Nagy Norbert: A fantasztikus közélet zárt

Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.

Aki válaszol: Nagy Norbert, a fantasztikus könyvekkel foglalkozó Szentinel videóblog gazdája.

*

Hogy változott a magyar fantasztikus irodalmi közeg, amióta először foglalkozni kezdtél a területtel?

Én 2007-2008 körül kezdtem el behatóbban foglalkozni a fantasztikummal. Ekkor találtak utat hozzám azok az SFF regények, amelyek képesek voltak bevonzani. A legjelentősebb változásnak az minősül szerintem, hogy felnőtt a rajongók egy új nemzedéke. Mások az elvárások, mások az olvasási szokások is, amikhez a magyar kiadók egészen jól alkalmazkodtak.

Mi jó? Mi rossz?

Tekintve, hogy a fantasztikum még sosem volt ennyire népszerű, mint napjainkban, sok a rendezvény, sok a társaság és az ember nagyon hamar megismerheti a közösséget alakító személyeket. Aztán, miután eltölt pár évet, rájön, hogy ez a réteg szűkebb, mint amire először számított. Legalábbis, ami a könyves részt érinti, de ebben is van variálás. A klasszikus értelemben vett sci-fi és fantasykönyvek köré épülő rendezvényeken a legtöbbször ugyanazok az emberek fordulnak meg. Persze a fantasztikum más ágai is részét képezik a közösségnek, de őket sokszor inkább kiadók rendezvényein lehet látni, vagy csak tematikus találkozókon. Paradox módon a magyar SFF közélet egyszerre nagy és kicsi. Látszólag sok embert mozgat meg, de nagyon erőteljes a klikkesedés, és könnyen magára haragíthatja az egyik csoport a másikat.   

Megjelentek a fontos klasszikusok, vagy vannak még elmaradások? Pótolja-e ezeket valaki?

Véleményem szerint még rengeteg klasszikust kellene kiadni, de megszűrve. Olyan témákból érdemes kiválogatni az örök műveket, melyek a mai napig aktuálisak és nem avíttak. Bár nagyon tisztelem a nálunk is olvasható klasszikus szerzőket, sok gondolatuk és ötletük felett eljárt az idő. Ellenben sok más író is létezett rajtuk kívül, akik korukat megelőző témákról írtak. Az ő életművükből lehetne válogatni, és megpróbálni kiadni a könyveiket. A Galaktika alkalmanként megjelentet pár gyöngyszemet (legutóbb John Brunner Zanzibárját), és néha-néha más kiadónál is felbukkannak ma is aktuális klasszikusok (Robert Holdstock Mitágó-erdője a GABO-nál, vagy a Delta Vision-nél lassan teljessé váló Új Nap könyve-sorozat Gene Wolfe-tól), de azok a címek, melyeket látni szeretnék magyarul, csak ritkán jutnak el hozzánk. Itt most leginkább azokra a klasszikusokra gondolok, melyek már évtizedekkel ezelőtt is jól körbejárták a szexualitás és a világvége témáit. 

Jól követi a magyar kiadás a nemzetközi eseményeket?

Tapasztalataim szerint abszolút. A kortárs fantasztikum legjava – beleértve néhány szűkebb réteget megcélzó szerzőt is – megjelenik magyarul, sokszor már majdnem egy időben az eredetivel. Sőt, szerintem a hazai kiadók elkényeztetik az olvasóikat. Az elmúlt pár évből egy olyan könyvmegjelenést sem tudnék mondani, ami ne volna vagy erőteljes debütálás, vagy díjnyertes/díjra jelölt, vagy egy ismert franchise darabja. De aki tud angolul, és nem jelenik meg minden őt érdeklő regény, az sincs elveszve. Ma már sokkal könnyebb beszerezni egy könyvet eredeti nyelven, mint pl. huszonöt-harminc évvel ezelőtt.  

Van még hely a piacon, jó, ha nagyobb a verseny? Vagy a mostani felállás jól lefedi az igényeket?

Szerintem a magyar piacon mindenki talál olyan könyvet, ami felkelti az érdeklődését. Új résztvevők pedig fel-felbukkannak, de leginkább olyan kiadókat sorolok ide, akik korábban még nem foglalkoztak fantasztikus regényekkel. Új kiadónak lenni nehéz, de nem tartom kizártnak, hogy be lehessen törni a piacra. Csak egy dolgot kell szem előtt tartani: sose becsüljék túl a potenciális vásárlóerőt. Az Ad Astra részben emiatt alakult át.

Elég publikálási felület van hazai íróknak? Van hely a kisprózának?

Papíron van, a gyakorlatban már kevésbé. Sok írókör létezik a neten, sokan írnak kisprózát, így az internetes megjelenés gond nélkül működhet. Ha viszont valaki nyomtatásban szeretne megjelenni, annak nincs könnyű dolga. Egyetlen aktív folyóiratról van tudomásom, amelynek megítélése a közelmúltban igencsak beárnyékolódott. Oda pedig nagyon nehéz betörni ismertség nélkül. Ehhez jön még hozzá, hogy a kispróza nem kifejezetten népszerű formátum, hisz mire az ember belelendül egy novellába, annak vége szakad, köszönhetően a műfaji elvárásnak (csattanós vég, rövid terjedelem). Kisregényeket is inkább csak az ismertebb magyar szerzők tudnak publikálni, akiknek már van több nagyregényük.

Na, nem mintha nagy regényekkel könnyebb lenne betörni. Én azt figyeltem meg, hogy a legtöbb hazai szerző közvetlen kapcsolatot ápol a kiadók valamelyik tagjával, vagy legalábbis „egy szelet fúj” vele. Egy magyar írónak a publikálás érdekében nem elég jól írnia, hanem kapcsolatokat is kell építenie. Nem engedheti meg magának, hogy magába forduló csodabogár legyen. Mindenkivel meg kell ismerkednie és jóban kell lennie, ha szeretne debütálni valamelyik kiadónál. Ez egy nem szimpatikus, de érthető szokás. Nagyon sok író van meggyőződve arról, hogy a könyve tökéletes, és önkritika nélkül küldik tovább kiadóknak. Így persze, hogy jobban megbíznak egy olyan emberben, akit már ismernek, és adnak a szavára. Persze akadnak kivételek, mint a fel-felbukkanó pályázatok (pl. Aranymosás pályázat a Könyvmolyképzőnél), de ezek ritkák.  

Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?

Nem túl rózsás a helyzet. A legerősebb SF elismerés, a Zsoldos Péter-díj szinte semmilyen értékkel nem bír. Független szaksajtóból meg alig akad, a könyves blogok például sokkal népszerűbb médiumok a közvetlenségüknek köszönhetően. Akad ugyan pár fantasztikummal foglalkozó egyesület (pl. az Avana), de sokan még életükben nem is hallottak róla. Ismét előkerül a fantasztikus közélet zártsága, és hogy mennyire nagy nehézségnek tűnik elérni és bevonzani új tagokat. A rendezvények sokat segítenek, de az SFF-rajongók zöme el sem megy ezekre, így mindig csak a régi arcok köszönnek vissza, vagy esetleg egy-két alkalmi beugró.

Mire lenne szükség, minek kéne változnia?

Sokszor elhangzik, hogy mennyire szükség lenne egy új írónemzedék kinevelésére. Hát, amíg össze nem fognak azok a csoportok, akik meg tudnák valósítani eme utópisztikus jövőképet, marad a protekció. Természetesen szükségünk van egy pártatlan sajtóra is, egy pozitívabb felfogású közegre és egy aktívabb, rendezvénylátogató rajongótáborra. Ennyi szerintem elegendő lenne a változásra. Az SFF világában rengeteg dolog a rajongók lelkesedéséből születik, így az ő aktivizálásukkal csodás eredményeket érhetnénk el. Fel kell ismerni: az érdekünk közös.

Illetve én személy szerint nem bánnám, ha a kimagasló SFF teljesítmények megkapnák a maguk adaptációit is, és nagyobb közönséghez juthatnának el, meghódítva ezzel az országhatáron túli világot.

Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyzete a hazai zsánerirodalomban?

Az LMBTQ-közösség itthoni tevékenységéről nem tudok nyilatkozni, mert nem olvastam még olyan hazai SFF történetet, mely e közből származna. A hölgyek viszont nagyon megerősödtek az elmúlt időszakban. Láttunk nagyon erőteljes debütálást (Moskát Anita), erőteljes visszatérést (J. Goldenlane), nagyon gyorsan nagyon népszerűvé vált szerzőt (On Sai) és sikeres újrakiadást (Kleinheincz Csilla). Aminek pedig örül a szívem, hogy egyre több nő próbálja ki magát a fantasztikus irodalomban, és tesz le valami egyedit az asztalra. Legutóbb Virág Emília Sárkánycsalógatója mutatta be, hogy a portálfantasynek igenis van egy magyaros oldala is, Gaura Ágnes Borbíró Borbála-sorozata pedig bemutatja, hogy van vámpírirodalom Laurell K. Hamilton és Anne Rice után is. Az uraknak sincs okuk panaszra, hisz ezek a hölgyek nem csak a női olvasóközönséget célozzák meg, hanem kifejezetten uniszex műveket írnak.

*

A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.