Jézus, az akcióhős? – a vallási giccsről nyílt kiállítás

Írta: Kéri Gáspár

A múzeumnak helyet adó Deák téri klasszicista épület utcaszintje alatt kialakított korszerű kiállítótérbe lépve már az első métereken erős impulzusok érik a látogatót, s erre a bejáratnál finom iróniát kölcsönözve egy felirat is figyelmeztet: a kiállítás tárgyai alkalmasak a szépérzék és a jóízlés megzavarására! A helyiség előterében Krisztus és Szűz Mária képeinek diptichonjával párhuzamosan a giccs formai és szemantikai kérdéseivel az elsők között foglalkozó Abraham André Moles filozófus egy mondata ad jelentékeny sorvezetőt:

Ennek tényéről máris megbizonyosodhatunk a derekunkig sem érő 3D nyomtatott, számtalan színben rendelhető Luther-plasztikát felülnézetből szemlélve, melynek eredetije Wittenberg főterén áll 1821 óta. Krisztus arasznyinál alig nagyobb hófehér alakja elé lépve – mely a feltámadás után ábrázolja a Megváltót – hasít belénk a felismerés, hogy a klasszicizmus egyik legnagyobb szobrásza, a dán Bertel Thorvaldsen szobrának kicsinyített és sokszorosított replikájával szemezünk, melynek carrarai márványból faragott, közel három és fél méteres eredetije a koppenhágai Miasszonyunk katedrálisban található. Amennyiben e két plasztika még nem vágta le a biztosítékot – hiszen Kanttal szólva a szép mégiscsak az, ami érdek nélkül tetszik –, akkor az eredeti csomagolásában kiállított Jesus action figure bizonyára sokakban mély benyomást fog kelteni. 

Persze az összkép nem ennyire nyilvánvaló a kiállítást böngészve, hiszen a népi vallásosság, vele a népművészet néhány olyan példájával is találkozunk, ahol a névtelen alkotó önkifejezésének felsejlő szikrája mintha kimozdítana a giccs béklyóiból. Ezekkel a tárgyakkal a kurátoroknak szándékaik vannak a kiállításon, hiszen a valódi értékek felmutatása sem lehet kérdéses. Azonban nincs megállás: olajnyomatos szentképeken, szalvétára nyomtatott Raffaello-angyalkákon, Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját idéző hímzésmintán, valamint pravoszláv matrjoska babákon át jutunk el a Međugorje zarándokhelyéről hozott szűz máriás öngyújtóig, és a Madonnát a gyermekkel megformáló gyertyáig – utóbbinál ingoványos gondolataink támadnak azzal kapcsolatban,

Rendhagyó a gondolat, amely a Múzeumok éjszakája programsorozata idei jelmondata, a Gombold újra! felszólítása nyomán született a kiállítás kurátorai, Borókay Zsófia és Harmati Béla László művészettörténészek fejében: vitatott, hamis vagy egyenesen értéktelen tárgyak tucatjaival berendezni a múzeum kiállítótereit, s e tárgyak felől megvizsgálni az érték fogalmát, velük a tömegtermelésben gyártott, vagy mély hittel vezérelve, a négy fal között készített vallási témájú tárgyak létjogosultságát. 

Már a megnyitó is rendhagyó volt azzal a gesztussal, hogy felkért személy helyett maguk a kurátorok folytattak párbeszédet a közönség előtt, hogy kezdeti dilemmáikat, majd határozott céljaikat fogalmazzák meg a kiállítással kapcsolatban. A megnyitó után Pröhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, egykori államtitkár és múzeumigazgató tartott tárlatvezetést. 

Nem vitás, a giccs mindenhol és mindenben körülvesz bennünket, formálja ízlésvilágunkat és gondolkodásunkat; legyen szó irodalomról, zenéről, képzőművészetről vagy filmről és fotóról. A giccsel tehát foglalkoznunk kell, hiszen úgy szövi át életünket, úgy képes meghatározni a közízlést – vagy a kiállítás aktualitása kapcsán a vallási érzület megnyilvánulási formáit a szuvenírektől a liturgikus tárgyakig –, hogy gyakorta természetesnek vesszük jelenlétét. És ez veszélyekkel jár, hiszen hatása romboló. 

Hogy különbséget tudjunk tenni giccs és érték között, arra máris kísérletet tettek a kurátorok a megnyitón néhány jellemző ellentétpár felállításával.

az érzékenységgel szemben a felületesség, a szenvedéssel szemben a szenvelgés, az emlékezéssel szemben a nosztalgia, a hatásos kompozícióval és az alkotással szemben pedig a hatásvadász trükk és a másolás áll. 

Az érték, mérték, lépték szavak hármasa is közelebb visz a giccs és a valódi érték közötti különbségtételhez, hiszen a giccs mindig torzít, kicsinyít és nagyít, léptéke tehát változik, amire ugyancsak a kurátorok hívták fel a figyelmet. Márpedig úgy a tartalom, mind a forma torzítása hamis képet eredményez, amivel a közvetíteni kívánt tartalom jelentése és mondanivalója is gyökeresen változik, torzul, de minimum sérül. 

A tárlaton nem találunk kiállítási tárgyakat magyarázó szövegeket, és szándékosan kerülték a különféle történelmi felekezetek közötti különbségtételt vagy összehasonlítást, a kiállítás szellemiségében vállaltan ökumenikus. Találunk ugyanakkor a látogatókat megszólító rövid falszövegeket, melyek egyszerre hívnak párbeszédre és segítik az eligazodást. Az egyik ilyen szöveg szerint a giccs közönsége éppen mi vagyunk, mert a giccs többek közt hamis biztonságérzetet ad, nem kell rajta gondolkodnunk, megelégszik a közhelyekkel, ráadásul vonzódunk is hozzá, mivel

A kiállítás tehát a vallás felől közelíti meg a giccs fogalmát, a látogatókat pedig arra szeretné ráébreszteni, hogy az értéktelentől megszabadulva az értéket keressék. Ahogy Harmati Béla László fogalmazott egy interjúban: „Az emberek természetükből fakadóan azért ragaszkodnak a giccshez, mert azok könnyen befogadhatók, emellett olcsón beszerezhetők, nagy mennyiségben rendelkezésre állnak. Már az is sokatmondó, hogy az előzetes vélemények alapján ez a téma jobban érdekli a közönséget, mint más kiállításaink témái. Személy szerint felhördülést várok, pro és kontra egyaránt, ami reményeink szerint egészséges vitát fog generálni.” 

A kiállítás anyaga a Néprajzi Múzeumból és lelkes magángyűjtőktől, köztük teológiai tanároktól érkezett.

A tárlatot múzeumpedagógiai programok kísérik, és a tervek szerint ősszel konferenciát is szerveznek, ahol evangélikus teológusok és külsős szakemberek fogják előadásaikkal és egy kerekasztalbeszélgetés során körüljárni a vallási giccs fogalmát. 

Vallásos giccs – az érték alulnézetből

A kiállítás október 2-áig tekinthető meg az Evangélikus Országos Múzeumban