„Az egész úgy kezdődött, hogy Stegmaier úr azon kapta magát, képzeletben Rozalski piros fejkendős, a búzát kazlakba rendező orosz falusi asszonyokat és a távolban a ködből előtornyosuló, rozsdás, ütött-kopott lépegető mecheket ábrázoló képein kalandozik. És lőn, fellobbant benne a kreatív szikra, ő biza egy társasjátékot fog tervezni erre a szokatlan világra (nem ő volt az egyedüli, akit elkapott a hév: Rozalski alternatív Kelet-Európájára készülőben van egy videojáték is). Nem olyan sok idővel később pedig egy dübörgő és brutális Kickstarter-kampányt követően megszületett a Scythe (33.000 dollár volt az alapcélkitűzés, és 23 nap alatt 1.810.294 dolcsi jött rá össze - ennek köszönhetően a deluxe kiadást elképesztő mennyiségű extrával pakolták meg).
Talán okkal merül fel a kérdés, milyen játékot lehet csinálni pusztán festményekből, mert oké, hogy szép a vizuális megvalósítás, meg ennyi pénzből szégyen lenne vacak tartozékokkal kiszúrni a támogatók szemét, de egy társassal játszani szeretne az ember, nem a polcon nézegetni. Erre már most megadom a választ: Stegmayer egy oltári klassz játékkal örvendeztetett meg bennünket. A Scythe képzeletünkben máglyát rakó tematikájától első blikkre egy kockadobálós harci szimulációt várnánk, ám a végeredmény ennek tökéletes ellentéte (bár aki ismeri Stegmayer munkásságát, az nem csodálkozik rajta), ugyanis a meglepően nehéz dobozban egy brutálisan átütő hangulatú, eurogame alapú munkás-lehelyezős és gazdasági gépezet-kiépítős játék rejlik.”