Jó ebédhez szól a Harry Potter – visszatért a cigányzene Budapestre!

Nyitóképen: Hankó József és zenekara a New York kávéházban. Fotó: Mandiner / Ficsor Márton

Ahhoz, hogy megértsük, miért van szükség a magyar kávéházi cigányzene támogatására, és miért lehetséges az, hogy idén újra több fővárosi helyen húzza el a prímás az ember nótáját még akkor is, ha az történetesen kortárs filmzene, érdemes egy rövid kitérőt tenni. 

A kávéházi cigányzene több mint kétszáz éves múltra tekint vissza, meghatározó szerepe mind a mai napig vitathatatlan a magyar zenei kultúrában. Azonkívül, hogy aktívan befolyásolta a társadalom fejlődését, és a 19. századi kulturális forradalom egyik fontos elemeként a polgárosodás folyamatára is erős hatást gyakorolt, a nemzetközi élvonalban való megjelenésével a 20. század során hozzá­járult hazánk külföldi megítélésének javulásához is. A kávéházi cigányzene sokáig egyedüliként uralta a szórakoztató zenei piacot Magyarországon – népszerűsége leginkább abból adódott, hogy a zenészek az operától a nótáig, a klasszikus zenétől a kedvelt slágerekig jóformán bármit eljátszottak kotta nélkül.

Besorolni nem kis feladat

A műfajt – amit leginkább magyar népies műzene­ként aposztrofálhatunk – sokáig nem tudták a helyén kezelni, a köztudat hol a magyar, hol a cigány autentikus népzenével keverte, helytelenül. Miután a zenetudomány tisztázta ezt a félreértést, a kávéházi cigányzene, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó magyar nóta rövidesen kikerült a zenekutatás fókuszából, így a tudományos feldolgozottsága – a klasszikus vagy a népzenéhez viszonyítva – a mai napig elég szegényes.

A kávéházi cigányzenét a cigány népcsoportok közül – a legutóbbi időkig – kizárólag a magyar cigányok művelték, közülük is elsősorban a váro­siak, a falusi cigányság leginkább mezőgazdaságból, vásározásból, vályogvetésből, teknőkaparásból, fazekasságból vagy kovácsmesterségből élt. Utóbbi foglalkozások űzői között is akadtak zenészek, de ők többnyire a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva jellemzően inkább autentikus népzenét játszottak: magyart, cigányt, románt, szerbet vagy épp svábot.

Noha a kávéházi cigányzene legnagyobb arányban a magyar népzenéből táplálkozik, annak inkább az új stílusával áll fenn szorosabb rokonsága, hiszen a két műfaj párhuzamosan, egymással kölcsönhatásban alakult ki és fejlődött. A kávéházi cigányzene hangzásvilágára emellett a korabeli európai szalonzene is nagy hatást gyakorolt, bár a szalonzenék többségével szemben a magyar nótával együtt sokkal improvizatívabb, ez pedig már inkább autentikus cigány zenei örökség. Rendkívül kevert műfajról van tehát szó, így nem csoda, hogy besorolása a mai napig fejtörést okoz, és gyakran konfliktusok forrása is, amikor a különböző formáiról folyik a diskurzus.

Ikonok: Czinka Panna, Bihari János, Dankó Pista

Az első cigány népcsoportok a 15. század első felében jelentek meg a Kárpát-medencében. Mivel a középkori uralkodók és földesurak birtokain rendezett mulatságoknak fontos eleme volt a zene, a cigányok muzsikusként váltak ismertté a főúri udvarokban. Nyerges Erika „Húzd rá cigány, te örök, te áldott…” – A kávéházi cigányzene története című könyvében arról ír, hogy az első cigány zenészek feltehetőleg már az 1410-es évek végén megjelentek Oláhország határain kívül, 1423-ban pedig Zsigmond királytól megkapták az első hivatalos menlevelet, amely biztosította számukra a szabad átutazást. A kötetből az is kiderül, hogy Hunyadi János, II. Lajos, az esztergomi érsek vagy néhány török pasa is előszeretettel mulattatta magát cigányok húzta zenével, ám akkoriban ez a fajta muzsika még csak a szűk elithez jutott el.

A fordulatot a 18. század hozta meg, ekkor robbantak be ugyanis a köztudatba az első mai értelemben vett cigányzenekarok, közülük is úttörőként – és az első cigányprímásként –  Czinka Pannát említi a zenetörténet-írás, aki nagybőgős férjével és zenész sógoraival 1728-ban megalapította az első ismert magyar cigányzenekart, amely két hegedűsből (prímás és kontrás), egy cimbalmosból és egy bőgősből állt.

Az 1790-es évek elején a cigányzenészeknek arra is lehetőségük nyílt, hogy a magyar nyelvterületen kívül is bemutatkozzanak. Ferenc József koronázási ünnepségén pedig már az előadók között volt az a Bihari János is, akit csak „magyar Rossiniként” emlegettek. Bihari a verbunkos stílus egyik legnagyobb képviselője volt; Lavotta Jánossal és Csermák Antallal együtt a magyar zenei romantika „virtuóz- triászát” alkotják.

A 18–19. század fordulóján jelentős változások következtek be a társadalmi és kulturális életben. A polgárosodással növekedni kezdett a városok szerepe, a kultúrában teret nyert a nemzeti romantika, a népzenében és a néptáncban pedig a régi stílust fokozatosan felváltotta az új. Mindezek formálódásában jelentős szerepük volt a cigány muzsikusoknak is, különösen a kuruc költészet átörökítésében. Mivel a 19. századtól a cigányzene a polgári rétegen belül is egyre népszerűbbé vált, Bihari János a forradalom éveiben bandájával már a legkeresettebb városi kávéházakban és kerthelyiségekben is megfordult. A reformkorban tehát a cigányzenekarok a nemzeti érzelmű arisztokrácia udvaraitól a kisnemesi kúriákon át a polgárság által látogatott szalonokig mindenhol jelen voltak. 

Ezután az európai forradalmi hullám miatt sok cigányprímás katonazenészi szerepbe kényszerült. Az ezt követő években pedig, ahogy a Rákóczi-szabadságharc leverése után a Rákóczi-nóta és a kuruc énekek, úgy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után a Kossuth-nóta és a honvéddalok aktív terjesztőivé váltak a cigányzenekarok. A kávéházi cigányzene a kiegyezés utáni évtizedekben élte fénykorát, szinte nem volt olyan kávézó, vendéglő vagy szalon, amelyik cigányzenekar nélkül működött volna. A korszak egyik leghíresebb nótaszerzője Dankó Pista volt, neki köszönhetően a cigányzene a 20. század fordulóján is képes volt megőrizni korábbi népszerűségét. Dalait a hazai filmiparban és külföldön is jól ismerték, napjainkban pedig egy magyar állami rádióadó, a Duna Médiaszolgáltató egyik zenei csatornája a Dankó Rádió nevet viseli, repertoárján magyar nótákat, népzenét, operettslágereket és világzenét is találunk. 

Lassú hanyatlás

A kávéházi cigányzene népszerűségének az sem tudott gátat vetni, hogy az első világháború után hazánkba is berobbant a jazz; a műfaj mint a szivacs szívta magába az új zenei elemeket. A cigányzene továbbra is mind a városi, mind a vidéki lakosság szórakoztató zenéje maradt egészen a második világháború végéig. Akkor ugyanis a cigányzenét és a magyar nótát az „elnyomó osztályhoz” kötötték, és politikailag nemkívánatosnak minősítették, a cigányzenészeket pedig – mint az úri osztály kiszolgálóit – minden eszközzel igyekeztek ellehetetleníteni. 1952-ben ennek ellenére létrehozták a tehetséges cigány gyerekekből álló Rajkó Zenekart, ami egészen napjainkig a magyar cigányzene világszerte ismert és elismert színpadi megjelenítője. 

Magyarországon a 2000-es évek óta a kávéházi cigányzene már csak idegenforgalmi látványosságként létezik a vendéglátásban. A zenészek nagy része külföldön próbált érvényesülni, illetve akit nem szippantottak fel az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő autentikus cigány zenét játszó zenekarok, az műfajt váltott, s leginkább a jazz és a klasszikus zene felé fordult. Akadnak azonban a műfajon belül is sikeres kezdeményezések: például napjaink egyik legkeresettebb hazai koncertzenekara, a Budapest Bár a legnagyobb színpadokon villantja fel, milyen is lehetett egykor ez a miliő. Farkas Róbert, akinek pályafutása a 100 Tagú Cigányzenekarban kezdődött, azért hozta létre a formációt, mert szerette volna visszahozni a bő száz évvel ezelőtti kávéházi cigányzene letűnt dicsőségét némileg korszerűbb formában. A próbálkozása sikerrel járt.

A koronavírus-világjárvány azonban végleg betette az ajtót a hajdan szebb napokat megélt kávé­házi cigányzenének, és az a remény is elveszni látszott, hogy az unikális műfaj legalább turisztikai kuriózumként fennmaradjon. Több étterem bezárt, köztük az a kevés hely is, ahol még élő cigányzenét lehetett hallani. Több közülük azóta sem nyitott meg újra, például a patinás Mátyás Pince sem, ahol korábban olyan cigányzenészek muzsikáltak, mint Déki Lakatos Sándor és zenekara, de a Citadella és a Vár vendéglátóhelyeiről is eltűnt a cigányzene.

Misszió: visszahozni a hagyományt

Lakatos Lejla és férje, Lakatos László, a Rom’Art Művészeti és Kulturális Egyesület vezetői küldetésüknek tekintik, hogy a kávéházi cigányzene hagyományát felelevenítsék és erősítsék a köztudatban. Mint fogalmaznak: az a legfontosabb, hogy átalakítsák a cigánysággal kapcsolatban kialakult sztereotípiákat. Áldozatos munkájuknak köszönhetően 2024-ben újra cigányzene szól Budapest több előkelő vendéglátóhelyén, így például a New York kávéházban, 
a Gundel étteremben, a Spoon rendezvényhajón, a Centrál kávéházban, az Akadémia étteremben, a nyári szezonban a római-parti Evezős Sörkertben, korábban pedig a Városliget Caféban is jelen voltak. 

„A kávéházi cigányzene fokozatos hanyatlás után húsz-harminc éve ért el a huszonnegyedik órába. Ez egyfelől anyagi okokra vezethető vissza, hiszen 
a 19–20. században nemritkán öt-hét fős cigányzenekarok játszottak szinte mindenütt, most pedig jó, ha négyfős bandákat lehet találni egy-egy étteremben. 
Ez ugyanis a legkisebb létszám, amivel még jól meg tud szólalni ez a fajta muzsika: cimbalom, bőgő, hegedű, brácsa. Ráadásul az elmúlt évtizedekben a zenekarok már nem fix bért kaptak, mint annak előtte, hanem annyi pénzt, amennyit a cigányprímás úgymond összemuzsikált – magyarázza Lakatos Lejla. – Másfelől a legtöbb vendéglátóhelyen az élő zenét rádióval vagy a streamingszolgáltatók kínálatával helyettesítették, hiszen annak nincs különösebb anyagi vonzata.”

Az egyesület vezetője nem titkolja: azért igyekeznek frekventált helyekre visszacsempészni a cigánymuzsikát, mert turistamágnesnek gondolják. Ha egy utazó betér egy-egy ilyen helyre, a magyar ételek, borok és desszertek mellett az élő cigányzene mint minőségi szolgáltatás pluszélményt nyújthat neki.

Mióta az eszét tudja, Hankó József, az előkelő New York kávéház cigányzenekarának prímása muzsikálásból él. Számára ez a hivatás egyfajta tradíció, hiszen a felmenői is mind kávéházi muzsikusok voltak. „Ez a legszebb hivatás a világon, mást nem is tudok elképzelni magamnak, ebben tudok kiteljesedni. A kávéházi cigányzene hosszú ideje a magyar kultúra szerves része. A cigányzenészek mindenütt megállták a helyüket, legyen szó éttermekről, esküvőkről vagy a világ nagy színpadairól. Az igényes cigányzene minden elvárást kielégít, hiszen jóformán bármilyen műfajt el tudunk játszani. Túlzás nélkül mondom, hogy erre más muzsikusok nem képesek, csak a magyar kávéházi cigányzenészek” – vallja az ismert prímás. Hankó József tapasztalatai szerint a közönség rajong az élő cigányzenéért. És rendkívül színes a zenei paletta a rocktól az operetten át a népzenéig, a vendégek ezt nagyra értékelik, sőt a bátrabbak kérnek is nótát a zenészektől. Nem mellesleg a turisták csodájára járnak a cimbalomnak.

Lakatos Lejla kiemeli, hogy a nótákon, csárdásokon, örökzöld slágereken túl a klasszikus, hagyományos, tradicio­nális műveket most is repertoáron kell tartani. „Gondolok akár egy komolyzenei műre, egy Lisztre, egy Bartókra vagy Brahmsra – ezek elengedhetetlenek, ráadásul cimbalomra átírva csodálatosan hangzanak” – mondja. A helyzetet bonyolítja, hogy a fine dining éttermek megváltoztatták a kulináriát, és szeretnék megcélozni a fiatalokat is. „Ezért mi is elkezdtünk azon gondolkodni, mi az, amivel nyitottabbá és különlegesebbé tudnánk tenni a zenei repertoárt” – teszi hozzá. 

Amikor a prímás a Trónok harcát húzza

Ennek mentén született meg az ötlet, hogy a cigányzenekarok filmsláger-feldolgozásokat is emeljenek be a verbunkosok, a csárdások és a nagy klasszikusok mellé. Aki ma betér a Gundelbe, akár a Trónok harca, A Karib-tenger kalózai vagy éppen a Harry Potter-filmek jól ismert filmzenéit is fel­ismerheti. Az egyesülettel együtt dolgozó muzsikusok minden esetben olyan műsort próbálnak összeállítani, ami az adott miliőhöz és vendégkörhöz illik – így mást játszanak a New York kávéházban, mást a Centrálban vagy a Gundelben.

„Remek kezdeményezés volt a kormány részéről a Muzsikáló Magyarország program elindítása, amely most egy újabb etaphoz érkezett. Jó lenne, ha ennek köszönhetően egyre több vendéglátóhely konstatálná, milyen nagyszerű cigány muzsikusaink vannak, s hogy az élő zene igenis hozzátesz az étkezés vagy kávézás élményéhez, arról nem is beszélve, hogy a vendégforgalmat is növeli” – emlékeztet Lakatos Lejla.

Hankó József szívből reméli, hogy a kezdeményezés sikeres lesz, és új lendületet ad a kávéházi cigányzenének, hiszen – ahogy fogalmaz – félő, hogy ők az utolsó generáció ebben az egyébként értékekben rendkívül gazdag műfajban.