Kommentár: Állítsuk meg a technokratákat!

Fotó: a Kommentár Facebook-oldala

Megjelent a Kommentár folyóirat legújabb száma, amelynek témája a technorealizmus. A folyóiratba Ugrósdy Márton a változó világrendről írt magyar szemszögből. Mint érvel: a politika visszatért a nemzetközi kapcsolatok világába, és az egyhangú, hegemóniára épülő világrend helyett a sokszínűség, a demokrácia és a versengés korszaka érkezett el. Ez biztató fejlemény a nemzetállami szuverenitás híveinek, már csak Magyarország sikerességének kulcsát kell megtalálni. 

A szerző strukturális változásokra hívja fel a figyelmet: a világgazdasági erőegyensúly megváltozott, a nemzetközi pénzügyi rendszert fegyverként használták, a Nyugat morális vezetői szerepét elvesztette, a globális kettős mérce láthatóvá vált és a nyugati gazdaság- és társadalomszervezési modell válságba került. Ugrósdy szerint 

Balázs Géza nyelvész professzor a magyar hősepika folklorisztikai, nyelvi és irodalmi rekonstrukciójáról írt. Arany Jánost idézve Balázs arra jut, hogy volt magyar hősepika, mely elveszett, ám elemeiben rekonstruálható. Kiváló példája Szent László, aki egyesítette a nomád férfiideált és az európai lovageszményt, és akinek ikonográfiai hagyománya is van. A szerző szerint bizonyos értelemben a Szent László-legendák alkotják a népi hősepikát is.

Biró András a nemzeti keretekben gondolkodó pártok európai felíveléséről írt. A progresszív erők a braudeli mélystruktúra (földrajz, biológia, kultúra) megváltoztatását tűzték ki célul. Az Overton-ablak példáját idézve a szerző kifejti: a progresszív pártok olyan politikát űztek, amely a választók szerint nem népszerű.

A politikai spektrum jobboldala kiterjedt, és növekszik a nemzeti alapon gondolkodó erők mozgástere.

Veszprémy László Bernát történész és Tóth Eszter Zsófia történész a nemzeti-vallásos forradalomról írtak Bettelheim Sámuel munkásságában. A korai cionista vezető a dualizmus végnapjaiban megjósolta a nemzeti és vallásos értékek feltámadását, a doktriner liberalizmus bukását és a magyar jobboldal és a cionizmus közötti szövetségre szólított fel.

Csejtei Dezső filozófus az egzisztencializmus technikafelfogásáról írt. Az egzisztencialista filozófusok abban kiegyeztek, hogy a technika lényege túlmutat a technikán. 

– vonja le a konklúziót a szerző.

Böszörményi-Nagy Gergely „Mindenség algoritmus” című írásában felidézi: a némelyek által keresztény anarchistának tartott teológus, Jacques Ellul a 20. század derekán izgalmas megállapítást tett: bár a technológiai fejlődésre hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint ami a tudományból ered, a történelemben a technikai újítások jellemzően megelőzik a tudományt. 

– egyszerűen azért vezetjük be őket, mert lehetőségünkben áll, akkor is, ha adott területen semmi szükség rájuk.

Pető Zoltán eszmetörténész a technológia uralmáról és a konzervatív gondolatról írt. „Az ipari forradalom – még inkább, mint a politikai – megváltoztatta a társadalmi lét alapvető feltételeit. Mindenekelőtt megszüntette azt az általános életmódot, amely korábban az ember sajátos és szoros természetfüggőségéből állt, tekintet nélkül világnézetre, vallásra vagy ideológiára” – érvel a szerző.

Kiss Viktor baloldali politológus arról írt, hogy a bennünket körülvevő technikai eszközök, az életünk alapját adó technológiák a mai civilizáció számára nélkülözhetetlen vívmányok vagy az élményeinket, kényelmünket és társadalmi kapcsolatainkat adó különféle kütyük túlságosan „jók” és „szükségesek” ahhoz, hogy „értelmes ember” egyáltalán csak eljátsszon a gondolattal: esetleg le kellene mondanunk róluk. „Eközben azonban a bennünket körülvevő technológia hatásai és nem szándékolt következményei olyan kiszámíthatatlan, veszélyes és ismeretlen szférát jelentenek, amelyek miatt technikai civilizációnk darabjai valamiféle visszavonhatatlan »rosszal« és »fenntarthatatlannal« fenyegetnek bennünket.”

Czopf Áron történész így fogalmaz írásában: 

Olyan transzpolitikai program, amely a jelenléten alapuló hatalomgyakorlás és a politikai életforma utolsó maradványait pusztítja, annak érdekében, hogy a sok-sok potenciális Alkibiadész helyett egyetlen jól működő »hadüzenetgépünk« legyen. A cél világos: az absztrakt értelem és az instrumentális hatalom rendszerének kell felváltania az akarat és a véletlen irracionális komponenseit. Ezt akarják a technokrácia hívei. A mi feladatunk pedig az, hogy megállítsuk őket.”

Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője 2014-es, Az utolsó felkelés című könyve kapcsán írt cikket. 

„»A modern előtti, utáni és elleni indulatok és érvek vannak az egyik oldalon, a modernitás monstruma pedig a másikon. Minden, ami ebben a könyvben szerepel, egy képzeletbeli felkelés alanya, amely széles frontvonalon állva, egy mitikus, közös harci riadóra indul meg. […] Az 'utolsó felkelés' szelíd lázadás, békés forradalom, ezért fő képe a sztrádákat elfoglaló szarvasok hadserege, a külvárosban megjelenő rókák portyázása és a Belvárosig hatoló vaddisznók előőrse.« A kötetnek kétségtelenül a csalitosok perifériájáról a nagyvárosok centrumába beszökő rókák voltak a hősei, a legnagyobb visszhangot kiváltó részek azt a világszerte ismert jelenséget tárgyalták, hogy az urbanizáció túlterjeszkedésére válaszul a természet is végrehajtja a maga rekonkvisztáját. Egyesek megmosolyogták, mások lelkesedtek értük, s a legjobban kétségtelenül ezen részek megírása esett. De nem egészen önmagáért való passzusok ezek, mert azt fejezték ki, hogy van remény.

Az utolsó felkelés, minden metaforájával együtt, tehát összességében a modernitás elleni haragos vádirat és higgadt ítélet is egyben, sőt a bírói végzés – korántsem szenvtelen – végrehajtása.”

Kepe Nóra politikatudós A szenzitivitás kora címmel írt esszét: 

„A szenzitív időszak a nyelvészetben kitüntetett életszakaszokat jelent, amely során a gyermek a legalkalmasabb bizonyos készségek és koncepciók elsajátítására. A kifejezés a fejlődésnek azon időablakait jelzi, amelyek optimálisak például a nyelvi behangolás, azaz az anyanyelv elsajátítása szempontjából. A szenzitív időszakban az agy rendkívül gyors változáson megy keresztül, amely átmenetileg zavart okozhat a gyermek viselkedésében, alvásában, étkezésében. Az időszak lezárultával, amennyiben az alkalmazkodás zökkenőmentesen megy végbe, a gyermek új készségek birtokosává válik. Napjainkban a technológiaadaptációt illetően a nyugati társadalmak is éppen ilyen szenzitív időszakhoz érkeztek, amely a társadalom idegrendszerének alkalmazkodása idejére felfordulással, a kulturális sztenderdek felborulásával jár. A különféle civilizációs betegségek, mint a depresszió vagy a figyelemzavar, mind-mind az általános nyugtalanságot tükrözik, ami az egyensúlyvesztett állapot következménye. A felbolydulás oka, hogy köztes, átmeneti évtizedekben élünk:

Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történész-csoportvezetője egy érdekes vitát dolgoz fel, mely a vidék szovjetizálásáról, illetve az arról nemrég megjelent, azonos című, 2023-as kiadványról zajlik. A vita során többek között Gyáni Gábor és Valuch Tibor támadták Ö. Kovács József történész, aki források alapján, alaposan mutatta be a fenti jelenséget írásaiban. A vitában olyan aranyköpések hangzottak el Valuch részéről, miszerint nem is lehet vidéki Magyarországról írni („Mitől vidék a vidék? Attól, hogy nem fővárosi?”), illetve szerinte az 1960-as évektől a pártállam már nem alkalmazott erőszakos eszközöket. 

Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetem kuratóriumi elnöke Tim Marshall A földrajz fogságában című könyvéről írt összefoglalót.

A lap ezen kívül esszéket közölt még Nádor Koppány Zsolt, Pongrácz Alex, Horváth Márk, Lovász Ádám, Kurucz Barnabás, Fekete Balázs és Liktor Zoltán Attila részéről.

A lapszámban ezen kívül recenzió olvasható a következő könyvekről: Czopf Áron: Térforradalom (Békés Márton tollából), G. Fodor Gábor: Orbán kontra Soros (Deák Dániel), Sayfo Omar-Marsai Viktor-Veres Kristóf György: Kié itt a tér? (Tárik Meszár), Pelle János: „Zsidókérdés” és a magyar társadalom, 1938-1956 (Veszprémy László Bernát), Veszprémy László Bernát: Piszkos munka. A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon (Nánay Mihály), Szubrahmanjam Dzsajsankar: India útja (Ilyás György), Noel Caroll: A tömegművészet filozófiája (L. Simon László).