Így zajlott az első világháború a mai Ukrajna területén

Nyitókép: A Császári és Királyi Hadsereg Škoda 30,5 Mörser mozsárágyúja. 1915. (Fortepan/Österreichische Nationalbibliothek)

Pap Lázár, a Magyar Krónika magazin munkatársa írása

Az első világháború kitörésekor a mai Ukrajna területe két államalakulathoz tartozott, az Osztrák–Magyar Monarchiához, valamint a cári Orosz Birodalomhoz. Ukrajna saját államiságát a középkori Kijevi Ruszig vezeti vissza, de mint modern nemzetállam az 1917-es oroszországi forradalmak idején jelent meg a színen. Az Orosz Birodalom és a Monarchia felbomlását követően két ukrán állam is létrejött, az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-Ukrán Népköztársaság, amelyek ugyan egyesültek, de az újonnan születő Lengyelország és a bolsevik terjeszkedés ütközőzónájában felmorzsolódtak. Végül a lengyelek és a szovjetek osztoztak meg az ukrán területeken, amelyek oroszlánrészét Ukrán Szovjetköztársaságként betagozták a Szovjetunióba.

Ukrajna csak a rendszerváltás után nyerte vissza függetlenségét. Az első világháború idején a Galíciában és Északkelet-Magyarországon (mai Kárpátalja és Kelet-Szlovákia) élő ruszinok, ukránok a Császári és Királyi Hadseregben harcoltak, míg az Orosz Birodalomhoz tartozó ukránok a cári hadseregben.

A világháború előestéjén a német, illetve az osztrák–magyar vezetés úgy ítélte meg, hogy előbb győzik le Franciaországot (villámháború) és Szerbiát, minthogy a lomha cári hadsereg mozgósítana. Tévedtek, a Monarchia katonái nem bírtak el a szerbekkel, a franciák és a britek megállították a németeket, az oroszok pedig gyorsan hadrendbe álltak, így többfrontos háborúra kényszerültek a központi hatalmak. Kialakult az állóháború, amely során a keleti fronton a Monarchia csapatai jelentős számban Galíciában és a délebbre eső frontszakaszon harcoltak. 

A Fortepan fotótárából válogatott képekkel most azt igyekszünk bemutatni, hogy nézett ki az élet a keleti fronton, a mai Ukrajna területén.

Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében 1890-ben indítottak nyolc önkéntes tiszt számára egy ballonostanfolyamot, három évvel később pedig életre hívták a katonai repülés első hivatalos, ballonalakulatként működő szervezetét. A repülés óriási változásokon ment keresztül a századfordulón, így a ballonok helyett már léghajók és repülőgépek uralták az égboltot a háború előestéjén.

A képen középen Eduard Böhm-Ermolli tábornok látható, aki 1914 augusztusának végétől a cs. és kir. 2. hadsereg parancsnokaként szolgált az orosz fronton, 1915 szeptemberétől pedig a Böhm-Ermolli hadseregcsoport parancsnoka is volt egyben. Markó Árpád tudós katonatiszt naplójában megemlékezett egy Böhm-Ermollival folytatott beszélgetéséről.

„Hadseregparancsnokunk, Böhm-Ermolli lovassági tábornok többször kijött hozzánk, vezérkari főnöke, a híres dr. Bardolff tábornok kíséretében, s többször nálunk is ebédelt. Egy alkalommal mondja felém fordulva, hogy mivel az ő hadserege túlnyomó részben magyar csapatokból áll, voltaképpen magyar hadvezérnek érzi magát, s mosolyogva hozzáfűzi: illene talán nevét megmagyarosítani? Adjak neki tanácsot, hogy fordítsa magyarra mostani neveit. Látva, hogy az ügyet humorosan kezeli, azt feleltem, hogy ez így nehezen oldható meg, mert Excellenciád egyik neve Böhm, tehát cseh, a másik pedig Ermolli, olasz, és sajnos a magyar embernek egyik nemzet sem rokonszenves. »Igazad van – mondja hangosan nevetve – hát megmaradok eddigi nevemnél.«”

A páncélvonat ötletével az oroszok rukkoltak elő 1914-ben, de az eszköz használata nem előzmények nélküli, hiszen a búr háborúban már alkalmaztak megerősített vonatokat. A háború kitörésekor azonnal be is vetették a páncélvonatokat Galíciában. Az orosz sikereken felbuzdulva az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében is elkezdték a páncélvonatok építését. 

Eleinte különféle kocsikból összeállított szerelvényekkel próbálkoztak: a szerkocsis gőzmozdonyhoz lövészkocsi, parancsnoki jármű, gyalogsági jármű, forgatható tornyos lövegkocsi, valamint vasúti szerszámokkal és alkatrészekkel megrakott pőrekocsi csatlakozott. Utóbbit szükség esetén előre is lehetett gurítani, hogy ellenőrizzék, a pálya nincs-e aláaknázva. 

Az első sorozatgyártott magyar páncélvonatok könnyű páncélkocsikból álltak, ám ezek még nem rendelkeztek lövegtoronnyal. A vonaton ülő katonákat rétegelt páncélzat védte: kívül 8, belül 6 mm-es kazánlemez közé 4 cm vastag fenyőlecet helyeztek. A Monarchia első lövegkocsijait Škoda gyorstüzelő ágyúkkal szerelték fel, feladatuk pedig a vasúti pálya mentén való tüzérségi támogatás, a vasúti pálya felvigyázása, valamint az utánpótlás biztosítása voltak.

A témáról bővebben itt és itt olvashatnak.

Az állóháború következtében a postagalambok használata az első világháborúban nélkülözhetetlennek bizonyult. A frontszakaszok első vonalába telepített távbeszélő vezetékek a tüzérségi támadások következtében rendszeresen megsérültek, így használhatatlanná váltak. Megbízható, mondhatni bombabiztos híradási módszerekre volt szükség. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje német mintára 1916-1917-ben építette ki a postagalamb-állomások hálózatát. A háború során számos hajó, tengeralattjáró és repülő vitt magával postagalambokat, amelyeket vészhelyzet esetén küldtek ki. A témáról bővebben A Nagy Háború blogon olvashat.