az akadémiai módszertanok elavulnak, és az empirizmus és az induktív érvelés összeomlik. A baloldal fél attól, hogy hová vezethet az empirizmus és az induktív érvelés,
ezért ezekkel szerinte nem szabad foglalkozni, különösen az utóbbival. Így a tudományosság minősége nagyon rossz lesz, és minden, ami más, vagy ami új módszerrel próbálkozik, cenzúrázva lesz, és soha nem publikálják. Ez ahhoz is vezet, hogy a legapróbb dolgokra koncentrálnak, ami szintén fontos, de nem szabadna a nagyobb kérdések rovására történnie. A nagyobb kérdések az indukció révén válnak lehetővé, amely ma alapvetően halott a tudományos életben. Bejefezés előtt álló következő könyvemnek egy része részletesebben foglalkozik ezzel a témával, különösen a módszertani kérdéssel.
A következő könyvem, amely ősszel jelenik meg, a konzervatív társadalomtudósok akadémiai diszkriminációjáról fog szólni. Ön is tapasztalt már diszkriminációt?
Érdekesen hangzik, és szívesen elolvasnám. Igen, tapasztaltam diszkriminációt, bár az én esetemben ez nem volt olyan súlyos, mint más emberek esetében, mert diákként, majd professzorként a munkám nagy része meglehetősen apolitikus volt, és így ezek a dolgok nem merültek fel annyira. A legtöbb bajom az akadémiai diszkriminációval azután történt, hogy már kiléptem az akadémiai életből, különösen akkor, amikor megpróbáltam kiadatni az utolsó könyvemet, a Western Self-Contemptet (Nyugati önmegvetés), amiről már beszéltünk. Végül mégis kiadták a Cornell University Press kiadónál, mert ott a filozófiáért felelős szerkesztő történetesen egy csodálatos és hagyományosan gondolkodó nő volt, aki nyitott volt ezekre az elképzelésekre. De a legtöbbször nagyon rosszul bánik az emberrel az akadémiai intézményrendszer, amikor egy ilyen könyvet kínál kiadásra. Ráadásul a megjelenés után a Cornell marketingosztálya megtagadta a könyv népszerűsítését, így mindent nekem kellett megtennem. Még egy olyan cikket is terjesztettek, amelyben személyesen engem támadtak, de legalább utólag bocsánatot kértek.
Mit gondol Orbán Viktor politikájáról?
Nem tanulmányoztam alaposan a politikáját, ezért nem akarok túl sokat mondani, de a benyomásom nagyrészt pozitív. A negatív oldalról úgy gondolom, hogy túlságosan barátságos Oroszországgal, mert Oroszország viselkedése valóban bűnös, ellentétben azzal, amit egyes nyugati konzervatívok tévesen hisznek, akik semmit sem tudnak az orosz történelemről és mentalitásukról. De azt is megértem, hogy Orbánnak pragmatikusnak kell lennie Putyinnal szemben, és figyelembe véve Nyugat-Európa politikai viselkedését, megértem, hogy egy olyan országnak, mint Magyarország, úgyszólván fedeznie kell magát, de összességében azt kívánom, hogy legyen egy kicsit ellenségesebb Oroszországgal szemben.
De a pozitív oldalon van a legtöbb más dolog: értékelem az erőfeszítéseit, hogy távol tartja az iszlám bevándorlókat Magyarországtól – ez rendkívül fontos –, és hogy figyelmen kívül hagyja, amit a brüsszeli EU-s főnökök mondanak. Az is nagyszerű, hogy bátorítja a hagyományokat és a családok gyarapodását. Ezek mind csodálatos dolgok.
Szóval összességében azt mondanám, hogy ő és Giorgia Meloni a kedvenc európai vezetőim. Igaz, nincsenek sokan versenyben ezért a pozícióért.
Fotó: benedictbeckeld.com