Mi jó? Mi rossz? Mi a helyzet az intézményekkel?
A jó és rossz dolgok helyett inkább azzal foglalkoznék, hogy van, ami ellen tehetünk, és van, ami túlzottan globális ahhoz, hogy változtassunk rajta. Mindig nehézség lesz Magyarországon, hogy kis ország vagyunk, kevés a potenciális vevője a könyveknek. Sajnos a jó, igényes, nemzetközileg sikeres alkotásokkal sem könnyű. Erre talán a legjobb példa az Ad Astra indulása. Remek könyveket adtak ki, amelyekre szükség volt a piacon, de amikor a kiadónak ebből az első másfél év alatt több mint 40 millió forint vesztesége keletkezett, kiderült, hogy hiába a lelkesedés, változtatni kell.
A másik terület, ahol a külső körülményekkel való harc nehézkes, az állami szintű, intézményes keret. Az Írószövetség ennek jó fóruma lehetne, de az intézmény lehetőségei sajnálatosan végesek, januárban például nem lehet SF Szakosztályi eseményt tartani, mert az intézménynek a fűtésre sincs pénze. Hasonló a helyzet a megszűnő anyagi támogatások miatt a Magyar Scifitörténeti Társaság (MASFITT) esetében is.
A szélesebb közönségnek szóló fórumok, mint pl. a díjak inkább megosztanak, mint egyesítenek. A Zsoldos-díj körüli hercehurca semmiképp sem tesz jó a hazai SF életnek. Bízom benne, hogy ezen a téren rövidesen lesznek változások. Elég, ha minden megjelent regény és novella automatikusan jelölt - az író és a kiadó azzal, hogy a könyv a polcokon van, ha tetszik, ha nem, szabadon értékelhetővé tette. Maximum az érintett tiltakozásként nem veszi át a díjat, esetleg mint annó Marlon Brando az Oscar átadásakor, beküld egy indiánlányt maga helyett egy polgárpukkasztó üzenettel. A zsűri pedig szakmai szereplőkből áll össze, akik részletes indoklással látják el a műveket. Személy szerint nem hiszek a közönségszavazásában. Az általában nem azt mutatja meg, mi a legjobb, hanem, hogy ki tud több embert szavazásra bírni vagy, hogy mi a legpopulárisabb.
A másik sarkalatos, nagyközönségnek szóló, jelképes esemény a HungaroCon (kellene, hogy legyen). Szerencsés helyzetből írom most ezt a cikket, mert még friss a barcelonai EuroCon élménye, így könnyebb megfogalmazni a jó dolgokat és a hiányosságokat. Elöljáróban fontos, hogy a mi „házi” conventionünk a rendszerváltás után egy tizenöt fős baráti találkozó lett, és nem profik által profin szervezett esemény volt, inkább hasonlított egy házibulira. Ez máig érezhető, és sutaságokat, anakronizmusokat eredményez. Ugyanakkor több éves pedagógus tapasztalatból nagyon jól tudom, hogy a kritika akkor hasznos (és csakis akkor), ha valódi segítő szándék van mellette. Anélkül csak sértődés és dac a következménye, akkor is, ha nem tizenévesekről, hanem felnőttekről van szó.