Cél csak egy lehet: a nemzet fennmaradása és előrehaladása – Herczku Ágnes a Mandinernek

Noha István király személyét tekintve mára nagyjából egyetértés van hazánkban, az államalapító történetünk mégiscsak egy ellentétre épít: két tábor, két meghatározó személyiség, két ideológia. 

„Hát... itt ülünk most negyven év után, és egy újabb nagyszerű előadás készülődik. Én azt gondolom, hogy az a konfliktus, az a történelmi tragédia, hogy Magyarországon a történelem során gyakorta a nemzeti hagyományok őrzése és a progresszió, a felemelkedés és az európai integráció vágya gyakran szembe fordult egymással, már az államalapítás idején is kimutatható volt, és azóta is jelen van a társadalomban.

Ez a darab azt bizonyítja számomra, hogy ezt a konfliktust csak a művészet erejével lehet feloldani – hiszen az előadás végén István és Koppány mindig együtt hajol meg” – mondta Bródy János az előadás-bejelentő sajtótájékoztatón.

A negyvenedik születésnapját ünneplő darab ezúttal megint új köntösben áll majd a nagyérdemű elé, ezúttal Novák Péter rendezésében. A mű kortalanságáról, a szerzőpáros bravúros munkájáról, az új előadás formabontásáról, a magyar nép megosztottságáról és Réka béke-nagyköveti szerepéről az őt megformáló Herczku Ágnes népdalénekessel beszélgettünk.

Negyvenéves az István, a király rockopera, mit gondol, mi a titka ennek a kortalanságnak?

Egy mű témája önmagában nem feltétlenül predesztinálja a művet, 

Ez a megformálás a titka a Szörényi-Bródy szerzőpáros rockoperájának, ami egy idő után gyakorlatilag klasszikussá vált. És mint minden klasszikus mű esetében, az István, a királynál is az idő döntötte el, az lesz-e vagy sem. Minden klasszikus mű kortalan, megmarad, mint az olaj a víz felszínén, mindig elő lehet venni, mindig hozzá lehet rendelni az aktuális kor olvasatát. Másfelől egy népet mindig érdekli a saját történelme. Így természetesen a témaválasztás sem elhanyagolható. De a sikerhez kellett a negyven évvel ezelőtti előadók nagyon erős és hiteles szerepformálása is. Gondolok itt elsősorban Varga Miklós és Vikidál Gyula elképesztő hangjára, de Berek Kati lehengerlő Sarolt-karakterét, vagy Sebestyén Márta „tiszta forrásból” merítő finomságát is említhetném. Etalonná váltak minden későbbi szereplő számára.

Rékát fogja alakítani az előadásban, milyen az ő karaktere?

A korrepetitorral, Károly Katalinnal arról beszélgettünk az első próbán, hogy úgy képzeljem el Rékát,mint aki egyfajta biztos pont, a legzűrösebb helyzetekben is rendíthetetlenül kitart a hite és meggyőződése mellett. A pogány Koppány lánya, aki elhagyva ősei hitvilágát, kikeresztelkedik és mélyen vallásos keresztény lesz. A személyében kettősség van, de önellentmondás nélkül, végig valamiféle hidat jelképezve. Réka az örök humanitárius, a béke nagykövete, aki mindenáron szeretné
elkerülni a vérontást. Amikor ez nem sikerül, akkor pedig egy 

A megbocsátást és vele apja méltó temetését kéri.

Amit végül Sarolt megakadályoz...

Igen. Szerzői bravúr, hogy nem Istvántól kapja az elutasítást. Ugyanakkor Réka, egyrészt elfogadja István győzelmét, másrészt felajánlja hűségét és a lojalitását. Ebben a helyzetben is a békére, a nyugvópont elérésére, tiszta helyzetre törekszik. Ennek a tisztaságnak tökéletes megformálója volt annak idején Sebestyén Márta. Ez a törékeny szépség fogott meg annak idején a legjobban a lemezről, ennek köszönhetően lettem aztán a népzene szerelmese.

Vannak-e közös vonásaik Rékával?

De egy-egy ilyen karakter megragadásánál nem feltétlenül segít, ha az ember hordoz magában valamilyen – a megformált karakterrel azonos – tulajdonságot. Ennél sokkal fontosabb az, hogy milyen a beleérző képessége. Jaj annak az előadónak, aki csak olyan szerepekben hiteles, ami a saját karakterével összecseng. (Nevet)

Azt már tudni, hogy Novák Péter rendhagyó előadást rendez. Mi lesz a legnagyobb formabontás?

Akkor tudnék erre korrekt választ adni, ha az elmúlt negyven év összes kiemelkedő rendezését láttam volna, de sajnos nem így van. Amit viszont a negyven évvel ezelőtti előadáshoz képest tudok mondani – és szerintem zseniális ötlet –, hogy Torda szerepét, amit annak idején Deák Bill Gyula énekelt, most két ember fogja megformálni, Köteles Leander és Sena Dagadu. Azt a bizonyos ősi pogány imádságot, ebben az előadásban Sena fogja énekelni.  Ez többek között azért is remek ötlet, mert „látó” embernek, sámánnak, vagy táltosnak lenni nem feltétlenül volt nemhez kötött kiváltság. Ráadásul Senának hihetetlen őserő van a hangjában, ami kiválóan passzol a szerephez. Ő az, aki mindenen és mindenkin felül áll, ő a kapcsolattartó az égiek, a szellemek, a túlvilág és az emberek között. És mivel Sena magyar anyától és ghánai apától született, egzotikus megjelenése csak erősíti ezt a misztikus kívülállóságot.

Az előadás bejelentésekor a Nemzeti Múzeumban elhangzott, hogy ez a mű egyfajta nemzeti minimummá vált. Valljuk be: manapság kevés ilyen dolog van. Mit gondol, mi tette azzá az István, a királyt?

Ha végignézünk a történelmünkön, azt láthatjuk, hogy valamiért szeretünk kétcsónakos létet élni. Ez már ebben a történetben is kirajzolódik: Koppány vagy István. Tovább lapozva: a török vagy a német; kuruc vagy labanc; a Monarchiában (is) – konzervatív vagy liberális; kommunizmus vagy demokrácia?  

Ha ilyenek maradunk, az biztos, hogy a mű, az aktualitását nem fogja elveszíteni. Viszont az „örök aktualitás” is klasszicizál, és ezzel vissza is értünk a beszélgetés elejéhez. Hogy a téma ugyan fontos, de fontosabb a megformálás milyensége. Ebben az esetben Bródy Jánosnak tömörségében rendkívül kifejező, lírai, olykor szellemes és ironikus fordulatokkal is teli, giccsmentes szövegeit emelném ki, Szörényi Levente kitűnő zenei karaktereit, és kettejük együttes szerzői zsenialitását, aminek eredménye, hogy a zene és a szöveg kerek, egész egységet alkot. Mindezt Mártha István szimfonikus zenekari hangszerelése pedig egy nagyszabású, „fajsúlyos” darabbá teljesítette ki. A színpadi adaptációban pedig Novák Ferenc Tata korszakalkotó koreográfiája szintén feledhetetlenné tette az előadást, hiszen hatalmas újítás volt, hogy a táncosok rockzenére a néptánc nyelvén „beszéltek”.

Milyen üzenete lehet a műnek a XXI. század Magyarországán?

Hát nagyon remélem, hogy az, ami talán az eredeti műnek is volt – 

Meg kell egyeznünk abban, hová akarunk nemzetként eljutni, de az oda vezető út különböző is lehet. És hogy miben rejlik egy nemzet ereje, azt Széchenyi Istvánnál pontosabban nem fogalmazta meg senki. Számomra az a nemzeti minimum. Ne Saroltnak legyen igaza: „Egymás ellen acsarkodva, nem egy nemzet itt a nép.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner