Az örvény, ami lehúz – döntéseink, s ami azon túl vár

Nyitókép: Mandiner-fotó

Végtelen a fáradtság, ami ebből az elbeszéléskötetből sugárzik. Már nem az, ami a szerző munkáját illeti – K. Varga Bence elsőkönyves író, nem is lenne feljogosítva ilyesfélére, az ő hangja friss, mint a harmat –, hanem a karakterekből, a miliőből, az egész világból, amiről ír.

A magyar vidékről – már ha lehet egy kalap alá venni Ágfalvától Fehérgyarmatig (sőt, ha úgy tetszik, Kovásznáig) – sokan sokféleképpen igyekeztek hiteles képet adni az elmúlt bő száz évben, akár néprajzos tussal, pontosságra törekedve, miképpen Illyés Gyula vagy Fejér Géza, akár érzékletes ecsetvonásokkal felvázolva, mint Fekete István vagy éppen Moldova György, humorral, mint a politikába való beleőrülése előtt Bödőcs Tibor, s természetesen mindegyik olvasat érdekes, érvényes.

Nem, nem élnek ezek az emberek, a szereplők a periférián, ahogy Barnás Ferenc próbálja megfejteni Repedések könyvének hátsó borítóján; egyszerűen csak bizonyos szempontból mások, mint a környezetük, amit hol riadtan igyekeznek titkolni, mint a gyomorrák hírét a távolsági buszsofőr a Füst című elbeszélésben, hol büszkén vállalnak, mint a szennyvíztelep egykori igazgatója, aki végzetes lépésre szánja el magát.

K. Varga Bence ígéretes elbeszéléskötete talán abban különleges, ahogyan az egyes karakterek egyes mozdulataiból bontja ki az őket körülvevő, olykor igencsak szűk világ részleteit, amelyben végül összemosódik a valóság a képzelettel – ez a szürreális réteg az, ami egyszersmind menekülőutat kínál az ilyenkor divatos, politizáló megoldások helyett.

Egy elöregedő, szegényes vidéket, ahol a szemtelen, kődobáló kölykökre Slavia légpuskával vadászik a morcos szomszéd, aki maga sem hitte el, hogy elsül a kezében a fegyver, az élete nagy szerelmét a szemétből szedett csecsebecsével meghódítani kívánó kukás, a részeges, komcsi kéményseprőből lett hazajáró kísértet, akinek fátuma, hogy egyszer dolgoznia is kellett volna a házaknál nyakalt kommerszkonyakjáért; esetleg a delíriumos álmokba menekülő, megrekedt fiatal kisvárosi értelmiségi kalandja a gizgazokkal benőtt egykori kemping helyén – a szerző kíméletesen, de alaposan boncolja fel a karaktereket, és tárja elénk mindennapi valóságukat. 

Kis emberek óriási nekiszánással véghezvitt vagy éppen meghiúsult, olykor szánalomraméltóan kis tettei – olykor pedig egy-egy visszavonhatatlan döntés története, amely megszületett, s amely lehúzza magával az érintetteket, mint egy örvény. Mert végtére is, mindenkinek reszket a keze olykor a ravaszon, ha mégoly' átvitt értelemben is...

K. Varga Bence talán sehol sem nevezi meg könyvében, de ihletforrása Kapuvár és környéke, ahol született és felnőtt; ha nem vallaná be, akkor is felismernénk néhány bekúszó tájszó miatt; itt élnek szereplői, a mit szól majd a falu-logikájába és bonyolult, kimondatlan hierarchikus viszonyok közé szorítva. Ennek kapcsán egyébként személyes kedvencem a Hullatologató, ahol elképesztő hitelességgel vázolja fel egy vidéki kocsmában fennálló viszonyokat, és itt megenged magának némi humort is, noha a történet minden, csak nem mókás. Az időnként be-behozott természetfeletti elem népi babonák és szürreálisba hajló fordulatok formájában jelenik meg, a jelek szerint valami palócokéhoz hasonló sorscsapásvárással ötvözve.

A csapás azonban nem jön, s ha mégis jön, leginkább önsorsrontásban jelenik meg, vagy a tehetetlen vergődés szimbólumai öltenek testet, és végzik el a piszkos munkát. A Repedések könyve nem vidám olvasmány, megoldást nem ad, igazából kérdéseket sem vet fel, de számtalan olyan szemszöget kínál az olvasónak, ami miatt érdemes lehet forgatni – s amiatt is, mert, ha néhol döccen is itt-ott a szerző tolla, jól megírt elbeszélések ezek. Elsőre különösképpen, ezért jó döntés volt a Fiatal Írók Szövetségétől, hogy a kiadása mellett döntött.