Nem kell mindig csinnadratta és eget rengető katarzis, elég, ha csak úgy, önmagáért elkezdünk örülni ennek a furcsa-szép közös létnek.
Kastélyudvar, templomharang, felettünk a csillagos ég, előttünk a színpad, rajta két szék, két gitár meg két szandálos ember. Ilyennek kellene lennie mindig a színháznak, ilyen kedvesen egyszerűnek, megnyugtatóan esetlennek, gondolom egyszerre, sőt azt is, hogy tulajdonképpen ilyennek kellene lennie az életnek is, ahelyett hogy dacosan és dühösen bolyongunk állandóan szemben a széllel. Hogy azért hat-e rám így Kollár-Klemencz László és Háy János közös zsámbéki előadása, mert ahogy öregszem, egyre inkább képes vagyok kiszúrni a valóban őszinte dolgokat, vagy azért, mert az ő szentimentalizmusuk, vagyis talán pontosabb, ha úgy fogalmazok, melankóliára való hajlamuk egy pillanat alatt rám is átragad, nem tudom. De talán nem is kell tudni, elég az hozzá, hogy ez a csikorgósan induló vállalkozás, bár igyekszem keményen ellenállni, csak behúz a végére. Pedig nyolcvan percen keresztül nem is igazán történik semmi, szövegekre jönnek szövegek, néha dalok is, Háy például eljátssza az egyetlen saját, tizenöt éves korában írt számát, jókat nevet rajta ő is, mi is, azon a felolvasott regényrészleten nemkülönben, hogy úszott el az ígéretes rock and roll karrier egyetlen eltévesztett zeneiskolai vizsgán. Így, elfogódott lassúsággal felelgetnek egymásra a hosszú sorok, hol Kollár-Klemencz, hol Háy, egyszer már valamikor, valamilyen formában leírt gyerekkori-családi emlékeit megidézve. Annyira lassan, ahogyan előbbi énekli talán ezredszerre is, de ugyanolyan átéléssel, hogy: „Ahogy papíron üt át a tinta, / ahogy lassan lendül a hinta, / úgy szerettem beléd, / ahogy senkibe soha még.” Ez a szerelemmel foglalkozó rész egyébként az elviekben improvizatív produkció abszolút csúcspontja is; ezúton kéretik Háy János Szerelmes vers című írását mindenkinek elolvasni, mert sok minden kiderül belőle a szerelem és a költők általános természetéről. Ahogyan kiderül az is ezen a kellemes nyári estén, hogy nem kell mindig csinnadratta és eget rengető katarzis, elég, ha csak úgy, önmagáért elkezdünk örülni ennek a furcsa-szép közös létnek.
(KutyaGOló – Kollár-Klemencz László és Háy János estje. Zsámbéki Nyári Színház)
A lassan negyvenéves Tankcsapda megújult felállásban lép a színpadra: március 28-i arénakoncertjükön bemutatkozik az új gitárosuk.
A történelem leghosszabb életű emberei túléltek háborúkat, járványokat és birodalmakat. A különleges versenyben a nők vezetnek.
Mit tudunk honfoglaló őseink táplálkozásáról? Hogyan hatott egymásra a nemesi és a paraszti konyha? Mik azok a technológiák és alapanyagok, amelyeket a ma háziasszonyai is alkalmazni tudnának?
Sebestyén Géza arra is figyelmeztetett, hogy mi sodorhatja a jövőben veszélybe a jóléti rendszereket.
Gödöllő 1989-ben a thrashesek egyik fellegvára volt. Roszík Gáborék itt buktattak MSZMP-t először. A többi történelem. Maráczi Tamás írása.
Nosztalgiával gondolok vissza arra a korszakra, ahol kulturált, máshogy gondolkozó, de komolyan vehető emberek voltak az ellenfelek.
Németország fokozza az ukrán légvédelem, valamint a hadsereg oroszországi célpontok elleni mélységi csapásmérési képességeinek támogatását, egyebek mellett 300 millió eurót biztosítva nagy hatótávolságú drónokra.
