Ne szólj száj – Hatalmas kis hazugságok

A Hatalmas kis hazugságok pontosan olyan, mint amilyennek a Született feleségeknek lehetett volna, ha nem egy erőltetett krimibe tuszkolt szappanoperát hoztak volna létre az alkotói egydimenziós karakterekkel. Noha a Lilaakác köz és az elképesztő panorámájú, óceánparti Monterey városában élő irigyelt, jól szituált nők, családanyák és cégvezetők gyereknevelési és párkapcsolati problémákat boncolgatja szintén női szemszögből, a két széria nem egy ligában versenyez. Ez sorozat csak idővel nyílik meg a néző előtt, de aki elég türelmes, annak számára a női lélek olyan bugyrai nyílnak meg, hogy a végén iszonyatosan foga sajnálni, hogy csak hét epizódon keresztül követheti a szereplők sorsának alakulását.

A történet rögtön egy gyilkossággal nyit: valakit megöltek az iskola jótékonysági eseményén. A legtöbb krimitől eltérően viszont ezúttal nem árulják el sem a gyilkos, sem pedig az áldozat kilétét, a nyomozás pedig csak a keretet ad a gyilkosság előtti történéseknek, miközben a kihallgatáson egy-egy városbéli tanú mesél a szereplőkről. Egyik fontosabb szereplőt sem láthatjuk beszélni, így egészen a hetedik részig köszönhetően a bemutatott viharos, és konfliktusokkal, kisebb és véresen komoly drámákkal gazdagon megtűzdelt viszonyoknak, fogalmunk sem lehet, hogy ki ölt meg kit. A Hatalmas kis hazugságok azonban nem krimi, hanem vérbeli családi dráma olyan nőkről, akik a tökéletes élet hajszolása közben kis híján az őrület szélére kergetik magukat, és óhatatlanul kicsúszik a kezükből az irányítás.

Reese Witherspoon elsőre olyan, mint egy negyvenéves verziója a Gimiboszi és Doktor Szöszi összegyúrt verziójának, Laura Dern pedig a karrierista, sikeres anyuka szerepében már nem tátja úgy a száját, mint amikor meglátta a Brachiosaurusokat a Jurassic Parkban. Az alkotók kockáztattak, és eleinte egyáltalán nem mutatják szimpatikusnak főhőseiket: önzők, hangosak, erőszakosak és olyasmit is megkavarnak, amit jobb lenne békén hagyni - vagy éppen csendesek, és kiismerhetetlenek, mint Shailene Woodley vagy Nicole Kidman karaktere, esetleg irritálóan nyugodtak és zen-ek, jógáznak és mindenre van egy tökéletes válaszuk, mint Zoe Kravitz-nek. A sorozat egyik legnagyobb erénye pont abból fakad, hogy mindig akad még egy lap a szereplőinél, így amikor már azt hisszük, hogy kiismertük őket, újra és újra meg tudnak lepni. Ahogy egyre többet tudunk meg róluk, a kezdeti ellenszenv szimpátiává változik, onnantól pedig lehetetlen abbahagyni a Hatalmas kis hazugságokat: részről részre válik egyre jobbá

A történet karakterközpontúan halad előre és a ki nem mondott dolgokra építi a feszültséget. Talán a Twin Peaks-ben működött utoljára az az ordas közhely, hogy az idilli, mindenki ismer mindenkit-kisváros felszíne sötét titkokat rejt, méghozzá azért, mert minimalista eszközökkel, csupán a nagyszerű színészi játékra és párbeszédekre épít. Mindenki nagyon erős, A producerként is közreműködő Witherspoon elsöprő lendületével uralja a képernyőt, a Shailene Woodley-ban tomboló harag és feszültség pedig szinte gyomorszorító. Ha valakit ki kell emelni, az Nicole Kidman, aki egész egyszerűen csodálatos, megejtő és annyi rétegét mutatja be egy toxikus kapcsolattal járó gyötrődésnek, amilyet nem nagyon láthattunk még ezelőtt televízióban. Az sem gyakori, hogy egy sorozat ilyen mélyen képes legyen bemutatni a családon belüli erőszak, a nőket érő elvárások a 21. században és a szülő-gyerek közti bizalmi viszony kérdéskörében.

Az HBO a francia kanadai Jean-Marc Vallée-ra (Vadon, Mielőtt meghaltam) bízta az összes rész rendezését, így egy kifejezetten egységes, összetett rendszert láthatunk és a széria nem esik abba a hibába, hogy többféle direktor stílusa között ingadozva elvesztené a dinamikáját, karakterét. Vallée minden filmjében szuper zenékkel festi alá a cselekményt, így van ez a Hatalmas kis hazugságok esetében is: már a sorozat intrójánál beszippantanak az álomszerű képek, táncoló gyerekek és a hullámzó óceán. A rendező olyan atmoszférát teremt, amelyben mélylélektani helyzeteket képes kibontani a legtriviálisabb élethelyzetekből is, mint például egy iskolai bemutatkozó nap, vagy egy születésnapi zsúr. A feszültség egyre nő a szereplők komplex kapcsolati hálójában, amelyre nem marad más megoldás, mint a gyilkosság.

A Hatalmas kis hazugságok nemcsak a felszínt kapargatja, hanem zavarba ejti, sőt, olykor megdöbbenti a nézőt. Szembesíti saját hazugságaival és elkent érzéseivel