel azelőtt bezárták. Enyhe, ködös novemberi nap volt. A tiltó táblák ellenére bementem a gyár területére. Az épületeket mintha kifosztották volna. Szemét, rozsdás alkatrészek, üvegtörmelék mindenütt. Az egykor ott dolgozók öltözőszekrényeinek egyikén még ott árválkodott egy megfakult Playboy-plakát. A terület országúthoz közeli sarkában áll a Radnóti-emlékhely. Egy rekonstruált téglaégető-kemence, amiben ott fekszik Radnóti Miklós bronzból készült szobra. Meszlényi János alkotása. Pokrócba csavart, lesoványodott test, ekkor már tulajdonképpen halott. Halálának közvetlen közelében vacogta át a téglagyári éjszakát.
A szobrot 2024. februárjában ellopták, pontosabban a testet feszegették le a helyéről, a fejet otthagyták. Nem tudom, megkerült-e azóta, nem néztem utána, de nem is akarok utánanézni. „Az alkotást valószínűleg fémtolvajok tulajdonították el” – nyilatkozta nem sokkal később a település polgármestere. Nagyjából húsz kiló bronz, nem tudom, mennyit érhet. Most megnéztem, egy dunántúli telephelyen ezernégyszázötven forint a bronz kilója. Ezek szerint akár harmincezret is kaphattak a valószínűleg fémtolvajok Radnóti Miklós testéért. Vajon mire költhették ezt a harmincezret. Bebasztak belőle valamelyik környékbeli kocsmában, vagy vettek egy használt ájfónt, esetleg elcsorgott az egész egy-két óra alatt egy játékgépben. Ki tudja. Nem is érdekes. Enyhe, ködös novemberi nap volt, a környéken sehol egy lélek. A téglagyár egyik hangárjában álltam, és a betört ablakokon át néztem az odakinti, vigasztalan világot. Egy közeli facsoport takarásában elzakatolt a Győrből Veszprémbe tartó vonat. Varjak keringtek a lombtalan nyárfák fölött. Diktafonnal felvettem az elcsattogó vonat és a varjak hangját.
De volt ott még valami másféle hang is, amit nem tudtam értelmezni.
A lassan elhaló vonatzajból bontakozott ki. Elég távoli hangnak tűnt, de a hangár falai között mégis felerősödött, ide-oda csapódott. Mintha félpercenként valahol egy puskát sütöttek volna el. Meghallgattam az ott készült felvételt, és most is úgy tűnik, mintha ismétlődő puskaropogást hallanék. Mintha néhány száz méterre a téglagyártól valakik komótosan épp embereket lődöznének bele egy előre megásott gödörbe. Ott, a szétdúlt hangárban állva csak erre tudtam gondolni, és most sem tudok másra gondolni. Komótosan, ráérősen dolgoznak, vagy mondhatnám úgy is, hogy precízen. Jó helyre menjen az a tarkólövés.
A szakirodalomból tudható, hogy az elvétett tarkólövés az elkövetőre nézve bizony kellemetlen következményekkel járhat.
A hibásan kivitelezett tarkólövésből könnyen az következhet, hogy az elkövetőt esetleg lefröcsköli az agyvelő. Ezt azért jó elkerülni. Nem szeretnék vásári komédiát csinálni ebből a három évvel ezelőtti pannonhalmi délutánból, nem fogok előjönni azzal, hogy itt valamiféle misztikus élményről volt szó. Nem tudom, miről volt szó, akkor sem tudtam, most sem tudom. Illetve nagyon is tudtam, most is tudom. A misztikus élmény kifejezés nem mond semmit, nincs jelentése, a tudat számára megközelíthetetlen. Amire vonatkozik, az a nyelv kompetenciáján túl van. Tehát nem lehet róla sem beszélni, sem írni. Ha misztikus élményről beszél vagy ír valaki, már nem arról beszél vagy ír. Ha az ember költő, mint Radnóti, ráadásul nagy költő, elég sokat tud ezekről a határélményekről. Ezekben a napokban sokan és sok helyen megírják, amit ilyenkor meg szoktak írni. Megírják, hogy miben is állt Radnóti Miklós költészetének nagysága, mik voltak életének meghatározó eseményei, milyen szerepet játszott ebben az életben Sík Sándor, Ortutay Gyula, Beck Judit, Babits Mihály és Gyarmati Fanni. És megírnak még mindenféle mást is. Írnak a gyalázatos és pokoli korszakról, esetleg néhányan még azt is megengedik maguknak, hogy e pokoli és gyalázatos esztendőket mintegy tükröztessék a jelenkorral, adott esetben a jelenkor Magyarországával is. Lelkük rajta, bár az ilyesmivel én azért fölöttébb óvatosan bánnék. Radnóti Miklós a huszadik századi magyar költészet egyik legnagyobbja volt, ehhez kétség sem fér. A Bori notesz pedig a világirodalom egyik legjelentősebb verseskötete, ehhez szintén nem fér kétség. Ami a számomra mindig is a leginkább megrendítő volt vele kapcsolatban, az az, ahogy bejárta ezt a számára rendelt utat.
Nem akarta megúszni. Áldozatot hozott. Nagyon jól tudta, hogy mi vár rá.
Ugyanúgy tudta, ahogy az 1998-ban szentté avatott Edith Stein. És még jó néhányan. Radnóti olyasmit tett, amit az ember nem ér fel ép ésszel. Nagysága abban áll, hogy életét és költészetét egyetlen, világon kívüli pontba sűrítette. Amivel költészetét és gyarló emberi mivoltát is meghaladta. Az egyre hitványabb minőségű utókor szinte már semmit sem ért ebből. Nem mintha a kortársai olyan nagyon értették volna. Az utókor nácikat lát, nyilasokat lát, fasisztákat, részeg és brutális keretlegényeket, kocsonyás péppé vagy hamuvá változott halottak százezreit Európa talajában és kéklő egén. Az utókor esetleg nyilasból kommunistává válik, keretlegényből ÁVH-s verőlegénnyé vagy egyenesen tisztté, finom irodalmárból és tudósból esetleg komisszárrá. A szokásos ügymenet, amit mindközönségesen történelemnek neveznek. Radnóti viszont nem része ennek az ügymenetnek, még akkor sem, ha mártírhalála az úgynevezett történelmi eseményektől egyáltalán nem független. Blaszfémikus párhuzam, de mégis adódik a kérdés, hogy vajon Krisztus halálában mekkora szerepet játszott a korabeli politikai helyzet. Bizonyos szempontból nagyon is meghatározta a halálát, másfelől viszont egyáltalán nem. Semmi köze hozzá.
A mártírium, a vértanúság meghaladja a történelmet, zárójelbe teszi.
Egy másik térben történik. Éppen ebben áll az értelme, az egyetlen értelme. Azt mutatja fel, hogy létezik ez a másik tér, hogy van valami, aminek valódi értelme van. Mert a történelemnek nincs, és nem is volt soha, hiába jönnek sokan az ellenkezőjével. Talán azok a ritkásan felhangzó puskalövések 2021. novemberében, a pannonhalmi téglagyár közelében ebből a másik térből érkeztek. Csak onnan érkezhettek. Mert ha nem onnan, itt fogunk megrohadni a történelemben.
Az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi produkciót hétvégén mutatták be a Nemzeti Színházban. Az előadásban Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzmőművészekből álló QJÚB nevű társulás kivételes összmunkájában.
Nem ezt a filmet vártuk, valami mást. Leimeiszter Barnabás írása.
Hat szívmelengető történetet ígér Adalbert Stifter magyarul idén kiadott elbeszéléskötetének alcíme. Leimeiszter Barnabás írása.
Ez az élet nem lehet tökéletes, de ha ezt elfogadja az ember, jutalmul pár pillanatra megtapasztalhatja, milyen is lehetne úgy. Vagy hogy milyen lesz az a másik.
Egy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen történt a közbotrányt okozó eset. Juan Sebastian Verón besokallt a soha nem látott gyalázattól.
Az amerikai elnökválasztás és az Amszterdamban történtek miatt minden megváltozhat.
„Egy országot egy olyan ember vezessen már, könyörgöm, aki a szűk környezetében tud rendet rakni legalább” – jegyezte meg a Tisza Párt elnökének volt kedvese.
