Az ukránok szerint ez az igazság: így pusztították el őket a magyarok

A videóban azt állítják, hogy a Magyarországon élő 300 ezer görögkatolikus mind ukrán leszármazottak.

Néha kifizetődő az improvizáció.
A Főtér.r számolt be arról kedden, hogy a Kolozsvár Filmműhely első produkciója díjat nyert a III. Hétdomb Filmfesztiválon, mégpedig egy másodikat. Mint írták a cikkükben, a Házsongárdi séta című kis-áldokumentumfilm „elképesztően bájos”, ahogy fogalmaznak, éppen „az improvizatív munkamódszerből” adódó váratlan esetlenségek okán is.
A filmről még azt érdemes tudni, hogy Csibi László filmrendező (Nussbaum 95736, Édes Erdély, itt voltunk) rendezésében Müller Tibor és Szántai Kristóf, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum két diákja domborított a főszerepekben.