Jancsó, Huszárik, Makk Károly, a magyar film aranykora a világ élvonalába emelt bennünket – mondja Vidnyánszky Attila, aki a kijevi filmrendezőnek, Maszlobojscsikovnak is vitt egy kópiát a Szindbád című filmből. A Nemzeti igazgatója azt is elárulta, hogy Szabó Istvántól az Apa kamaszkorában nagyon eltalálta.
„Jancsó Miklós: Szegénylegények, Makk Károly: Szerelem, Huszárik: Szindbád – csak hogy három számomra kedves filmet említsek. A magyar filmnek ez a korszaka, a hatvanas-hetvenes évek, amikor még művészet akart lenni, amikor kereste a különleges formai megnyilvánulásokat, titkokat próbált föllebbenteni, abszolút a világ élvonalába emelt bennünket.
Jancsó Szegénylegények-je csodálatos, tele van őszinte indulattal, egy zsigerig ható történetet mesél el, elképesztően erős szereplőgárdával. Látszik, hogy őszinte indulat és nem valamiféle póz vezérli.
Szegénylegények (Jancsó Miklós, 1966)
Huszárik személyes kedvencem, nemcsak a Szindbád, hanem a Csontváry című filmje is elképesztően jó. Az a történetmesélési mód, az a sok asszociáció, a fölvillanó képek, az atmoszférateremtés, a kikacsintások olyan erősek képileg, hogy rögtön világokat nyitnak meg. A zeneisége, a képek ritmusa. Ez a balladisztikus világ nagyon közel áll hozzám, ugyanez izgat engem a színházban.
Egy időben személyes missziómnak éreztem, hogy a Szindbád hírét vigyem, több barátomnak vittem el a filmet videókazettán, például a kijevi filmrendezőnek, Maszlobojscsikovnak is. Hogy lássanak és érezzenek kicsit bennünket.
Szindbád (Huszárik Zoltán, 1971)
Ami pedig még kamaszgyerekként ütött meg, az Szabó Istvántól az Apa. Megnéztem, és belém égett. Nagyon szerettem. Ez a fajta költészet mára kikopott a filmművészetből.
Később jött a Tarkovszkij-imádatom, Fellini, Bergman, Buñuel. A művészettel nem egyszerűen hatni akartak ezek a filmek, ahogy a felsorolt nagy magyarok is, hanem keresgéltek, az emberi lélek és a világ titkait kutatták, az Isten felé nyúltak. Ezek a dolgok eltűntek sajnos, nincsenek ma már.”
Nyitókép: Földházi Árpád
A ma kezdődő 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak magyar szempontból is erős a felhozatala. Itt debütál Nemes Jeles László és Deák Kristóf új mozija, és egész estés portréfilm rajzolja fel Bölöni László és Dargay Attila életét.
A román sajtóban Magyarország a kulturális önazonosság példájaként jelenik meg.
Vérgőzös akcióvígjáték a család, a feleség, a gyerekek és persze a nagypapa fontosságáról. Senki 2. – kritika.
A pulykakeselyű a lábára üríti székletét, így hűti magát. Akad, akinek az országra kell epét hánynia, hogy a figyelmet fenntartsa.
Pedig az a remény költözött a szívekbe, hogy egy ilyen összetartó, egyet akaró közösség tartósan, társadalmi méretekben is megteremthető.
Kényes témát csomagolt nevetős-megható road movie-ba első játékfilmjében a francia Enya Baroux. A Jó utat, Marie inkább a családi összetartozás fontosságáról, mintsem arról beszél, van-e joga az embernek megmondani, mikor óhajtja befejezni a földi pályafutását.
Érzékenyen érintették a megállapítások a Tisza-vezért.
A Lévai família egyetlen tagja sem indul ezúttal.
