A házaspár a vendéglővel szemben található kikötőben vásárolja az Atlanti-óceánból érkező halakat és kagylókat, híres zöldséglevesük összetevői pedig saját, 1800 négyzetméteres kertjükből származnak. Csak a gyümölcsök érkeznek a déli Perpignan régióból. Amikor 1999-ben átvettük a helyet, semmink sem volt, mondta a sikerét a helyi, egyszerű konyhára alapozó séf, aki naponta 5-6 e-mailt kap külföldről 2017-es asztalfoglalásokra. Alexandre Couillon és felesége, Céline a vendéglátóipari szakközépiskolában ismerkedett meg, 23 évesen vették át Alexandre apjának éttermét.
„Az első évben volt olyan júliusi este, amikor egy vendégünk sem volt. Ma már senki sem véletlenül tér be. Nyolcszáz kilométerről is jönnek emberek, ez egyszerűen elképesztő” – mondta a boldog étteremtulajdonos. A Marine séfje 2007-ben kapta meg a Michelin kalauztól az első, hat évvel később pedig a második csillagot, a Gault et Millau pedig 2008-ban a jövő nagy séfjének választotta.
A siker nem változtat semmin., kézműves vagyok továbbra is, minden reggel ugyanúgy örülök, hogy indulhatok dolgozni, mondta a kétgyermekes apa. A házaspár 15 főt alkalmaz az alig húsz férőhelyes étteremben, amelyet nem kíván bővíteni.