Államrend – itt az új Kommentár

A Kommentár folyóirat új számának bevezető cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke arról írt, hogyan tudjuk megfordítani és megnyerni a 2020-as évtizedet is. Mint kifejti, a Trianont követő 100 év gazdaságilag legsikeresebb évtizede volt a 2010 és 2019 közötti tíz év. A 2010-ben hivatalba lépő polgári kormány egy romokban lévő, eladósodott, tartós gyengeségektől szenvedő gazdaságot vett át, amelyet bátor és innovatív reformokkal a régió egyik éllovasává, az Európai Unió egyik növekedési motorjává tett. Az eredményeket jól tükrözi, hogy az EU-átlagot tartósan meghaladó gazdasági növekedésünk révén a gazdasági fejlettségünk az EU 66 százalékáról közel 75 százalékra emelkedett az évtized során. A sikeres évtized mögött az húzódott meg, hogy sikerült úgy összehangolni a politikát és gazdaságpolitikát, hogy azok középpontjában a munka és munkahelyteremtés, erre épülve pedig a növekedés és egyensúly együttes elérése állt – érvel Matolcsy.

Hegedűs Zoltán történész a keresztény szabadságról írt esszét. „Európa keleti felén a második világégés óta nem látott pusztító háború dúl” – kezdi írását. „A Nyugat nagyvárosait az állandó terrorfenyegetettség uralja. Az európai gazdaság még a Covid-válságból sem tudott kilábalni, máris újabb pofont kapott az orosz–ukrán háború nyomán kibontakozó energiaválsággal. Az Oroszországot megfékezni kívánó szankciók látványosan nem működnek, sőt olybá tűnik, hogy az eddig a Nyugat által lesajnált globális Dél éppenséggel a nyugati civilizáció ellenében szervezi meg magát. Eközben a 2015 óta tartó nagy népvándorlási krízis továbbra sem csillapodik.” A szerző felteszi a kérdést: hogyan jutottunk idáig? Válaszában rámutat, hogy 

Szilvay Gergely történész, újságíró, lapunk főmunkatársa a keresztény realizmus lehetőségeiről írt napjainkban. Mint írja, bár divatos manapság a realista iskola, ám ez felveti a jobboldal morálhoz való viszonyának kérdését, mert a jobboldal eredendően magát tartja az emberi morál letéteményesének és védelmezőjének. Létezik olyan realista iskola, ami nem dobja ki a morált az ablakon, kiindulópontja nem az, hogy pusztán hatalmi viszonyok és érdekek vannak. A keresztény realizmusnak az idealistákkal szemben főleg az emberi természetet illetően, a szekuláris realistákkal szemben pedig a morállal kapcsolatosan van vitája. Az irányzat nem fogadja el sem Rousseau, sem Hobbes (egymással egyébként homlokegyenest ellentétes, azaz optimista és pesszimista) természeti állapotát, mert mindkettő fikció – így a társadalmi szerződés tanát sem szükséges elfogadnia, mivel a szerződéshez már eleve létező közösség kell.

Stumpf István jogász az állam visszafoglalásáról mint a nemzeti szuverenitás és a nemzeti érdek képviseletének zálogáról írt. A szerző szerint korszakhatárhoz érkeztünk, radikális átalakulás előtt áll a korábbi liberális hatalmi rend, a világ számos pontján olyan válsággócok alakultak ki, amelyek a Pax Americana végét s egy új időszámítás kezdetét jelzik. Az új rend kialakításáért folytatott küzdelem kitüntetett színtere Európa, azon belül is az Európa Unió jövője. A júniusi európai választások arra a kérdésre adnak választ, hogy folytatódik-e a józan ész trónfosztása, mégpedig egy progresszív-technokrata-liberális ideológia nevében, és a Klaus Schwab-féle Great Reset nevében Európa behódol az új Globális Birodalomnak, vagy pedig a nemzetállamok szuverenitás- és identitásvédő szabadságharca megállítja ezt a folyamatot – vázolja a helyzetet. A szerző mottója Georg Jellinek sora, miszerint 

Tóth Máté energiajogász a nép és államrend viszonyáról írt. A szerző szerint a természetes államcél a népre irányul, vagyis egy domináns nép határozza meg az államrendet. Az államalkotó nép egy kohéziós egység, a szerző ezért felhívást közöl a népiség visszavételére.

Liktor Zoltán Attila jogtörténész a jogállamiság, alkotmányosság és bírói függetlenség kérdéséről írt a szuverenitás historikus tükrében. Az Európai Unióban és a nemzetközi beszédtérben sokszor úgy emlegetik Magyarországot, mint a volt szocialista országok egyikét, ahol a jogállamiságot csak 1989-ben ismerték meg, mintha a 20. század diktatúrái nem csak megszakították volna az évezredes magyar alkotmányfejlődést. Magyarország valóban csak három és fél évtizede nyerte vissza önállóságát, de a szuverenitásért folytatott küzdelem jóval régebbre nyúlik vissza, mint a II. világháború. A szuverenitás, a jogállamiság, illetve a bírói függetlenség kérdésköre kapcsán a másokkal való együttélés terén Magyarországnak évszázados tapasztalata van, gondoljunk csak az 1526 és 1918 közötti időszakra, amelynek ismerete a mai vitákhoz jó tanulságul szolgálhat.

Gulyás László történész a magyar nemzetépítésről írt a 18. század végétől napjainkig. Bár a dualista nemzetépítés komoly eredményeket ért el, a szétszakítottság első korszaka (1918-1944) megindult a brutális trianoni békediktátummal. A trianoni Magyarország próbálta védeni a magyar kisebbséget a környező országokban, eközben a revíziós politikán dolgozott, mely a szerző szerint „jelentős nemzet- és államépítési siker volt”. Rákosi és Kádár alatt viszont a párt szovjet utasításra tartózkodott attól, hogy szót emeljen a határon túli magyarokért. Gulyás szerint 

Veszprémy László Bernát történész, a Corvinák főszerkesztője, lapunk munkatársa a lángba borult Közel-Keletről írt. Mint jelzi, a Hamász átírta a Közel-Kelet szabályait október 7-ével, már nem lehet visszatérni oda, ahol korábban voltunk. Izraelnek le kell győznie a Hamászt, de ezzel belesétál a Hamász (és Irán) csapdájába, melynek célja a zsidó állam nemzetközi hírnevének súlyos megtépázása. A szerző kiemeli, hogy Magyarország támogatja Izraelt, és hogy hála a magyar kormánynak, nálunk nem voltak antiszemita-anticionista palesztinpárti tüntetések.

A lap közli L. Simon László beszédét a művészi szabadságról és az intézményi autonómiáról. „A szabad alkotáshoz autonóm intézményekre is szükség van. És annak az igazságnak a belátására, hogy a politika nem tud mindent uralni, és nem is kell rá törekednie, éppen saját távlatos céljainak érvényesülése érdekében.”

A fentieken kívül Fejér Ádám az európai kultúrközösségek védelméről írt, Vargha Bálint Tamás a kapitalizmus végéről és a baloldali történeti perspektíváiról, Fabó Edit az államalkotó kultúráról, Zachar Péter Krisztián pedig a liberális államrend keresztény korrektívumáról írt.

A lap recenziókat is közöl, Békés Márton Konzervatív forradalom c. könyvéről Tóth I. János, Kurucz Barnabás és Czopf Áron írt, Orbán Balázs Huszárvágásáról Dezső Tamás, G. Fodor Gábor „Késes” emberéről Fekete Rajmund, Szilvay Gergely Reakciós feljegyzéseiről Rajcsányi Gellért, Hortay Olivér és Fűrész Gábor Új hidegháború küszöbén c. könyvéről Biró András, Máthé Áron Több mint 150 tény az ukrán-magyar kapcsolatról c. könyvéről Veszprémy László Bernát, a Schmidt Mária tiszteletére született tanulmánykötetről pedig Halkó Petra.

A Kommentár továbbá régi szokásának megfelelően most is közölte a tavalyi év fontos hazai konzervatív könyveinek listáját.