Kleinheincz Csilla szerint kockázatos kísérletezni a magyar zsánerkönyvek piacán, de azért van rá példa; a kispróza helyzete viszont mostoha, pedig nagy szükség lenne rá. Eközben nagyon kevés az olyan hazai zsánerszerző, aki meg tud felelni a kiadók által támasztott minőségi követelményeknek. A magyar fantasztikum helyzete, ötödik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Kleinheincz Csilla író, a Gabo SFF-sorozatának szerkesztője, az SFmag egyik alapítója.
*
2005 óta dolgozom fantasy és sci-fi szerkesztőként, és azóta sokat változott a kiadói és olvasói helyzet. A kilencvenes évek ötletszerű fantasy megjelenései mellett a berobbanó szerepjáték-irodalom még mindig erősen tartotta magát, és a legnagyobb példányszámokat még mindig a már bevezetett klasszikusokkal, vagy a Forgotten Realms, Dragonlance és a hazai M.A.G.U.S. köteteivel lehetett elérni. A klasszikus high fantasytől csak kevesen és csak néhány cím erejéig mertek eltérni - aki megtette, például a Benefícium az első Nail Gaiman novelláskötettel, az az ismeretlenbe ugrott fejest, és nem tudhatta, hogy lesz-e vevő az új hangra.
Bizonyos értelemben most is megvan ennek az öröksége: a kísérletező, szűk témákat feldolgozó fantasynek idehaza nagyon kicsi a piaca. Szívesen látnék több a niche jellegű regényt a hazai kiadásban a biztos, de alapvetően bevált receptre készült könyvek között, és azt hiszem, amikor beleszólásom volt a címválasztásba, többször is ezek felé hajlott a kezem. Én a különleges hangvételű, kísérletező, szokatlan írásokban látom a zsáner előőrsét, ezek azok, amelyek új utakat törnek, mindamellett ezek mellett szükség van a közönségkedvenc könyvekre is, amelyek szélesebb körben terjesztik el, és fogyaszthatóbb formában dolgozzák fel a korábbi úttörő témákat (ma már szinte a technológiai szingularitás utáni világ is fősodor, és a genderkérdések sem csak egy szűk réteg irodalmában merülnek fel).
Az elmúlt tíz-tizenöt évben ráadásul a lemaradás is egyre kisebb lett. Több kiadó is figyeli az újdonságokat, és gyorsan, szakértelemmel reagál, ezért viszonylag hamar megjelenik a magyar fordítás - ezek mellett pedig a zsáner alapműveiből és régebbi, meghatározó műveiből is egyre több olvasható magyarul, egyre kevesebb a „nagy adósság”. Nyilván ezeknek nem feltétlenül akkora az olvasótábora, és néhány régebbi mű egy mai olvasó számára porosnak érződhet, de a kiadásuk tekinthető egyfajta kultúrmissziónak is.
A magyar piac persze mindig is kicsi lesz, ezért nem jelenhet minden itthon, ami esetleg megérdemelné, és egy-két kiadót leszámítva kevés a nem angolszász szerzők kínálata (bár Cihszin Liu díjnyertes könyvére remélhetőleg már nem kell sokat várni, és a Typotex,kelet-európai SF szerzőket felvonultató sorozata is kiemelkedően jó), de összességében jobb a helyzet, mint akár tíz éve. Ami akkor egy szűk réteg érdeklődésére tarthatott csak számot, mert annyira új volt és más, mint a megszokott klasszikus fantasy vagy az űropera, azt most, utólag kezdik keresni az olvasók.
Kleinheincz Csilla
Ami számomra fájó pont, hogy míg regények terén elég szép a kínálat, a kispróza továbbra is mostoha - nagyon kevés az antológia, a szerzői novelláskötet, és jellemzően ezek nem is fogynak akkora példányszámban. Havonta megjelenő sci-fi magazin egy van - és azt is botrány övezi -, fantasy magazin pedig jelenleg egy sincsen. A fanzinok és időszakos kiadványok terén kicsit jobb a helyzet (gondolok itt például a Black Aetherre vagy az Új Galaxisra), de nagyon hiányzik a novellakultúra a zsánerből itthon.
Látni kell, hogy sok neves külföldi szerző először kisprózában publikált sokat, nyert díjakat, és azt követték a regények - nálunk a magyar szerzők számára nincsen ilyen, ismeretséget és elismerést biztosító terep. A sci-fiben és a fantasyben olyan új ötletek, gondolatok kipróbálására és ütköztetésére ad lehetőséget a novella, amik gyorsabban és zsigeribben hatnak, mint egy lassabban elkészülő és közben sokkal több energiát felemésztő regény. A novellák a zsáner előfutárai, nagyobb megbecsülést kellene kapniuk.
Novellákra, regényekre is igaz, hogy nagyon kevés az olyan hazai zsánerszerző, aki meg tud felelni a kiadók által támasztott minőségi követelményeknek. Még mindig sokszor az az ember érzése, hogy olyanok írnak sci-fit, fantasyt, akik azt gondolják, hogy ez egy könnyű zsáner, mert elég csak „kitalálni” valamit, miközben elfelejtik, hogy a jó próza követelményeinek ugyanúgy meg kell felelnie a művüknek, és ráadásul ezen felül valami olyan ötletet, világot vagy szituációt kell bemutatniuk, ami képes a fantasztikum eszközeivel valami újat mondani. Amit még nem látott-olvasott a szerkesztő ezerszer. Néha erős a gyanúm, hogy az írók egyszerűen nem elég olvasottak a választott zsánerükben, és persze hiányzik az a kreatív írói közösségi háttér is, ami sok külföldi szerző esetében megvan (érdemes megnézni, hogy a nagyobb díjak jelöltjei közül hányan vettek részt valamelyik Clarion workshopban például).
És ne hallgassuk el azt sem, hogy a magyar szerzők között a nők még ezen felül is hátrányban vannak, bár az már önmagában szomorú, hogy erről beszélni kell. Ott tartunk, hogy legalább azok, akik romantikus sci-fit vagy YA-t írnak, meg tudnak jelenni (Varga Bea, aki kitűnő sci-fi novellista, azért írt végül könnyed űroperát, mert rendre elakadt a komolyabb sci-fi kézirataival a szerkesztőknél), de amúgy sem a kiadói, sem az olvasói, sem a szűk szakmai közeg sem támogató a női sci-fi szerzőkkel szemben (Zsoldos-díjat például soha nem nyert még nő).
Vannak pedig kiemelkedő alkotók a nők között is: Görgey Etelka Csodaidők sorozata nagyszabású és átgondolt sci-fi családtörténet, Lőrinczy Judit egy kifejezetten férfias témával a sztálingrádi csata mágikus-realista újragondolásával dobott nagyot, és persze ott van Moskát Anita, aki a magyar fantasy már most megkerülhetetlen alakja. És bizonyára vannak még hozzájuk hasonló tehetségek - hacsak el nem tántorítja őket az írástól az, hogy mindenhonnan lepattannak. Összességében azonban egyre jobb a helyzet, és már csak annak örülnénk jobban, ha az olvasótábor valamivel gyorsabban gyarapodna.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
Nem gond, ha előbb-utóbb elpusztítjuk magunkat, a fontos az, hogy a bürokrácia működjön, a férfi lehessen nő, az ember pedig robot. Kafka vajon milyen novellákat írna ma?
A gödör olyan mély, hogy megszakad a szedett-vedett láncolat, és minél mélyebben van valaki, annál nagyobb kincs lehet még akár egy pizza is.
Eredetileg egy népszerű sci-fi adaptációja lett volna, de a végeredmény alapján nehéz elhinni, hogy a forgatás során bárki is komolyan vette.
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Nemcsak Ukrajnát, de a szomszédos országok jövőjét is befolyásolhatja a háború kimenetele
