Kleinheincz Csilla szerint kockázatos kísérletezni a magyar zsánerkönyvek piacán, de azért van rá példa; a kispróza helyzete viszont mostoha, pedig nagy szükség lenne rá. Eközben nagyon kevés az olyan hazai zsánerszerző, aki meg tud felelni a kiadók által támasztott minőségi követelményeknek. A magyar fantasztikum helyzete, ötödik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Kleinheincz Csilla író, a Gabo SFF-sorozatának szerkesztője, az SFmag egyik alapítója.
*
2005 óta dolgozom fantasy és sci-fi szerkesztőként, és azóta sokat változott a kiadói és olvasói helyzet. A kilencvenes évek ötletszerű fantasy megjelenései mellett a berobbanó szerepjáték-irodalom még mindig erősen tartotta magát, és a legnagyobb példányszámokat még mindig a már bevezetett klasszikusokkal, vagy a Forgotten Realms, Dragonlance és a hazai M.A.G.U.S. köteteivel lehetett elérni. A klasszikus high fantasytől csak kevesen és csak néhány cím erejéig mertek eltérni - aki megtette, például a Benefícium az első Nail Gaiman novelláskötettel, az az ismeretlenbe ugrott fejest, és nem tudhatta, hogy lesz-e vevő az új hangra.
Bizonyos értelemben most is megvan ennek az öröksége: a kísérletező, szűk témákat feldolgozó fantasynek idehaza nagyon kicsi a piaca. Szívesen látnék több a niche jellegű regényt a hazai kiadásban a biztos, de alapvetően bevált receptre készült könyvek között, és azt hiszem, amikor beleszólásom volt a címválasztásba, többször is ezek felé hajlott a kezem. Én a különleges hangvételű, kísérletező, szokatlan írásokban látom a zsáner előőrsét, ezek azok, amelyek új utakat törnek, mindamellett ezek mellett szükség van a közönségkedvenc könyvekre is, amelyek szélesebb körben terjesztik el, és fogyaszthatóbb formában dolgozzák fel a korábbi úttörő témákat (ma már szinte a technológiai szingularitás utáni világ is fősodor, és a genderkérdések sem csak egy szűk réteg irodalmában merülnek fel).
Az elmúlt tíz-tizenöt évben ráadásul a lemaradás is egyre kisebb lett. Több kiadó is figyeli az újdonságokat, és gyorsan, szakértelemmel reagál, ezért viszonylag hamar megjelenik a magyar fordítás - ezek mellett pedig a zsáner alapműveiből és régebbi, meghatározó műveiből is egyre több olvasható magyarul, egyre kevesebb a „nagy adósság”. Nyilván ezeknek nem feltétlenül akkora az olvasótábora, és néhány régebbi mű egy mai olvasó számára porosnak érződhet, de a kiadásuk tekinthető egyfajta kultúrmissziónak is.
A magyar piac persze mindig is kicsi lesz, ezért nem jelenhet minden itthon, ami esetleg megérdemelné, és egy-két kiadót leszámítva kevés a nem angolszász szerzők kínálata (bár Cihszin Liu díjnyertes könyvére remélhetőleg már nem kell sokat várni, és a Typotex,kelet-európai SF szerzőket felvonultató sorozata is kiemelkedően jó), de összességében jobb a helyzet, mint akár tíz éve. Ami akkor egy szűk réteg érdeklődésére tarthatott csak számot, mert annyira új volt és más, mint a megszokott klasszikus fantasy vagy az űropera, azt most, utólag kezdik keresni az olvasók.
Kleinheincz Csilla
Ami számomra fájó pont, hogy míg regények terén elég szép a kínálat, a kispróza továbbra is mostoha - nagyon kevés az antológia, a szerzői novelláskötet, és jellemzően ezek nem is fogynak akkora példányszámban. Havonta megjelenő sci-fi magazin egy van - és azt is botrány övezi -, fantasy magazin pedig jelenleg egy sincsen. A fanzinok és időszakos kiadványok terén kicsit jobb a helyzet (gondolok itt például a Black Aetherre vagy az Új Galaxisra), de nagyon hiányzik a novellakultúra a zsánerből itthon.
Látni kell, hogy sok neves külföldi szerző először kisprózában publikált sokat, nyert díjakat, és azt követték a regények - nálunk a magyar szerzők számára nincsen ilyen, ismeretséget és elismerést biztosító terep. A sci-fiben és a fantasyben olyan új ötletek, gondolatok kipróbálására és ütköztetésére ad lehetőséget a novella, amik gyorsabban és zsigeribben hatnak, mint egy lassabban elkészülő és közben sokkal több energiát felemésztő regény. A novellák a zsáner előfutárai, nagyobb megbecsülést kellene kapniuk.
Novellákra, regényekre is igaz, hogy nagyon kevés az olyan hazai zsánerszerző, aki meg tud felelni a kiadók által támasztott minőségi követelményeknek. Még mindig sokszor az az ember érzése, hogy olyanok írnak sci-fit, fantasyt, akik azt gondolják, hogy ez egy könnyű zsáner, mert elég csak „kitalálni” valamit, miközben elfelejtik, hogy a jó próza követelményeinek ugyanúgy meg kell felelnie a művüknek, és ráadásul ezen felül valami olyan ötletet, világot vagy szituációt kell bemutatniuk, ami képes a fantasztikum eszközeivel valami újat mondani. Amit még nem látott-olvasott a szerkesztő ezerszer. Néha erős a gyanúm, hogy az írók egyszerűen nem elég olvasottak a választott zsánerükben, és persze hiányzik az a kreatív írói közösségi háttér is, ami sok külföldi szerző esetében megvan (érdemes megnézni, hogy a nagyobb díjak jelöltjei közül hányan vettek részt valamelyik Clarion workshopban például).
És ne hallgassuk el azt sem, hogy a magyar szerzők között a nők még ezen felül is hátrányban vannak, bár az már önmagában szomorú, hogy erről beszélni kell. Ott tartunk, hogy legalább azok, akik romantikus sci-fit vagy YA-t írnak, meg tudnak jelenni (Varga Bea, aki kitűnő sci-fi novellista, azért írt végül könnyed űroperát, mert rendre elakadt a komolyabb sci-fi kézirataival a szerkesztőknél), de amúgy sem a kiadói, sem az olvasói, sem a szűk szakmai közeg sem támogató a női sci-fi szerzőkkel szemben (Zsoldos-díjat például soha nem nyert még nő).
Vannak pedig kiemelkedő alkotók a nők között is: Görgey Etelka Csodaidők sorozata nagyszabású és átgondolt sci-fi családtörténet, Lőrinczy Judit egy kifejezetten férfias témával a sztálingrádi csata mágikus-realista újragondolásával dobott nagyot, és persze ott van Moskát Anita, aki a magyar fantasy már most megkerülhetetlen alakja. És bizonyára vannak még hozzájuk hasonló tehetségek - hacsak el nem tántorítja őket az írástól az, hogy mindenhonnan lepattannak. Összességében azonban egyre jobb a helyzet, és már csak annak örülnénk jobban, ha az olvasótábor valamivel gyorsabban gyarapodna.
*
A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
A sci-fi-szerzők szinte mindig pontosabban jósolnak a tudósoknál. Szerintük a jövő legfőbb technikai készsége a manipuláció lesz, s bár a világ „fejlettebbé” válik, sivárabb és cinikusabb is lesz a mainál. Mindennapi küzdelmeink tárgya az identitásunk és a szabad akaratunk megőrzése lehet.
Sok más mellett világirodalmi podcastsorozatot indítanak, könyvklubokat szerveznek, és idén is kiosztják a Libri irodalmi díjakat. Ludvig Orsolya Stefanie-t, a cégcsoport marketingés kommunikációs igazgatóját kérdeztük.
Pedig az alapok még akár működhetnének is. A hetedik évad ugyanis tartalmaz mindent, amire igény lehet, űrharcoktól a csavaros bosszúig, de ez már nem teljesen az a Black Mirror, ami volt.
Szinte már asztali szerepjátékról beszélünk, ahogy karaktereink változnak, várost építünk és minden téren fejlesztünk és fejlődünk. Magyarul is megérkezett a Homályrév folytatása, a Fagyosrév.
Miután harminc éve nem készült igazán nagy középkori kosztümös film itthon, s most valaki csinál egyet, azon egyszerre akarnak behajtani minden adósságot. Veczán Zoltán írása.
Továbbra is rengeteg izgalmas és igényes társasjáték jelenik meg magyarul. Ezért hamis pénz használata nélkül alaposan át kell gondolni, hogy mire csapunk le.
A Lengyelországot ért légtérsértés, majd a románok tehetetlenkedése komoly figyelmeztetés volt Európának.
Az Ellenpont felhívta arra a figyelmet, hogy bár Forsthoffer Ágnes azt sérelmezte, hogy az egyik utcaképen nem a szülei háza látható, kiderült, hogy az ingatlan a földhivatali dokumentumok szerint éppen mellette helyezkedik el.
