A nyugati identitást ötszáz éve meghatározza a földrajz mint tudomány; a különböző korok krónikái örökké igyekeznek valamilyen ideológia szolgálatába állítani, fő tanulsága azonban nem más, mint „a történelem zűrzavaros esetlegessége” – vallja az egyik legokosabb élő földrajztudós.
(Nyitókép: Felhőmentes műholdkép a Kárpát-medencéről; forrás: Wikipedia)
Az 1953-ban született északír David N. Livingstone a Queen’s University of Belfast professzora. Korábban már alkalmam nyílt bemutatni őt a Mandiner olvasóinak a közelmúltban megjelent új kötete, az éghajlatváltozás mint sok ezer éves politikai kérdés történetét feldolgozó The Empire of Climate (a klíma birodalma) kapcsán. Más munkáiban olyan izgalmas témákkal foglalkozott, mint hogy miként befolyásolja a földrajz a forradalmak kitörését és lefolyását vagy éppen a tudományos ismeretek felhalmozását és elterjedését. Őszi olvasmányaim között ezúttal a szerző – s egyben a kortárs angolszász földrajzi gondolkodás – egyik alapműve, az 1992-es The Geographical Tradition (a földrajzi hagyomány) került sorra.
Livingstone epizodikus szerkezetben, tíz fejezetben mutatja be a földrajzot övező nyugati gondolkodás történetét a nagy felfedezések korától a felvilágosodáson, az imperializmuson, majd a régiók felemelkedésén át napjainkig, „a nagy elméletek és az adatok összecsapásáig”. Mit állít szerzőnk a földrajzról? Mindenekelőtt azt, hogy a megértéshez a híres krónikák idealizált narratíváival szemben a történelem zűrzavaros esetlegességének elfogadásán keresztül vezet az út. A földrajz mint tudomány az 1400-as évek óta meghatározó szerepet játszik a Nyugat történetében, ám sosem fejlődött laboratóriumi körülmények között – a földrajzi felismerésekhez mindig az adott kor társadalmi és intellektuális kontextusa szolgáltatta a hátteret.
Mit jelent mindez? Azt, hogy a bennünket körülvevő hegyek és folyók, ásványok és mikroklímák, az ezekhez kapcsolódó antropológiai ismeretek esetében hiába beszélhetünk látszólag egzakt tudásterületről, az éppen aktuális ideológiák, metafizikai feltételezések, továbbá a geográfusok személyes karriercéljai, barátaik és megbízóik iránti hűségük mindig is meghatározó hatást gyakorolt a fizikai valóság értelmezésére. Ez a komplex összefüggésrendszer önmagában is hagyomány – a földrajz vitákkal övezett, plurális hagyománya, amely sem erkölcsileg, sem szellemileg nem lehet tiszta és független. Livingstone egyik izgalmas példája a Homo sapiens fejlődéstörténetéről, korai vándorlásairól szóló felfedezések és a vallásos közösségek kapcsolatáról szól; előbbit ugyanis Európa-szerte egészen eltérően fogadták az egy és ugyanazon felekezethez tartozó teológusok és gyülekezetek, függően attól, helyben milyen kulturális nyomással kellett (vagy sem) szembenézniük. Ugyanitt említhetjük a francia, a skót és az amerikai felvilágosodás jelentős különbözőségét is.
Adódik a kérdés: vajon ma milyen ideológiák és pontosan hogyan befolyásolják a földrajzról alkotott képünket – az iskolai földrajzóráktól a háborúkról döntő politikusok tanácsadói műhelyeiig? Több mint harminc évvel ezelőtt megjelent kötetében szerzőnk joggal teszi fel a költői kérdést, vajon miért nem ábrázolták a gazdaságföldrajzi térképek az atomhulladék-lerakókat az atompánik évtizedeiben – ahogy a 2020-as évek híradós térképeiről is joggal hiányoljuk a dinamikus etnikai változások és a vérfagyasztó kriminalisztikai statisztikák megjelenítését.
Livingstone meggyőződése, hogy nem csak a földrajzot butaság politikai kontextus nélkül tanulmányozni, ugyanez fordítva is igaz. Az emberi kultúra és intellektus bármely epizódja értelmezhetetlen a földrajz ismerete, hatásainak feltárása nélkül. A hagyományaink és a történelmünk sokkal összetettebb annál, hogy divatos ideológiák mentén képesek legyünk megmagyarázni.
David N. Livingstone: The Geographical Tradition – Episodes in the History of a Contested Enterprise. Wiley-Blackwell, 1992
A szerző a Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.
A „különút” nem pusztán eltérést jelent, hanem nyílt eltérést, esetleg engedetlenséget, szembeszegülést: problémákat okozó másságot a megbízható, engedelmes másság helyett. Molnár Attila Károly írása.
Sosem látott LMBTQ-propaganda zajlik Nyugaton, de szerintük ez nem elég. Sőt.
Az orosz parlament jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi Vlagyimir Putyin elnök számára, hogy külföldi országok ellen indítson hadműveletet.
Igen, az identitáspolitikának továbbra is nagy jelentősége van, aminek egyik legfrissebb példája Zohran Mamdani sikere. Hajdú Tímea írása.
Boldogkői Zsolt szerint úgymond a tudomány alapján legalább tíz ponton kellene változtatni az alaptörvényen és a jogszabályokon, de igazából ideológiát váltana, és nem tud mást tenni, sőt az ateizmusa csak egy szekuláris vallás. Szilvay Gergely írása.
„A Tisza kormánya egy 16 minisztériumos, rekordméretű bürokratikus monstrum lesz, amely a kritikusok szerint tele lesz friss Tisza-káderekkel” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán.
A budapesti Fidesz új frakcióvezetője elárulta, milyen javaslatokkal készülnek.
A jobboldali politikus alaposan felborzolta a kedélyeket Franciaország lehetséges jövőbeli szerepvállalása kapcsán.
