Zavaros a helyzet Matyi cégei körül
Az elmúlt hetekben először a hvg.hu írt arról, hogy Matyi Dezső levelet küldött a kiadóknak, akiknek pénzzel tartozik, amelyben arra kérte őket: ne rajta, hanem a boltokat üzemeltető cégen keressék a pénzüket, ami fölött ő már nem rendelkezik. A Rainbow vezetésében tavaly szeptemberben megjelent Wolf-CRS vezetői hétfőn viszont azzal állítottak be a piac szereplőit tömörítő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületéhez, hogy tovább üzemeltetnék a hálózatot, de a milliárdos tartozást a nagykereskedőre, Matyira hárítanák, aki nem hajlandó árukészletet adni az üzleteknek.
Az Index pár nappal később igyekezett megvilágítani a helyzetet: a hírportál cikke szerint a Rainbow válságmenedzselésre felkért új vezetői úgy látják, hogy az Alexandra-boltok bevételeiből a Matyi-birodalom egyéb cégei, így például a most bezárt Matias borászat költségeit finanszírozták. Ezért feljelentést is tettek az ügyben.