Világhírű kortárs magyar szobrász munkái állnak a köztereken Dubaitól Brazíliáig

Sokakban merültek, merülnek föl ellenvetések, kérdőjelek a Kossuth-díjazottak kapcsán – meg amióta létezik ilyen, hogy művészeti díj –, ám biztosan nem tartozik ebbe a kategóriába a 2022-ben Kossuth-díjassá avanzsált szobrász, Szmrecsányi Boldizsár, művésznevén Boldi személye, akinek életművét a természetes kritikákkal együtt is általános elismerés övezi – tegyük hozzá gyorsan: az egész világon.

Magyarországon Boldit a pár év alatt 

vagy a Kőláb az Egyetem tér szélén, pedig a kisplasztikái is minden figyelmet megérdemelnek, sőt:  gömbölyded, égre néző alakjait meghatározhatatlan, kellemes, belső fény vonja be, a figurák egyszerre születtek tapintásra, a hétköznapok birtokba vételére és az öröklétre.

Boldival beszélgetve arra jutottunk, túl sok figyelmet kapnak a művészettel foglalkozó írásokban (is) a napok, a percek botrányai, a rosszindulat fűtötte politikai baromságok – amik aztán pár évente változnak –, ahelyett, hogy megkérdeznénk magukat a művészeket. Most ezt tettük.

Külföldi sikerek: Amerikától Koreáig

Boldi a legnagyobb szakmai sikerének egyértelműen a már említett Kossuth-díjat tartja, derül ki rögtön a beszélgetés elején. „Meglepő fordulat volt az életemben, nem is számítottam rá, bár Munkácsy-díj után már rebesgették, hogy talán megkapom egyszer” – mondja a művész.

amit Boldi az évek során egyre följebb tornászott. „Valójában a külföldi szobrászokhoz képest is több díjat kaptam külföldön, mint ők. Úgy kaptam ezeket a díjakat, hogy nem ismertem senkit. A munkáimat kivittem, és ezek az alkotások a saját atmoszférájukkal nyerték el a szakmai zsűri tetszését” – meséli Boldi.

Hangsúlyozza: „A külföldi kiállításokat tudatosan építettem, ami azért volt fontos, mert a nemzetközi színtéren érvényesülni eleve sokkal nehezebb – sorolhatnám a nagy neveket a francia művészetből, de a lényeg az, hogy egy ilyen vezető kultúrában magyarként, a 2000-es években kijutva, a semmiből indulva nagyon alacsony esélyeim voltak: aztán lett, ami lett.”

A tények: Boldi 1994 óta a hazaiak mellett rendszeresen vesz részt nemzetközi kiállításokon és művészeti vásárokon – Bécs, Párizs, Cannes, Hága, Basel, Dublin, Isztambul, New York, Miami, Trenton (New Jersey), Peking, Icheon (Korea), Guatemala, Rijád, Rabat jutnak eszébe hirtelen. „Külföldi egyéni kiállításaim Rómában, Hágában, Párizsban és Bécsben voltak, köztéri munkáim pedig több országban – Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Hollandiában, Cipruson, Dubaiban, Burkina Fasóban, Guatemalában és Brazíliában – is megtalálhatók. 

– tudjuk meg.

Az isteni harmónia megjelenítése

Boldi az ars poeticájával kapcsolatban így fogalmaz: „Hívő ember vagyok, ami számomra művészként is sok mindent meghatároz. Nagy szerencsém, hogy hitemet az alkotásban is meg tudom élni: 

A szobrok nem a gyorsaságról, nem a tolakodásról szólnak, hanem az átszellemült munkáról, tulajdonképpen a teremtésről. „Minél tisztábban, finomabban szeretném a harmóniát megjeleníteni” – mondja.

Boldi XVI. Benedek pápára is hivatkozik, aki pár éve föltette a kérdést: mi lett a művészettel, mi lett a művészekkel, hova tűnt az isteni harmónia keresése az alkotás folyamán? A szobrász valahol erre a pápai fölvetésre is reagál az életművével.

A szobrok nemi jellegének a kidomborítása kapcsán Boldi leszögezi: „Nem erotikusak a szobraim, az pedig

Olyan szobrot én nem láttam még, ami figuratív ábrázolásban semleges volna. Álljunk meg egy pillanatra: itt több tízezer éves időszakról beszélünk! Nem obszcenitásról van szó, hanem a tiszta nemiség időtlen ábrázolásáról, megint csak a harmóniáról.”

Hogy mit adhat az ő szobrászata a művészethez nem értő többség számára? Boldi szerint „a rohanó világunkban elgondolkodtató, hogy kérem, itt egy ember, aki időt álló anyagokkal dolgozik, energiát nem kímélve. Talán elgondolkodnak, hogy ezek a szobrok nem eldobhatóak, hanem az örökkévalóságnak próbálnak megfelelni.”

Döbbenet Burkina Fasóban

A művek befogadásáról szólva Boldi úgy véli, „amit Grand artnak nevezünk, azt ezerszer is megnézhetjük, ezerszer is meghallgathatjuk, ezerszer is elolvashatjuk, nem válik unalmassá, mert olyan örök értéket sugároz, amit a különböző pillanatban mindig teljesen másképp fogad be az ember, mégis ugyanolyan erős érzéseket vált ki belőle.”

Megkérdeztük Boldit, hogy mehet át szerinte az „üzenet”, kell-e üzenet egyáltalán, vagy a művész csak fölvázolja a vízióját és a többi nem az ő dolga? Erre érdekes történetet hallhattunk: „Burkina Fasóban egyszer öt héten keresztül faragtam egy szobrot. Az ottani, afrikai őslakosok odajöttek munka közben, végül tolmács segítségével, egy idő után beszélgetni kezdtünk. Döbbenet volt, hogy ezek a nem európai kultúrában felnövő emberek mennyire máshogyan álltak a szoborhoz. 

Azt kell mondjam, a tiszta gondolkodásukkal sokkal közelebb kerültek ahhoz a vízióhoz, amit meg akartam jeleníteni, mint a civilizált világ befogadói.”

„Értelem és érzelem egyensúlya”

„Az, hogy valaki jobboldali, vagy baloldali, nem befolyásolhatja a művei értékelését” – szögezi le Boldi az alapvetést. „Ha elmegyek egy zsűribe, engem nem érdekel, ki honnan jött, hanem az érdekel, mit állított ki. Ezt azért mondom neked, mert 

A művész egy történelmi példát is felhoz: „Michelangelót egyenesen megfenyegették: ha nem megy faragni a pápának, az életével játszik. De erre már senki sem emlékszik, csak a minőségre.”

Végezetül álljanak itt a Boldi munkásságát kiválóan ismerő és értő Jimenez Deredia kortárs képzőművész sorai: 

Boldi művészete az emberi testet nem a pszichológia irányából közelíti meg, inkább szintetizál és egyszerűsít. Egyfajta ferences egyszerűséggel összegzi az eszmény és a finom érzékiség keresését, amit oly mértékig kimunkált és lecsiszolt felületekkel fogalmaz meg, hogy azok a szemlélőt az alkotások megtapintására ösztönzik. Művei jelentősek és sugárzóak, alkalmasak világképének közvetítésére.”

Nyitókép: Rollerező (gránit), fotó: Slezák István