Még több Neil Gaiman lesz a tévében. Az író, képregényíró ugyanis hosszú távú szerződést kötött tévés projektekre a céggel, amellyel az Amerikai istenek című regény április végén debütáló sorozatverzióján is dolgoztak – írja a The Hollywood Reporter. A lap szerint tulajdonképpen Gaiman bármit hozhat, amit írt, legyen az regény, képregény vagy kispróza; de ugyanúgy válogathat a kedvenc írásai közül is; esetleg kitalálhat teljesen új dolgokat: a FremantleMedia mindenre nyitott lesz bármire.
„Az Amerikai istenek tévéverzióján együtt dolgozva jól és érdekesen telt ez a három év a FremantleMediánál lévő barátaimmal” – nyilatkozta Gaiman, aki kiemelte: ő megtanult bízni bennük, őket pedig nem zavarja, hogy művei a műfajok és ötletek széles skáláját ölelik fel. „Az Amerikai istenek olyasmi lesz, amit még senki sem látott a tévében, és alig várom, hogy részleteket mondhassak a következő proektünkről” – tette hozzá. A cég és az író a cikk szerint már most egy sor terven dolgozik.