„Modell nélkül képtelen lennék festeni” – mondta Pierre-Auguste Renoir, akinek az életművét ilyen teljességben most először láthatjuk Magyarországon. A Szépművészeti Múzeum Renoir – A festő és modelljei című válogatása a csúcsművekre, azon belül is az alakábrázolásokra koncentrál, több mint húsz közgyűjteményből összesen mintegy hetven alkotással.
„Először nyílik Magyarországon az egész életművet átfogó, nagyszabású Renoir-tárlat, és ez a világban bárhol ritkaságnak számít”, mondta Baán László, az intézmény főigazgatója a beharangozó sajtótájékoztatón. Méghozzá egy régóta tartó sorozat részeként: a Szépművészeti Múzeum a francia impresszionista és posztimpresszionista korszak jelentős művészeit bemutató nagy sikerű kiállításai után (Monet és barátai, 2003; Van Gogh Budapesten, 2006; Cezanne és a múlt, 2012; Cezanne-tól Malevicsig, 2021) ebben az évben Renoir életműve került sorra.
A választást indokolja, hogy még 2019-ben a Szépművészeti 3,5 milliárd forintért megvásárolta a festő Fekvő női akt (Gabrielle) című remekművét, amelyet az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) Liget Budapest projekt keretében elkészült épületének átadóján mutattak be. Ez az akt egy három darabból álló sorozat része, így rögtön felvetődött az ötlet, hogy – a világon először – másik két párdarabjával együtt kellene bemutatni.
A párizsi Musée d'Orsay-vel és a Musée d'Orangerie-vel együttműködésben végül nem csak ezt a két festményt sikerült kikölcsönözni a budapesti kiállításra: több mint 20 közgyűjteményből összesen mintegy hetven Renoir-mű látható a Szépművészetiben. A Renoir – A festő és modelljei című válogatás a csúcsművekre, azon belül is az alakábrázolásokra koncentrál, bemutatva, „mitől volt Renoir a legeredetibb az impresszionisták között is”. A tárlat egyik francia kurátora – Cécile Girardeau és Kovács Anna Zsófia mellett –, Paul Perrin azt is hangsúlyozta,
hogy ez a legszebb Renoir-kiállítás, amit valaha látott.
A cím és a fókuszba helyezett téma nem véletlen. „Figurális festő vagyok”, hangoztatta magáról Renoir is, arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte. Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak.
A Szépművészeti tárlata tematikus elrendezésben – Barátok és támogatók (portrék, köztük a kevés önarcképek egyike); Modern életképek – A gáláns ünnep újraalkotása; A családi kör; Enteriőrök. Meghittség és harmónia; Az akt mestere; Az idős Renoir –, festményeken, grafikákon, szobrokon keresztül vizsgálja Renoir viszonyát a művészetét inspiráló modellekhez.
A legnagyobb szenzáció, a világon először együtt látható Három fekvő akt mellett olyan főművek is láthatók most a Szépművészetiben,
mint sok más mellett A hinta, A vidéki tánc, A zongorázó lányok két verziója vagy az életművet összegző utolsó festmény, A fürdőzők.
Utóbbiról Matisse azt írta: „a legszebb kép, amit valaha festettek”.
A kiállítás záró termében alig lehet elszakadni attól a folyamatosan újrakezdődő, különleges, 1910 után készült, háromperces filmfelvételtől, amelyen keresztül betekintést nyerhetünk az idős Renoir mindennapjaiba. Az artritisz miatt ekkora már teljesen eldeformálódott kezű, tolószékben ülő, ám töretlen munka- és életkedvű mester barátja-műkereskedője, Ambroise Vollard társaságában, illetve festés közben látható. A háttérben felbukkan az a kép, amely alapján készülhetett a mostani tárlaton is helyet kapott Kisbaba keksszel című színes litográfia. Az egykori kisbaba pedig nem más, mint az a Jean Renoir filmrendező, aki a francia és az egyetemes filmművészet kiemelkedő alakjaként kiváló könyvet is írt apjáról: az Apám, Renoir sajátos, őszinte megnyilatkozásokkal és elevenséggel teli ötvözete az életrajznak és a memoárnak.
Renoirt (1841–1919) az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől. A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért. Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve. Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni, aki páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával a következő generáció nagy alakjait, Pablo Picassót és Henri Matisse-t is inspirálta.
Nyitókép: Pierre-Auguste Renoir aktsorozata a Renoir – A festő és modelljei című kiállítás megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban 2023. szeptember 21-én. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
A nagyszabású tárlat apropója Munkácsy Mihály születésének 180., halálának 125. évfordulója. A kiállításon a jól ismert művek mellett ritkán vagy hazai közönség előtt még soha nem szerepelt alkotások is szerepelnek. Ezzel nemcsak a Munkácsy-képet szeretnék árnyalni, cél az is, hogy az egykor világsztár festő újból felkerüljön a globális térképre.
Mégpedig a Szépművészeti Múzeum „Munkácsy – Egy világsiker története” című kiállításához.
A „randi” oka nem világos.
Sajnos nemcsak a fővárosban, de vidéken se múltak el nyomtalanul ezek az „embert próbáló”, „leszakadást hozó”, a „kultúrát megvető” évek...
Az USA-ba kivándorolt magyar származású fotográfusok munkái első alkalommal mutatkoznak be a Szépművészeti Múzeumban, sőt az egész világon. A Bartók Tavasz keretében megvalósult kiállításon több mint harminc fotóművész, köztük André Kertész, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi, Robert Capa és Kondor László képeit láthatja a közönség.
Végtelenül szabad volt, hihetetlenül vicces és laza, aki csak találkozott vele, rögtön megszerette – mondja Reigl Juditról a festőt újra felfedező Makláry Kálmán.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
