Könyvtár és kert. Ha ez a kettő megvan, olyan nagy baj már nem lehet.
Könyvtár és kert. Ha ez a kettő megvan, olyan nagy baj már nem lehet. Illetve lehet, de ez így elég jól hangzik. E kettő kell nekem – gondolta a kertember, akár egy költő. És lám, és íme, itt vannak. A könyvtár ráadásul magában a kertben. Pontosabban egy faházban, ami a kertben áll. Körülötte leanderek, madáretető és -itató, valamint újabban egy odú is. Verebek költöztek bele. „Jellemző” – ezt is a kertember gondolta, de azért és közben örült nekik. Hetekig hordták új házukba a fészeknekvalót, szalmát és más madarak tollait. Azokkal ékesítették. Néha türelmesen megvárták, amíg a kertember kissé eltávolodott, mondjuk néhány méternyire, addig a fényfüzér drótján himbálóztak, amely összekötötte a könyvtárat és a nyári konyhát. Esténként az égők olyan látványt nyújtottak, hogy az elment volna egy benzinkúthoz tapasztott büfé előtt is. De olyantájt a verebek már aludni tértek. A kertember meg nem. A könyvtárban rengeteg könyv volt, talán több is a kelleténél, már ami a faház befogadóképességét illeti. Körben a polcokon, aztán labirintusszerűen, a teret megtörve vagy még inkább összezsugorítva, asztalokon kupacokban, és a földön tornyokban. Szellőztetés idején a macskák néha beszaladtak a betűk közé, és játék közben felborítottak néhány mondatkupacot és mondattornyot, mire a kertember éktelen káromkodásba kezdett, de hamar le is higgadt, szinte nyomban, mert tudta, hogy ez sem véletlenül történt, csak az Isten félrenézett egy pillanatra, mialatt a puha tappancsok támaszkodtak és billentettek, de csak és csupán azért, hogy ő rendrakás közben, már amennyiben rendnek lehetett nevezni azt az állapotot, ami hellyel-közzel helyreállt, belelapozhasson néhány könyvbe, hogy aztán az egyiknél le is ragadjon egy időre. Mert egy ideje már nem panaszkodott az időre, hogy gyorsul meg repül meg ilyenek, vagy legalábbis egyre ritkábban. Maradjunk a ritkábbannál. Mert az öregedés, a folyamat maga az foglalkoztatta, hogy például ha az életkora számjegyeit felcserélhetné, akkor is lenne már ez-az mögötte, nem is olyan kevés, éjszakák és hajnalok tömege, bűnök és fohászok, nők és gólok, üvegek csörömpölése, erdők és sivatagok, arcára száradt só és fagyott mosoly.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
De talán jobb ezt nem tudni – vélte a kertember –, a tudás amúgy is a nem tudás. Ez hát a cél, a holtig való tanulás egyetlen célja és egyben oka.
Előveszem Csics Gyula 1956-os naplóját, mondom a gyerekeknek, hogy ezt a naplót 1956-ban egy ugyanannyi idős kissrác írta, mint ők. Rögtön van jelentkező a felolvasásra. Csender Levente írása.
A nemrég Budapesten járt zenész életét és gondolatait, érzelemvilágát és múltját feldolgozó képregény már magyarul is olvasható. A komoly terjedelem mögött pedig Nick Cave mély érzelmei bújnak meg.
40 éve nyomják a show-t, de egy percig sem látszik úgy, hogy fáradnának – a kortalan Nick Cave a rossz magokkal olyan koncertet adott, hogy ha nem énekelünk, tátva maradt volna a szánk.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
