A jobbágyság visszatérése

2024. augusztus 14. 22:41

A kapitalizmusnak vége, ez már a technofeudalizmus kora. Az óriás techcégek nem piaci szereplők többé, ők maguk a piacok: egyetlen funkciójuk a tized beszedése tőlünk, felhőjobbágyoktól. A görögök balos sztárközgazdásza új könyvet írt.

2024. augusztus 14. 22:41
Böszörményi-Nagy Gergely
Böszörményi-Nagy Gergely

Jókora tévedés lenne azt hinni, hogy Görögország kopasz, bőrzsekis-motoros egykori pénzügyminisztere, Janisz Varufakisz kizárólag külsőségei okán vált a nemzetközi politika rocksztárjává. A matematikai statisztikus mögött egy bármely konformista szakpolitikus által megirigyelhető angolszász akadémiai karrierút áll – az a lehetőség azonban, hogy Varufakisz valaha is beérje ennyivel, alighanem fel sem merült. 2015-ben lett hazája pénzügyminisztere azzal a vállalással, hogy újratárgyalja az ország adósságait, és jelentősen megnyirbálja azokat az EU és IMF által kikényszerített megszorító intézkedéseket, amelyek a világháború utáni történelem „leghosszabb nemzeti recessziójához” vezettek. S bár Varufakisz tervei inkább kisebb, mint nagyobb részben valósultak meg, kérlelhetetlenül kemény kritikája az európai intézményekkel, a „kelet-nyugat”, „szegény-gazdag” hierarchiával szemben azóta sem vesztett időszerűségéből – nem véletlen, hogy tavaly a Brain Bar nagyszínpadára is meghívtuk őt.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!