A február 21-én Szombathelyen ülésező színházszakmai bizottság nem tudott dönteni, tagjainak egy része új pályázat kiírását támogatta volna, de a javaslat ott sem kapott többséget, szavazategyenlőség alakult ki, a pályázók anyagáról érdemben nem tárgyaltak, az ülést berekesztették.
A csütörtöki közgyűlési vitában Puskás Tivadar polgármester azzal érvelt, hogy nem áll rendelkezésre a szakmai bizottság javaslata, a pályázati eljárás tisztasága és megalapozottsága érdekében viszont helyesebb lenne új pályázatot kiírni, ez szolgálná a pályázók érdekeit is.
Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!- MSZP- DK- Együtt) a közgyűlési vitában viszont úgy fogalmazott: Jordán Tamás már bizonyított a színház megalapításával, a kiváló társulat verbuválásával, jó előadásokkal és az általa vezetett színház stabil gazdálkodásával.
Rettegi Attila (Fidesz-KDNP) viszont úgy vélekedett: nem mindenkinek tetszik feltétlenül az a stílusú színház, amit Jordán Tamás képvisel, szavai szerint nem lenne szabad meghurcolni valakit azért, mert más a művészi véleménye.
A jobbikos Balassa Péter nem szavazott egyik javaslatról sem, döntését azzal indokolta, hogy az eljárás felháborító, ezért abban nem akar részt venni.