1945. január 27-én halt meg munkatáborban a magyar író, esszéista.
Hetvenöt évvel ezelőtt hunyt el Szerb Antal magyar író, esszéista a balfi munkatáborban, ahová zsidó származása miatti munkaszolgálata során került.
Szerb Antal 1901-ben született Budapesten Szerb Károly óragyáros, kereskedő és Herzfeld Elza fiaként. Édesapjával együtt 1907-ben a római katolikus vallásra tért át (keresztapja Prohászka Ottokár volt), és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. A budapesti piarista gimnáziumban Sík Sándor tanította magyarra és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Az iskolai önképzőkör elnöke és a cserkészcsapat őrsvezetője volt.
Szerb 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra, megtanult angolul és franciául, majd a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924. július 24-én doktorrá avatták. Legnagyobb művei a harmincas évektől születtek: a Magyar Irodalomtörténet és A Pendragon-legenda 1934-ben, az Utas és holdvilág 1937-ben, A világirodalom története 1941-ben jelent meg.
Az irodalmárt 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. Halálának körülményeiről ellentmondásos adatok vannak. Szerb Antalné leírása szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, „nyilas suhancok” félig agyonverték, ezt követően 1945. január 27-én meghalt.
(Forrás: Wikipedia)
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Itt Magyarország. Akinek életünket, nyelvünket köszönhetjük, ott fekszik betegen az ágyon. A szülőnk, a szülőhazánk. Még él, de levegőért kapkod.
Búcsúzóul kapunk egy-egy fotóalbumot. Ahogy nézegetem a képeket, elszégyellem magam. Mindannyiunk nevében, talán mondhatom így. Mert tényleg van valami szégyenletes abban, ahogy élünk. Győrffy Ákos írása.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
Ahogy elkezdünk utánajárni a lehetőségeknek, lassan láthatóvá válik, hogy a saját otthon felé vezető út nem egyetlen nagy döntésből áll.
Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a kultúra hídszerepéről és a 26 országban jelen lévő Liszt Intézetek missziójáról.
Az együttműködés és az összefogás nem csak a politikai elit, hanem a kultúra és a civil szféra feladata is.
Az előzetesből szabadult polgármester költségracionalizálást emleget.
A szurkolók abban bíznak, hogy ez csak egy rossz vicc.
