A tavalyi húsvétra időzítették a premiert; de a fősodratú sajtó némi meglepetésre csak idén, na jó, nem meglepetésre, hanem az egyik népszerű streamingszolgáltatónak hála kapta fel a fejét a Stu atya (Father Stu) c. filmre. Pedig itt igazi hollywoodi rosszfiúk, Mark Wahlberg és Mel Gibson viszik a prímet: Wahlberg, aki a nem éppen angyaléletű Stuart Longot; Gibson, aki a botrányhős édesapját alakítja.
Mondanom sem kell, hogy a megtéréstörténetet feldolgozó alkotásra idejekorán rásütötték a bélyegeket. Itt van például rögtön a történet: hogy a fenébe lehet egy olyan srácról filmet forgatni, akit lenézett az apja; ezért, hogy bizonyítson neki és magának, bokszolónak, amatőr színésznek, majd bolti eladónak állt? Egy olyan emberről, aki mexikói szerelme miatt keresztelkedett meg, ám időközben motoros balesetet szenvedett, aminek lassan, de biztosan lelkipásztori hivatás lett a vége? Te jó ég! Sehol az egyházat és a világunkat egyre csak sújtó papi szexuális visszaélések bemutatása; de még a társadalmi kisebbségek borzasztó helyzetéről sem esik szó igazán a filmben! Meg az egyik szereplő: egy újabb alkotás, amelyben a Passióval magát végérvényesen kiíró Gibson szerepet kap? Erre már tényleg nincsenek szavak. Az Oscar-jelölésnek is fuss: itt a vége!
Utóbbit talán tényleg megérdemelte volna Wahlberg az alakításáért (ez lehetett volna a harmadik aranyszobros jelölése), azonban
egyértelmű: nem a különböző elismerések bezsebelésére ment ki az (öröm)játéka.
A hollywoodi színész 2016-ban hallott először az amerikai lelkipásztor, Stuart Long történetéről. Megérintette, ezért rengeteg energiát, időt és pénzt ölt a produkcióba. De még azon is túl. Hiszen az egyébként testépítéssel úgyszintén foglalkozó Wahlberg a harmincnapos forgatásra tizennégy kilót szedett fel; mégpedig úgy, hogy napi hétezer kalóriát vitt be szervezetébe. Szükség volt minderre, a valódi Stuart Longnál ugyanis épp a szemináriumi évei alatt egy gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak az orvosok; ami miatt előbb mozgáskorlátozott lett, majd el is hízott. Ezt a vásznon mindenképpen be kellett mutatni. Stuart Long végül egy rehabilitációs központban kötött ki; ott élt, szolgált mint gyóntató és lelkivezető. Prédikációit, történeteit hosszú sorok hallgatták 2014-es haláláig.