A Scythe képzeletünkben máglyát rakó tematikájától első blikkre egy kockadobálós harci szimulációt várnánk, ám a végeredmény ennek tökéletes ellentéte.
„Az egész úgy kezdődött, hogy Stegmaier úr azon kapta magát, képzeletben Rozalski piros fejkendős, a búzát kazlakba rendező orosz falusi asszonyokat és a távolban a ködből előtornyosuló, rozsdás, ütött-kopott lépegető mecheket ábrázoló képein kalandozik. És lőn, fellobbant benne a kreatív szikra, ő biza egy társasjátékot fog tervezni erre a szokatlan világra (nem ő volt az egyedüli, akit elkapott a hév: Rozalski alternatív Kelet-Európájára készülőben van egy videojáték is). Nem olyan sok idővel később pedig egy dübörgő és brutális Kickstarter-kampányt követően megszületett a Scythe (33.000 dollár volt az alapcélkitűzés, és 23 nap alatt 1.810.294 dolcsi jött rá össze - ennek köszönhetően a deluxe kiadást elképesztő mennyiségű extrával pakolták meg).
Talán okkal merül fel a kérdés, milyen játékot lehet csinálni pusztán festményekből, mert oké, hogy szép a vizuális megvalósítás, meg ennyi pénzből szégyen lenne vacak tartozékokkal kiszúrni a támogatók szemét, de egy társassal játszani szeretne az ember, nem a polcon nézegetni. Erre már most megadom a választ: Stegmayer egy oltári klassz játékkal örvendeztetett meg bennünket. A Scythe képzeletünkben máglyát rakó tematikájától első blikkre egy kockadobálós harci szimulációt várnánk, ám a végeredmény ennek tökéletes ellentéte (bár aki ismeri Stegmayer munkásságát, az nem csodálkozik rajta), ugyanis a meglepően nehéz dobozban egy brutálisan átütő hangulatú, eurogame alapú munkás-lehelyezős és gazdasági gépezet-kiépítős játék rejlik.”
Igazán harmonikus társasjátékokkal ismerkedhettünk meg a hónapban, méghozzá szó szerint, elvégre a természet benépesítése mellett sárkányokat foghattunk be, de némi csatára is sor került.
Különböző korok és konfliktusok vagy éppen dilemmák elevenednek újra az asztalon, és a játékosé a döntés, hogy a világ milyen irányba menjen tovább.
Andrzej Sapkowski remeke már mindenféle feldolgozást megért, ezúttal viszont mi magunk is átélhetjük a fantasy kalandokat.
Beugrottunk a mélyvízbe, majd a családi társasok világába is elmerészkedtünk, most pedig jöjjön az, ami sajnos mindenhol kevesebb figyelmet kap, mint amennyit érdemelne.
Minden hónapban újabb és újabb kalandok várnak azokra, akik használják az agyukat és fantáziájukat, nem volt ez másként az elmúlt hónapban sem.
Vital Lacerda, a lissszaboni fenegyerek játékai garantáltan komoly analízis-paralízishez vezetnek, mindeközben alaposan felteszik a lécet a prémium kategóriában.
Minden búcsúzás, minden temetés tulajdonképpen rólunk szól, akik még élünk.
Józsefváros a legpestibb pesti kerület: a magas kultúra és a züllés, a fényes paloták és a lerobbant bérkaszárnyák, a reménykedő és reménytelen életek otthona egyszerre.
