Velkei Zoltán, az Agave Könyvek kiadóvezetője szerint útkereső fázisban van az SF, kiadóként pedig nehéz megfelelni az olvasói elvárásoknak. Az itthon kiadásra váró biztos klasszikusok elfogytak, a jövő klasszikusait pedig nehéz megjósolni. Ami viszont biztos, hogy a hazai kiadás a múltat már jórészt bepótolta, és a fősodorban van. A magyar fantasztikum helyzete, második epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Velkei Zoltán, az Agave Könyvek kiadóvezetője.
*
Amikor elkezdtük a 2014-es évet – ami számomra különösen fontos volt, hiszen akkor neveztek ki kiadóvezetőnek – éppen egy paradigmaváltás elején voltunk. Addig többnyire életműveket gondoztunk olyan értelemben, hogy a szerzőink (pl. Philip K. Dick, Ray Bradbury, Iain M. Banks, Dan Simmons, John Scalzi, China Miéville stb.) korábbi, magyarul meg nem jelent műveit hoztuk folyamatosan, úgymond „befoltozva a lyukakat”.
Ezzel szemben 2014-ben hirtelen csináltunk négy világpremiert Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájával és John Scalzi Bezárt elmék című regényével, és ezek mellett is kiadtunk több könyvet, ami éppen csak kapható volt pár hónapja az amerikai piacon, gondolok például Kim Stanley Robinson, Pierce Brown, Adrian Barnes és William Gibson műveire. Én emiatt sok tekintetben fordulópontnak éreztem 2014-et, ráadásul ez a könyvkiadási gyakorlat azóta szinte általánossá vált a hazai SF-ben, és talán mostanra teljesedett ki.
Ha megnézem, hogy mit adtunk ki idén, akkor a 2014 előtti történések egy sokkal régebbi időnek tűnnek, egy ősi világ szép emlékeinek. Néhány kivételtől eltekintve az új címeink nem régebbiek egy-két-három évesnél, és 2017-nek is hasonlóan fogunk nekifutni. Nem is tudnám már elképzelni másképp: talán napjaink pop-kulturális dilije az, hogy mindenki a többiek előtt akar járni, és a múltról nem veszünk tudomást. Jelenleg érdekesebbnek/értékesebbnek tűnik az, ami előttünk van annál, amit bármikor elővehetünk korábbról.
Velkei Zoltán
Úgy érzem, hogy egy olyan időben élünk, amikor kiadóként sokkal nehezebb megfelelni az olvasói elvárásoknak. Elfogytak a biztos klasszikusok, ami nagy kihívás elé állít minket, hiszen nem tehetünk mást, mint megjósolni a jövő klasszikusait, kiadni azokat és várni a lassú eredményt. Ráadásul az elmúlt tizenöt évben annyi könyv jelent meg magyarul, hogy mára sok olvasó egészen terebélyes gyűjteménnyel rendelkezik, és ennek következtében az ingerküszöbük is magasabban van. Gyakorta olvasom molyos értékelésekben a friss megjelenések kapcsán, hogy olyan történeteket mesélnek el, amiket már ismernek, csak más köntösbe öltöztetve.
Gyakorta olvasom azt is (nem csak a Molyon), hogy az új szerzők nem érnek fel a régiekhez. Megjelent mostanra egyfajta sorozatellenesség is. Nehéz ráérezni, hogy mire vágynak igazán az emberek, és ez a nemzetközi világra is igaz: az utóbbi években inkább szerencsés „beletrafálások” vannak, semmint kiszámítható sikerek. Elég csak megnézni A marsit, ami évekig a kutyának sem kellett, aztán egyszer csak eladtak belőle több millió példányt, és seperc alatt összedobtak egy nagyköltségvetésű filmet. Fogjuk is a fejünket, hogy nem vettük meg, pedig a kéziratot jóval a Fumax előtt olvastuk.
Az egésszel arra akarok kilyukadni, hogy az SF mind kiadói, mind olvasói oldalról most útkereső fázisában van. Mind tudjuk, hogy jön az elkerülhetetlen változás, de még nem mertük teljesen elengedni a múltat. Az új dolgokat igazságtalanul még mindig a régi nagyokhoz mérjük, holott inkább az ismeretlen előfutáraként kellene tekinteni rá: egy darabnak abból, ami előttünk áll, és nem feltétlen ítélkezni felette, hanem örülni annak, hogy üdvözölhetjük, mert már mi is a fősodorban vagyunk. Évtizedeken át tartott az SF-hez való hazai felzárkózás, a történelem pótlása – egy ideje viszont a jövő már itt van, és aktív résztvevői vagyunk.
*
Nyitóképünket az Agave Könyvek Facebook-oldaláról csentük. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Nő a bíróságokon dolgozók illetménye.
Figyelemmel olvassák el Nagy Bandó mondatát, mert a humorista ezzel végleg kiiratkozott a közéletből.
