A háború nem konfekciótermék
Mivel igen sokan szekáltak ezzel a kérdéssel kapcsolatban, itt a válaszom, szokásom szerint köntörfalazás nélkül.
Létezhet-e szebb és komplexebb kihívás a családok, iskolák, munkahelyek számára, mint hogy visszaadják az új generációknak a felnőttkorral járó kalandot és felelősséget?
(Nyitókép forrása: Keith Hayward X-oldala)
Keith Hayward a patinás Koppenhágai Egyetem jogi karának kriminológiaprofesszora. Kifejezetten izgalmas elme: eredeti szakterülete a bűnözés és a populáris kultúra kapcsolata, a társadalmi folyamatok mély áramlatai és a terrorizmus összefüggései. Színes és széles körű érdeklődése nyomán a modern nyugati életvitel számos kísérőjelenségét tanulmányozta behatóan a graffititól az ibizai szórakozóhelyek kábítószerpiacáig, a hekkerszubkultúrától egészen addig, hogy miért és hogyan lett menő a dzsihád mint a lázadás egy formája a fehér fiatalok sokaságának körében.
Kiterjedt vizsgálódásai, eddigi tizennégy tudományos kötetének összeállítása nyomán Hayward erőteljes következtetésre jutott: közös bajaink legfőbb forrása, hogy a mai felnőttek örökké gyerekek maradnak, mert napjaink kultúrája nem hagyja felnőni a fiatalokat. Az Infantilised – How Our Culture Killed Adulthood (infantilizálva – hogyan ölte meg kultúránk a felnőttkort) kőkemény vádirat a modern korszellem és a woke világkép ellen.
Mit állít pontosan Hayward? Kezdjük a tényekkel. A gazdag országokban folyamatosan és drámai ütemben csökken azoknak az aránya, akik 30 éves korukra magukénak tudják a felnőttkor hagyományos ismertetőjegyeit: a saját otthont, az anyagi függetlenséget, a házasságot és a gyermeket. Az Egyesült Királyságban az 1960-as évek óta egy évtizeddel tolódott ki az önállósodás, az Egyesült Államokban pedig 130 esztendő alatt sosem mérték még ennyire alacsonyra azoknak a 18–34 éveseknek az arányát, akik önálló háztartásban élnek.
Szerzőnk szerint a társadalom egyszerűen infantilizálódott: az élet egyre több területén kezeljük úgy a fiatal felnőtteket, mint a gyermekeket, akik a legalapvetőbb dolgokban is oktatásra és védelemre szorulnak. A felnőtteknek készített internetes és televíziós reklámok gügyögnek és affektálnak, Hollywoodból a szuperhősök szinte teljesen kiszorították a felnőtt-történeteket. A közélet véleményformálói – lásd Greta Thunberg szürreális felemelkedését – tanulatlan és műveletlen „infantokraták” lettek. A nagyvállalatok babzsákkal és csocsóasztallal próbálják magukhoz vonzani a munkavállalókat, akik az „én igazságom” elv mentén akkor sem kérhetők számon, ha éppen gyatra munkát végeztek. A városi utcák és közintézmények tele vannak olyan információs táblákkal, amik magától értetődő dolgokra hívják fel a figyelmet, az iskolákban pedig a kiváltságosok és az elnyomottak közötti harc gyermekmeséjévé változtatták a történelemórákat. A tapasztalat és az előrelátás világát a modern nyugaton egyfajta „felnőttnapközi” váltotta fel – eltűnt a felnőttek autonómiája.
Hayward pontosnak tűnő diagnózisa mellé egyelőre nincsenek egyértelmű magyarázataink. A továbbtanulás, az iskolapadban töltött hosszabb életidő általánossá válása önmagában rontja a statisztikákat: ma a 25 év körüli amerikaiak 40 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, szemben az 1960-as 8 százalékkal. A The Economist azt is megjegyzi, hogy a fogyasztói technológiák, például az okostelefonba szerelt kamerák önmagukban elkerülhetetlenné teszik a hülyeség, az öncélú játszadozás állandósulását a felnőttek között – ahogyan a saját lakáshoz jutás nehézsége, már-már reménytelensége sem segít időben felnőtté válni.
Létezhet-e szebb és komplexebb kihívás a családok, az iskolák és a munkahelyek számára, mint hogy visszaadják az új generációknak a felnőttkorral járó kalandot és felelősséget?
Keith Hayward: Infantilised – How Our Culture Killed Adulthood. Little, Brown, 2024
A szerző a Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.