Kemény Dénes, Kásás, Szecska, Biros és dedikált vízilabdák – így startolt el a Magyar Mozgókép Fesztivál!

2023. június 08. 12:00

A magyar film legnagyobb hazai seregszemléjén az elmúlt év legkiválóbb alkotásait láthatja a közönség, a zsűrizésben pedig olyan nevek vesznek részt, mint Koltai Lajos vagy Dobó Kata.

2023. június 08. 12:00
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Kemény Dénes, Kásás, Szecska, Kiss Gergely és egy pár, a csapat által dedikált labda – így startolt el a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben. Ez az esemény a magyar film legnagyobb hazai seregszemléje, így az elmúlt év legkiválóbb alkotásait láthatja itt a közönség. 

A veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai című – tagadhatatlanul lenyűgözőre sikerült – alkotással nyitott a hazai filmeket felvonultató szemle. Kevés fényesebb fejezete van a magyar sportnak, mint az 1997 és 2008 közötti időszak, amikor az egymás után három olimpiai aranyat nyerő magyar férfivízilabda-válogatott dominálta a világ pólósportját. A nemzet aranyai című mozi ennek a fantasztikus menetelésnek állít emléket. Zákonyi S. Tamás rendező-producer a világszerte csodált és elismert magyar vízilabdasport sikerekkel tarkított időszakának eddig nem ismert hátterét a csapattagok és a nemzetközi ellenfelek szemszögéből mutatja be.

 

A díszvetítésen nagy volt a meglepetés, ugyanis egyszer csak váratlanul megjelentek a „Kemény-legények” is, kezükben egy-egy, az akkori csapattagok által dedikált vízilabdával, amelyet a közönség sorai közt járva odaadtak néhány szerencsés látogatónak.

Ezen a ponton bevallom: én is kaptam egyet!

Egészen pontosan Varga Dani adta a kezembe, a maga kétméteres valójában, majd jó szórakozást kívánt a filmhez. Az este további részében madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam attól, mekkora kincset tartok a kezemben, hiszen ezeknek a srácoknak a játékán nőttem fel.

 

 

Nagy öröm számunkra, hogy immáron harmadik alkalommal találkozhat a filmkedvelő közönség és a szakma képviselői ünnepi keretek között a Magyar Mozgókép Fesztiválon. 2021-ben újra otthonra talált a mozgóképszakma a festői Veszprém-Balaton régióban, és azóta is minden évben izgalmas vetítésekkel, közönségtalálkozókkal, pezsgő filmes programokkal várjuk a látogatókat Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi bűvös háromszögében” – állt Káel Csaba köszöntőjében.

Az idei filmszemlét közösen szervezi a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. A Magyar Mozgókép Fesztivál részeként sor kerül majd a Magyar Mozgókép Díjak átadására is. A tavalyi évhez hasonlóan idén is több szakmai szervezet vesz részt az előzsűrizésben, ám idén két újdonsággal jelentkezik a fesztivál: a nemzetközi trendekhez igazodva egy öttagú zsűri dönt a filmek versenyén,

köztük olyan nevekkel, mint Koltai Lajos vagy Dobó Kata.

Illetve a díjak köre a Diákzsűri-díjjal is bővül idén.

A 2023-as Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója, Csáky Attila producer köszöntőjében úgy fogalmazott: „Négy napra megállítjuk az időt, hogy az elmúlt százhúsz év magyar filmhagyományain keresztül összefoglaljuk és megmutassuk mindazt, ami ma a legfrissebb magyar film. A Magyar Mozgókép Fesztivált a magyar film és mozgókép ünnepének, összegzésének és kirakatának gondolom.”

 

 

Idén kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok – jelképes 500 Ft-os áron. Az idei Berlinalén tartott világpremier után itt lesz Fehér György 1989-ben készült Szürkület című filmjének (pontosabban annak digitálisan felújított változatának) hazai premiere is.  Az érdeklődők – az ország bármely részéről érkezzenek is – kedvezményes 2023 forintos áron válthatnak majd vonatjegyet Veszprémbe.

Az Európa Kulturális Fővárosa és a Mozgókép Fesztivál kapcsolata – ha lehet így fogalmazni – egy születés előtti kapcsolat, hiszen mielőtt a Mozgókép Fesztivál ötlete megszületett volna, egy film-piknik formájában már jelen volt a régióban a mozgókép-kultúra. Amikor elkezdtük a felkészülést az idei évre, és elindult a Veszprém-Balaton kulturális fővárosi régió programjainak tervezése, tudtuk, hogy mindenképpen élni szeretnénk azzal a nagylelkű felajánlással, amelyet Káel Csaba tett a két program összekapcsolása terén” – mondta a rendezvény korábbi sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Navracsics a hivatalos programfüzet köszöntőbeszédében úgy fogalmaz: „Ez az esemény nem csak egy átlagos filmszemle, ahol az alkotók, a szakma képviselői találkoznak egymással. Ez a fesztivál jó eszköze a közösségépítésnek, hiszen például

Hogy olvasóinknak is ajánljunk pár programot: a fesztivál második napján a füredi Balaton moziban többek között Csoma Sándor, Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje is szerepel a műsorban, a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak. Pénteken délután pedig a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője, valamint Kónya Imre volt belügyminiszter. Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Színház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.

 

 

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dr. Greta Grünberg
2023. június 08. 14:52
Aljasságra, erőszakosságra neveli a fiatalokat, nem csoda, hogy itt a Balkánon népszerű "sport".
pipa89
2023. június 08. 14:10
Őszintén? Annyiszor kaptam "majdnem-infarktust", ahányszor medencébe szállt a csapat világversenyeken és az olimpián. Kemény Dénes kapitány formaidőzítése szuper volt. A csopimeccseken belefért egy-egy fiaskó, de utána menetelés. Óriási öröm volt, hogy az utolsó napra mindig aranyeső volt a pólósoknak és kajak-kenusoknak köszönhetően. Sydney, Athén, Peking., Álomcsapat! Köszönet a maradandó élményért, ami a fiatalságom része.
anegy_
2023. június 08. 13:44
Már az előzetes is könnyet csal a szemekbe. Legendás hősök a mi "arany" fiaink, lányaink!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!