Az egyetemista Miklós beleszeret az angol nagykövetségen dolgozó, Londonból jött Alexandrába. Történik mindez 1968-ban, Budapesten, ahol a puhuló diktatúra ellenére is a fortélyos félelem igazgat mindent. Tóth Miklós igaz történetéből most meghatóan szép film készült; az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója május 26-án, 21 órakor debütál a Dunán.
Nyitókép: Mészáros Martin és Barta Ágnes az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című filmben. (Fotó: MTVA)
***
Ülünk a vetítésen, nézem közben a közel nyolcvanéves Miklós bácsi arcát, aki hol elérzékenyül, máskor jókat mosolyog, de egyszer sem látok rajta haragot, maximum elnéző csodálkozást. Pedig joggal érezhetne ilyesmit, hiszen ahogyan fokról fokra haladunk a történésekben, úgy derül ki, hányan hányszor árulták el annak idején – a hozzá legközelebb állók némelyike is.
De Tóth Miklós, ahogyan az a későbbi beszélgetésből is kiderül, igazi úriember, abból a jó értelemben vett régi fajtából, aki az élete megakadásait egyszerűen az adott kor szükségszerűségeiből vezeti le, tudván, hogy „akadtak nálam nagyobb áldozatai is a kommunizmusnak”. Végül is igaz, tőle csak a szerelmét vették el, majd egy kis időre, mert utána akart szökni Nyugatra, a szabadságát.
Különben is, teszi hozzá, miután a Lovag és Fitos című dokumentumregényében már valamelyest kiírta magából az eseményeket, és hát eleve eltelt több mint fél évszázad, düh nem maradt benne, csak kíváncsiság. Különösen a tekintetben, vajon hogyan alakulhatott a sorsa a Magyarországról a szolgálati ideje lejárta előtt villámgyorsan hazarendelt, majd nem sokkal később ugyanilyen villámgyorsan férjhez ment Alexandrának, és persze azoknak a személyeknek, akik szorgalmasan jelentettek róluk, megfigyelték őket a „jótékonyan” felajánlott kölcsönlakásban szerelmeskedés közben, házibulikon, kirándulásokon, családi disznóvágáson;
a két, politikával az egyéb örömök közepette vajmi keveset foglalkozó fiatalról és „gyanús” kapcsolatukról több mint ezerötszáz iratot őriz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára.
Nagy Anikó Mária és Lukácsy György rendezők, utóbbi a forgatókönyvet is jegyzi, jó érzékkel látták meg ebben a voltaképpen elég hétköznapi, de a korabeli rendszer paranoid működését éppen ezért nagyon is jól megmutató sztoriban a filmtémát. Hasonlóan remekül eltalálták a formát is, ami első hallásra talán furcsának tűnik: dramatizált dokumentumfilm, a képernyőn, vásznon azonban körülbelül tíz perc után csodálatos módon működni kezd.
Pedig nem is kettő, hanem három, sőt négy műfaj keveredik itt. A dokurészeket megszakítják az 1968–69-es események színészek általi újrajátszásai; az Alexandrával való megismerkedéstől a kapcsolat beteljesülésén és a fiatalember sikertelen disszidálási kísérletén át a börtönbe kerüléséig. Közben magát a film készülését is láthatjuk, illetve azt, hogyan próbálja a teljes stáb Miklós bácsival közösen kinyomozni, mi történt valójában a múltban, de legfőképpen azt, miért és hova tűnt el olyan sok éve Alexandra Parmenter. Mindebbe ráadásul szervesen beépül néhány archív bejátszás is, például egy tudósítás részlete Kádár János harisnyagyári látogatásáról és ott, a munkásnőkhöz idézett beszédéből; a rettenetes cinizmust ma is hátborzongató hallani.
Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója mindezek ellenére nem borzongatni akar, még kevésbé valamiféle igazságot tenni ügynöktémában, pláne nem a mából ítélkezni megfellebbezhetetlenül.
A központi kérdése, hogy mi is voltaképpen a szerelem.
Csak az lehet szerelem, amit a másik ugyanolyan intenzitással viszonoz? Vagy elég az a tapasztalás, hogy egyszer az életben én szerettem valakit, akármilyen is volt? Aztán ott van még az emlékezés ügye is, ami ugyanúgy mindig egyfajta személyes rekonstrukció, és a lelkiismereté; nagyon tanulságos például látni, hogy reagálnak az egykor róla jelentők Miklós bácsi abszolút jó szándékú megkereséseire.
„A kezdetektől egy szerelmi történetet akartunk elmesélni, ám azt, hogy egy elég zűrzavaros történelmi időszakban – konkrétan az Európa-szerte is igen ellentmondásos 1968-as évben – játszódik, nyilván nem hagyhattuk ki a számításból. Úgy használjuk 1968-at, mint ahogyan Török Ferenc tette azt a Moszkva térben a rendszerváltással: a szereplők életét nagyban befolyásoló háttérként. Nem mélyedünk el a történelmi részletekben, csak annyira, amennyi a mi mondanivalónk szempontjából fontos” – magyarázza Lukácsy György rendező is, aki a társaival együtt okkal-joggal lehet büszke erre a három éven át, nagyon sok munkával készült megrendítő, mégis csupa reménnyel és élettel teli filmre.
Tóth Miklós sugárzó személyisége, amihez tökéletesen passzol a fiatalkori énjét játszó Mészáros Martin alázatossága – egyébként az összes színész hasonlóan jól eltalált választás – pedig mindennek a biztos alapja. Nézőként egyszerűen nem tudunk nem vele együtt bevonódni az országokon átívelő nyomozásba;
mintha egy jó krimit néznénk, úgy izgulunk a végére.
És még csak nem is azért, hogy az összes kérdésre, mondjuk, hogy ki volt annak idején a fő árulója, akad-e a megnyugtató válasz. Hanem hogy ötvenöt külön töltött hosszú év után vajon létrejön-e és ha igen, milyen eredménnyel az Alexandrával való nagy találkozás.
„A feministák hosszú évek munkájával lebontották a nemek közötti érintkezésre vonatkozó normákat, kiiktatták a szexuális aktusok létesítésére vonatkozó tilalmakat, most azon vannak, hogy újakat alkossanak”.
Kádár János ellenezte a katonai hadműveletet, ám végül 1968 augusztusában a magyar hadsereg is részt vett a kommunista segítségnyújtásban.
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
A cél most is ugyanaz: gyarmatosítani Közép-Európát. Pogrányi Lovas Miklós írása.
„Tegnapelőtt is elmentünk bulizni” – dicskszik a hangfelvételen a Tisza Párt elnöke.
Súlyos következményekkel fenyegetőznek.
A németek a fizetésük 11 százalékát rakták befőttesüvegbe az első félévben, pedig az infláció rendben van, a reálbérek pedig folyamatosan növekednek. A csökkenés 34 milliárd eurós kiesést okoz a gazdaságban.
