Elég publikálási felület van hazai íróknak? Van hely a kisprózának?
Nincs elég publikálási lehetőség. Ez a legegyértelműbb válasz. Antológiák, újságok kellenének. Nyomtatott felületek. Van a Galaktika, néha egy-egy Új Galaxis, évente egy Ad Astra-antológia. Nagyon-nagyon kevés!!! Íróként is nagyon keveslem, olvasóként is, az SFportal szerkesztőjeként is. Persze tudom, egy magyar írókból álló antológiát hatalmas munka összeszerkeszteni. Könnyebb lefordíttatni novellákat vagy egész válogatásokat. Ott kész írásokat kapnak a szerkesztők, a fordítás után mehet tovább a lektornak, korrektornak, tördelőnek. Egy magyar antológiánál minden egyes írás formálható alapanyag, amivel esetenként rengeteget kell dolgozni. Elolvas a szerkesztő ötven írást, amiből jó, ha húsz bekerül. Aztán ami bekerül, azt megbeszélni a szerzővel, felkérni javításra, ha szükséges… ez műhelymunka, nem is kicsi.
Együtt gondolkodik az alkotó és a szerkesztő, ne adj isten más alkotók is. Figyelni kell a kötet egységes arculatára… És a végén három átírás után mégse fér bele a kiválasztott anyag, pedig jó… Semmi nincs kész, minden aspektus átgondolandó, rengeteg a munka. Vannak sértődések, persze, ezt is fel kell vállalni. El kell fogadni a jogos kritikát, és bírni kell a rosszindulatú csapásokat. Szóval értem én, hogy nem könnyű és rizikós is kiadni, de nagyon kellenének még-még novellaválogatások, mert több jó sci-fi író van ebben az országban, mint három. De jó lenne, ha más kiadók is felvállalnának néha egy-egy magyar szerzős antológiát! Olvasói, írói, szerkesztői szempontból is muszáj lenne.
Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?
Nincsenek intézményei. Erre is viszonylag egyértelműen tudok válaszolni. Nagyon nagy szükség lenne tudományos műhelyekre, egyetemekhez kapcsolódóan működő irodalmi kutatási központokra. Szükség lenne irodalomkritikára, komoly elméleti munkákra, kiadványokra, és nem csupán blogos megmondóemberekre. Szinte mindennek híjával vagyunk.
Táborok, rajongói találkozók vannak, ezek hellyel-közzel be is töltik a szerepüket. A szervező társaságok a téma, a filmek, sorozatok szeretetére építik fel közösségeiket. Ez teljesen jó. Remek látni a rajongásukat, elhivatottságukat, örömüket. A rendezvényszervezés ebben volt a legnagyszerűbb: egy-egy találkozó után látni a boldogságot az arcokon. „Itt volt Jeremy Bulloch, úristen, fotózkodtam vele”, vagy: „Kezet fogtam Adrian Paullal”… Életre szóló élmények. Ezért megérte a találkozókat összehozni. Nem is sajnálom azt az időt az életemből, bár akkor jelentek meg az első ősz hajszálaim…
Mire lenne szükség, minek kéne változnia?
A mi szintünkön a hozzáállásnak. Vegyünk egy példát: a HungaroCont összefogással talán végre el lehetne juttatni a felnőttkorba. Tudom, nagyon nehéz más kezdeményezése mögé beállni, és segíteni, de lehet, hogy megérné. Jó, ehhez pláne ki kellene szállni a kriolittartályokból. Ráadásul segítő szándékkal! Tudom, hogy nehéz átlépnie az embernek a saját árnyékát, nincsenek is illúzióim, hogy a közeljövőben lesz bármiféle közös platformja a sci-firől különbözőképpen gondolkodó csoportoknak. Még egy közös sörözést sem lehet összehozni.
Vagy ott van a Zsoldos-díj. Az egyetlen magyar SF-díj, ami létezik. Néhány író még sem fogadja el a jelölést, mondván, hogy nincs értéke. De bontsuk csak ki az okot és okozatot! Hogy el tudjunk vonatkoztatni, párhuzammal élek. Mondjuk, az olimpián a 100 méteres pillangónál Michael Phelps és Cseh László is kijelenti, hogy ők nem úsznak, mert szerintük nincs értéke a díjnak. Aztán amikor valaki rosszabb idővel ér célba, mint amire ők képesek, igazolva látják a döntésüket, mondván: „látjátok, én megmondtam!” Persze, mint minden párhuzam, ez is sántít, mert egy irodalmi díj nem mérhető le stopperórával, de azt látni kell, hogy a résztvevők is emelik egy díj renoméját. Hogy ki-milyen okból utasítja vissza a jelölést, az más lapra tartozik. Az is megeshet, hogy egyesek csak azért, mert nem tudnak úszni. Ha valaki azonban végignézi a díj egész történetét, felfedezheti az Avana részéről a törekvést, hogy minél elfogulatlanabb és jobb legyen a rendszer. Nem érdemelnék meg a támogatást? Legalább ezen a téren megteremteni azt a vágyott összefogást, amiről ebben a cikksorozatban szinte mindenki beszélt, hogy jaj, mennyire szükség lenne rá?
Ugyanakkor „magasabb szinten” kellene egy normális pályázati rendszer, amelyben részt tudnának venni írók és kiadók egyaránt. Kellene egy jól felépített szakmai háttér, elméleti kiadványok… Sőt! Kellene a kiadóknak egy tisztességes könyvterjesztői hálózat, egészséges terjesztői jutalékokkal. Szóval minden, aminek a hiányáról eddig beszéltem, vagy amely a könyves szakmát sújtó egyéb problémákat megoldja. Ám az a gyanúm sajnos, hogy az a bizonyos sörözés előbb jön össze, mint ahogy ezek a magasabb szintű dolgok megvalósulnak.
Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyzete a hazai zsánerirodalomban?
Nos, sokan említették az előző interjúkban, hogy a női íróknak nehezebb dolguk van. Nem akarok más nevében nyilatkozni, de én sosem néztem az író nemét, amikor beérkezett egy novella hozzám. Sem az Átjáró magazinos időkben, sem az Ad Astra-válogatásoknál. És nem hiszem, hogy Németh Attilánál a Galaktika szerkesztésekor vagy például az Agavénél, Velkei Zoliéknál, a Főnixnél Farkas Zoliéknál ez számít. Azt meg főképp nem, hogy Kleinheincz Csilla vagy Varga Bea háttérbe szorítaná a női írókat. Szerintem arról van szó, hogy bár egyre könnyebb könyvet írni, nyomtatni, szóval előállítani, különös módon „igazi” megjelenéshez jutni nehéz. Vegyük észre, hogy nem csak a nőknek, de a férfiaknak ugyanúgy. A kezdőknek leginkább, de még a „haladóknak” is. Mindenkinek nehéz ezek között a piaci körülmények között megjelennie. Szerintem ez nem nem kérdése.
A hazai zsánerirodalomban helyet kereső kisebbségek helyzetéről sem tudok sokat mondani, legfeljebb annyit, ha a regény, novella jó, buta az a szerkesztő, akit ezen túl más érdekel. A mű legyen tökéletes.
*
Nyitóképünkön a szerző idei, Pokolhurok című regényének borítórészlete kapott helyet. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.