Egyre jobban szeretek énekelni! – Bretz Gábor a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

Ötvenedik születésnapra Kossuth-díj, álmodott erről a kezdet kezdetén?
Dehogy. Olyankor még nem gondol az ember ilyesmire. Leginkább az jár a fejében, merrefelé kell az első lépéseket megtennie a helyes irányhoz, pláne hogy annyi befolyásoló tényező veszi körül, annyi véleményt hall maga körül, jó vagy kevésbé jó tanácsot kap. Akkoriban még arról is titokban mertem álmodni, hogy szép lassan kikerekedik majd az operaénekesi pályám. Annyiban voltam csupán biztos, hogy ezt a hivatást csakis százszázalékosan érdemes csinálni; a tanáraimtól ezt tanultam. Nem vagyok klasszikus értelemben vett őstehetség, kaptam ugyan egy szép hangot odafentről, a technikát, a szövegkiejtést, a szerep­formálást, a nyelveket kemény munkával, sok idő alatt kellett megtanulni hozzá. Énekelni voltaképpen elég egyszerű, de mire az ember eljut odáig, hogy ezt megérezze, rengeteg gyakorlás szükséges. És soha nem lehet hátradőlni: ahogyan a jó pap, úgy a jó énekes is a holtáig tanul. Hiszen mi a testünkben hordjuk a hangszert, és az mindig fejlődik valamerre.