Kispest, nagy karakterek

Nyitóképen: Wekerletelep, Kós Károly (Fő) tér (1928) Fortepan / adományozó: Gali

Kispest egyik fele falu, a másik nagyváros lakótelepekkel. Mint amilyen az 1949 és 1964 között épült, nevet változtatni 1990-ben elfelejtő Élmunkás-­lakótelep. Ahol 1970 táján a Szöcske és Kiscsé urak vezette Kastély galeri lopta a Fiatot, a Volkswagent, a Mercedest, s amiből az sejlik a mának, hogy csak nevében volt munkások lakta hely.

A többi kül-pesti kerülethez hasonlóan Kispest is a 19. század végén lett önálló település, majd 1950-ben Budapest része. Története összeforr a szomszédos Pestszentlőrincével, lévén ide-oda szabdalták őket. Jellemző, hogy az utóbbinak nevet adó Árpád-kori templom maradványait a Wekerletelepnél találták meg. A kerületnek csak két városrésze van, a Wekerle és Kispest. Egyik negyedét viszont az önkormányzat hagyományos Kispestnek nevezi. Nyilván ide is bevezették az angol vécét, csak derogált a „régi” szó.

A Wekerle 1908 és 1925 között épült, 1000 épületből és 4400 lakásból áll. Rögtön készült hozzá négy iskola és óvoda is, jelezve Wekerle Sándor miniszterelnök biztos jövőbe (s háló­szobákba) vetett hitét. Ma kevés város­atya lehetne ilyen bátor, annyi az új, fura felfogás. Melynek egyik bülbülszavú hírnöke a telepen játszódó Barátok közt teleregény volt, amelynek első két részét én is láttam. Szomszédasszonyom sminkes volt náluk, kötelezővé tette a megtekintést.

A Wekerle alatti föld a Sárkány családé volt, ezért is nevezték el róla a főutat. Nem tudni, hogy miféle rossz dolgok történtek itt, mindenesetre fokozni kellett, és átnevezték Adyra. Kár volt, az ötven nagy költőnk minden versét tartalmazó adatbázisban egyetlen verset sem találni, amelyben Kispest említve volna. Ady több ezer tárcájában is csupán kétszer említi. Egyszer egy francia falut hasonlít hozzá, pedig csak filléres képeslapról ismerte mindkettőt, egyszer pedig azért, mert agyonvertek erre valakit: a sértett azt állította (vagy tódította), hogy szocialista. A gyakran lódító Ady e cikkében kongeniális pályatársát, a szocialista Csizmadia Sándor alanyi költőt is felemlegette. Elkövettem az elemi hibát, rákerestem néhány művére: „Ha majd a diadal után / Az osztályoknak harcza véget ér, / Mindenkinek terem bőven kenyér.” Ámde! Amikor költőnk 1909-ben hátat fordított a szocdemeknek, a Népszavában „Csizmadia megszűnt jó költőnek lenni”. Nekem ismerős történet.

Budapesten tán itt van a legnagyobb utcanévbokor történelmi alakokkal. Csupa Báthory, Nádasdy, Batthyány a kerület. Idegen is köztük az Ady. Egy szerény javaslat. Nemrég hunyt el a konzervatív filozófus, László András. Akivel lehet egyet nem érteni, de szeretni kell. Megérdemelne valamilyen emléket, hisz Kispesten dorbézolt 1814-ben László kedvence, a Szent Szövetség. (Szegény László: „Szabadulása után nehezen találta a helyét. Mintegy húsz munkahelyet próbált végig az Éttermi és Büfé Vállalattól az Aszfaltútépítő Vállalatig.”) Illetve még egy javaslat. A Wekerle­telep csupa Erdély, köszönhetően Kós Károly építésznek. Kós újította fel annak idején a Bánffy-kastélyt Bonchidán, amely ma Romániában s persze romokban áll. Szóval hogyhogy nincs egy Bánffy utca Budapesten? Bánffy György kormányzó például sógorával, Eszterházy Nepomuk Jánossal a modern Kolozsvár és Erdély megteremtője volt, színházzal, iparral, iskolákkal stb.

A 2024. évi önkormányzati választáskor Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt kampányfilmjében van egy szomorú pillanat. Kiment a Kökire megmutatni a metróbejáratot. Naponta tízezrek haladnak el a többkilónyi pókháló közt, de talán döglődő denevér is verődik az arcukba, ha figyelmetlenek. Mintha a kosszal akarnák büntetni magukat az itt élők azért, hogy megszülettek a világra. Amúgy ki hinné, hogy kormány és helyhatóság már a szocializmusban is szemben állt: „a kerületi tanács nem eléggé szereti a saját kisvárosrészét. […] az Élmunkás téren, Virágos téren, Zengő utcában 1950 és 1951 óta büszkén és csinosan hivalkodnak a nagyvárosias komfortú élmunkás lakótelep gyönyörű házai. Ezeknek a házaknak a megépülése természetesen nem a tanács érdeme volt, hanem a kormányzat kezdeményezésére történt”.

Adalék az érdemekhez: 1978-ban gimnáziumi osztályunkat vezényelték ki a Kökin épülő lakótelepre takarítani. Utcai ruhában lapátoltuk a sittet vödörbe, hordtuk emeletről emeletre, mígnem kitaláltuk, hogy az üres lift­aknában egyszerűbb útja lesz. Szegény kísérőnk, Malacka néni, néhány emelettel lejjebb pont az akna mellett bujkált előlünk. Nem tudtuk, hogy telibe fogjuk találni, s ő pedig néhány év múlva ugyanígy veti majd alá magát a magasból.

A kerület leghíresebbje Puskás Ferenc dandártábornok. Ő 1950-ben „új típusú honvéd sportolóként indult” „prémcsileső profitszellem” nélkül, ám hamarost szemléletet váltott a „nagy pénz, nagy foci” jegyében. Bizony, akkoriban is éltek-laktak a népek, féltek az öregedéstől, s az asszonyok erősen vágytak nejlonharisnyára. Ritkán említik, hogy 1956 után elképesztő támadást indítottak Puskás ellen a németek. Történt, hogy egy francia kiadó könyvet tervezett megjelentetni róla, melyben elmondja, hogy az 1954-es vébédöntőn csalt az ellenfél. A sértett németek számos intézkedést foganatosítottak bosszúból. Megtiltották például, hogy bármely német csapat olyan csapattal játsszon, amelyben játékosként vagy edzőként közreműködik. Döbbenet, hogy a korosodó Puskás ebből a gyűlöletcunamiból is talpra tudott állni egyedül. Tiszta „érzelmek arénája”, ahogy a Bozsik-stadion mostanában nevezi magát focipálya helyett. Amúgy rém ronda a Puskás utca, a XIX. kerület a huszadik a Köztérkép listáján, mely a kerületi köztéri alkotásokat számlálja, Kós pedig a között a száz magyar között van, akit mindenki szeret. 

Áprilisban hunyt el a kerület szimpatikus polgára, Földvári Rudolf. Volt szüleivel Törökországban nyomorgó kisgyerek, itthon kifutófiú, lakatos, később önkéntes frontszolgálatos és deportált katona, majd sztálinista élmunkás, Rákosit bíráló, vidékre száműzött országgyűlési képviselő, 1956-os hős életfogytiglannal, végül újra melós. Százkét hosszú év, de mit ér? Fogadom, egyszer sem volt technoviking a Szigeten.